Főoldal Események
Hozzászólok! 

UFC

The Ultimate Fighter 14 Bisping vs. Miller eredmények

A hétvége során a The Ultimate Fighter 14 fináléjának keretein belül összecsapott egymással, a britek kiválósága, Michael Bisping, és a tapasztalt Jason „Mayem” Miller.
Az első menetet Miller kezdte jobban, aki néhány értékelhető találat után, a rácsoknál hamar földre vitte az ellenfelét, onnan pedig mountba tudott kerülni. Ennek ellenére Jason a minimális távolságnak köszönhetően nem tudta igazán kihasználni, ezen pozíció nyújtotta lehetőségeket. Kis idő múltán Bisping szabadulni tudott, ezt követően az angol pillanatai következtek, aki pár tiszta csapottal kínálta meg ellenfelét.

A második menetben Miller ugyancsak bal – jobb kombinációkkal próbálkozott, azonban Jason ezen kísérleteit Bisping remek megelőző ütésekkel hárította. Egy Miller által indított sikertelen „single leg” kísérlet után, egy nem szándékos fejelés törte meg a mérkőzést.
A menet hátra lévő részében, Bisping iskolázott, csodálatos felütésekkel, és egyenesekkel kínálta meg az ellenfelét, mi több, a menetvégét egy „ground and pound- al” koronázta meg


A harmadik menetben folytatódott Bisping dominanciája, Miller ugyan még megkísérelt egy földrevitelt, azonban ez már csak kétségbeesett próbálkozás volt az amerikai részéről, aki jószerivel az egész menet során már csak védekezni tudott. A menet második felében néhány testre mért térdrúgást követően, a bíró végül beszüntette a mérkőzését. Ezzel az értékes győzelemmel Michael Bisping egy lépéssel közelebb került egy esetleges Anderson Silva elleni csúcstalálkozóhoz.












Michael Bisping

A gála összesített eredménytáblázata:

Main Card:

•    Michael Bisping tko.val verte . Jason “Mayhem” Miller-t 3. menet 3:34
•    Diego Brandao karfeszítéssel győzte le Dennis Bermudez-t 1. menet 4:51
John Dodson tko.val verte TJ Dillashaw-t. menet 1:54
•    Tony Ferguson egyhangú pontozással győzte le. Yves Edwards –t (30-27, 30-27, 29-28)
•    Johnny Bedford tko.val verte Louis Gaudinot-t 3. menet 1:58

Undercard:

•    Marcus Brimage egyhangú pontozással győzte le Stephen Bass (30-27, 30-27, 29-28)
•    John Albert. tko.val verte  Dustin Pague 1. menet 1:09
•    Roland Delorme hátsó pusztakezes fojtással győzte le. Josh Ferguson –t 2. menet 0:22
•    Steven Siler egyhangú pontozással győzte le  Josh Clapton-t  (29-28, 29-28, 29-28)
•    Bryan Caraway hátsó pusztakezes fojtással győzte le. Dustin Neace-t 2. menet 3.38

Hozzászólás

Profight Küzdősport webáruház

Eseménynaptár

<< Május
2012
>>
H K Sze Cs P Szo V
 123456
789 11 13
141516171819
2122232425 27
28293031   

Szépségverseny

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu