

Az előzetes kártya első meccsét leszámítva minden párosításban volt legalább egy brazil fighter, ami nem csoda, hiszen a hazai pálya, a telt ház és a brazil harcosok tekintélye és képzettsége ebben a sportban mind előrevetítette, hogy fantasztikus gálát szerveznek Rióban.

Antonio "Big Nog" Nogueira
A jelen és a közelmúlt nagy brazil sztárjai egyaránt megfordultak ezen az estén az oktogonban. Többek közt a Pride és a UFC egykori bajnoka, az élő legenda Antonio Rodrigo Nogueira bebizonyította, hogy "van még cucc a pincében" és az este legszebb kiütését produkálva az első menetben leütötte a fiatal amerikai tehetséget Brendan Schaubot. A szintén brazil Maurício "Shogun" Rua-t sem kell bemutatni a kevert harcművészetekért rajongóknak, hiszen Ő szintén nagy Pride bajnoknak számított, ráadásul idén márciusig a UFC félnehézsúlyú övét is birtokolta, amit a fiatal amerikai Jon Jones elbitorolt tőle, de ettől függetlenül számos nagy bajnokot legyőzött már pályafutása során, most megint remek formát mutatott. Rua az első menetben detronizálta azt a Forrest Griffint, akitől még 2007-ben egy hátsó fojtást követően kikapott Californiában.

Maurício "Shogun" Rua
Az est főmérkőzése természetesen egy világbajnoki címmeccs volt, amit napjaink egyik legjobb és legképzettebb UFC fightere, a hazai kedvenc Anderson Silva vívott a japán Yushin Okami ellenében. Silva pazar mérleggel bír, öt! évvel ezelőtt kapott ki utoljára, de akkor sem az ellenfél, hanem a UFC szabályrendszere verte meg (szabálytalan fejrúgás). A mostani meccs pikantériája, hogy akkor a másik oldalon ugyanaz az Okami állt, aki most is megpróbálta legyőzni a súlycsoport vitathatatlan bajnokát. Már öt évvel ezelőtt sem volt esélye az egyébként képzett harcos japánnak, de most Silva gyakorlatilag esélyt sem adott arra, hogy megismétlődjön a történelem.
A viszonylag eseménytelen első menetben csak tapogatóztak a harcosok, nem vitték túlzásba a hiriget. A brazil körbe-körbe cirkulált Okami körül és néha megkínálta egy-egy villámgyors ütéssel vagy rúgással a többnyire csak asszisztáló japánt. A menet végén azért jelezte Silva, hogy ki az úr a háznál és búcsúzás képen egy pazar kombináció végén fejbe rúgta a kihívót. Már ekkor érezni lehetett, hogy Okaminak, úgy mint évekkel ezelőtt parányi esélye sincs, hiszen a bajnok klasszisokkal gyorsabb nála kézzel és lábbal, ráadásul földre vitelre sincs sansza, hacsak Silva nem akarja.
A második menetben egy ilyen szokásos kóstolgatást követően Silva egy villámszerű balegyenest követően padlóra küldte Okamit, de aztán hagyta, hogy fölálljon, aztán valamivel később már nem kegyelmezett. Megint jött egy laza kis elmozgás, majd megint egy villámcsapás szerű jobbhorog és a japán újra a földön találta magát. Innentől kezdve jött a szokásos MMA forgatókönyv és a bajnok addig csépelte a kábult kihívót, amíg a bíró beszüntette az egyoldalú küzdelmet. Ezzel Silva megvédte 2006-óta féltve őrzött világbajnoki címét.
Silva - Okami 2. menet
A gála további eredményei:
Prelimaniry Card:
Yves Jabouin – Ian Loveland (Jabouin, megosztott pontozás, 27-30, 29-28, 29-28)
Yuri Alcantara – Felipe Arantes (Alcantara, egyhangú pontozás, 30-27, 30-27, 29-28)
Erick Silva – Luis Ramos (Silva, TKO, 1. menet)
Raphael Assuncao – Johnny Eduardo (Assuncao, egyhangú pontozás, 30-27, 30-27, 30-27)
Paulo Thiago – David Mitchell (Thiago, egyhangú pontozás, 30-27, 30-27, 30-27)
Rousimar Palhares – Dan Miller (Palhares, egyhangú pontozás, 29-27, 30-27, 30-25)
Thiago Tavares – Spencer Fisher (Tavares, TKO, 2. menet)
Main Card
Luiz Cane – Stanislav Nedkov (Nedkov, TKO, 1. menet)
Ross Pearson – Edson Barboza (Barboza, megosztott pontozás, 29-28, 28-29, 29-28)
K.T.
| << | Május 2012 |
>> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
| 7 | 8 | 9 |
| 11 | 13 | |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
|
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 27 | |
| 28 | 29 | 30 | 31 | |||