Főoldal Események
Hozzászólok! 

UFC

UFC 123: Jackson pontozással, míg Penn kiütéssel nyert

UFC 123, Jackson - Machida a főmérkőzésen

Rég nem volt Detroit környékén UFC, viszont most nem akármilyen élményben volt részük a kilátogatóknak. Szombaton Michiganben rendezték a 123.-ik gálát, ahol Quinton "Rampage" Jackson megmutatta, hogy a filmkarrier ellenére még mindig igazi harcos és B.J. Penn felülmúlva a várakozást 21 másodperc alatt elintézte Matt Hughest.

Pedig az előjelek nem azt mutatták, hogy Jackson ezen az estén képes lesz legyőzni a remek formában lévő, brazil sztár Lyoto Machidát. Bár a brazil májusban elveszítette félnehézsúlyú koronáját, mégis úgy tűnt, hogy a Rua elleni vereség után gyorsan vissza akar kapaszkodni kihívói pozícióba. Főleg, hogy Jackson fejben még félig akcióhős a filmvásznon, ráadásul az amerikai egy jó adag lázat is összeszedett a fiától pár nappal a mérkőzés előtt. Szerencsére Jackson vállalni tudta a találkozót és a nagy akarásnak pontozásos győzelem lett a vége.

Az első menet amolyan tipikus kóstolgatós etap volt. Machida cirkulált Jackson körül és néha megkínálta egy-egy belső combrúgással, majd az amerikai előrendült egy-két ütéskombinációval és nekiszorította a brazilt a ketrechez. Nagy kárt nem tudott tenni egyik versenyző sem a másikban. Jackson inkább kézzel (volt egy szép felütése), míg Machida lábbal volt aktívabb a nyitó menetben. A második menetben kicsit rákapcsoltak a fiúk. Főleg Jackson rohamozott, de jelentősebb előnyre nem tudott szert tenni. Volt egy szép földrevitele és látszott, hogy kézzel veszélyesebb és pontosabb, mint a brazil, de a menet végén beleesett egy ütésbe és ezért majdnem nagy árat kellett fizetnie. Machida elindított egy fejrúgást de a menetjelző megszólalt, így egy bocsánatkérés lett az akció vége. A harmadik menetre a brazil jócskán beleerősített. Egy szép földrevitel után nagynehezen sikerült pozíciót fognia és egy-két alibi ground and pound után megpróbált egy karfeszítést, de Jackson kiválóan védekezett és kiemelte Machidát, így rövid állóharcot követően újabb Machida kezdeményezte földharc következett, amit az amerikai megint kivédekezett. A menet végén a brazil majdnem összehozott egy háromszögfojtást Jacksonon, de a kivitelezésre már nem jutott idő. A harmadik menetet leszámtva inkább Jackson dominált a ketrecben, így szorosan, de megnyerte a mérkőzést 28-29, 29-28, 29-28 megosztott pontozást követően.

 

jackson_belso_387_20101121195939_435.jpg
Jackson: Harcos és filmsztár

A másik nagy érdeklődéssel várt mérkőzés a váltósúly két ásza, B.J. Penn és Matt Hughes között zajlott. Kettejük szombati csatája egy trilógiává bővült sorozat harmadik felvonása volt. Eddig mindketten nyertek egyszer-egyszer, először Penn majd Hughes és, hogy ne szakadjon meg a váltakozó sikerek mintája, így szombaton megint Penn kezét emelték a magasba. Ráadásul nem akármilyen találkozót követően, hiszen Penn mindössze huszonegy másodpercet engedélyezett láttatni kettejük csatájából és meglepetésre gyorsan kivégezte egykori legyőzőjét. Történt, hogy a nyitó menet elején Hughes elindított egy balegyenest, de Penn kihajolt és gyorsan keresztbeverte egy rövid de pontos jobbegyenessel, amitől Hughes földre zuhant és innentől kezdve már csak két ütés kellet a kivégzéshez. Így Penn gyorsan revansot vett Hugheson.

 

b_j_penn_belso_928_20101121200134_377.jpg
Az egykori bajnok gyors KO-val nyert

Az est további eredményei:   

Preliminary Card:

Tyson Griffin vs. Nik Lentz (Lentz, megosztott pontozás, 29-28,27-30,29-28)

Paul Kelly vs. T.J. O'Brian (Kelly, TKO a 3. menetben, könyökütés)

Edson Barboza vs. Mike Lullo (Barboza, TKO a 3. menetben, láb rúgás)

Karo Parisyan vs. Dennis Hallman (Hallman, TKO a 1. menetben, ütés)

Spike TV Card:

Aaron Simpson vs. Mark Munoz (Munoz, egyhangú pontozással, 29-28, 29-28, 29-28)

Matt Brown vs. Brian Foster (Foster, submission a 2. menetben, guillotine fojtás)

Main Card:

George Sotiropoulos vs. Joe Lauzon (Sotiropoulos, submission a 2. menetben, kimura)

Phil Davis vs. Tim Boetsch (Davis, submission a 2. menetben, kimura)

Gerald Harris vs. Maiquel Falcao (Falcao, egyhangú pontozás, 29-27, 29-28, 29-28)

 

 

 

                                                                                                                      K.T.

Hozzászólás

Profight Küzdősport webáruház

Eseménynaptár

<< Május
2012
>>
H K Sze Cs P Szo V
 123456
789 11 13
141516171819
2122232425 27
28293031   

Szépségverseny

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu