Főoldal Események
Hozzászólok! 

UFC

UFC 138 eredmények 2/2

Az est főmérkőzést a Chris Leben - Mark Munoz összecsapás képezte.
A mérkőzést Mark kezdte jobban, aki némi állóharc után földre vitte ellenfelét. Leben satuba befogva riválisának a nyakát próbált meg védekezni. Egy perc elteltével Mark a rácsokhoz terelte az ellenfelét, ahol is Leben könnyedén fel tudott állni, Mark ezt követően újra megpróbálta földre vinni azonban ez csak egy pillanat erejéig sikerült. Ezt követően Leben pillanatai következtek aki, súlyos ütésekkel bombázta Munoz-t, azonba ezek java részt pontatlanságukból fakadóan nem voltak átütő erejűek. Némi rácsoknál való bírkózás után, Leben egy guillotine-vel próbálkozott, azonban ez nem volt hatásos, mert Chris nem tudta elég mélyen ellenfele álla alá helyezni az alkarját. A menet hátra lévő részében inkább Mark volt az aki mélyebb nyomott hagyott a pontozókban, remek egyenesekkel kínálta meg Leben-t, akiben azonan nem tettek komolyabb kárt a fillipói támadásai.
A második menetben tovább folytatódott Munoz dominanciája, rácsoknak tollva ellenfelét kétszer is földre vitte azt, a földön jól irányzott , súlyos bombákkal kínálva meg az ellenfelét, akinek ezen ütések hatására felrepedt a szemöldöke. A menet harmadik percébe belépve, Chris egy Guillotine-al próbálkozott ismételten, mely az előző menethez hasonlóan most se volt elég erős, majd a "kripli" taktikát válta egy anakondához vezető poziciót próbált meg kialakítani, azonban ez is sikertelen volt. Munuz ezt követően fel tudott állni, és a rácsoknak szorítva ellenfelét ismételten átvette az irányítást. Chirs még egy Guillotine -t megkísérelt, azonban ebbe már nem volt erő, a menet végén Munoz felőrölte a fáradni látszó Leben-t
Végül a ringorvos Chris sérülésére való tekintettel nem engedte tovább a mérkőzést, ezzel Munoz egy értékes tko. győzelemmel lett gazdagabb.


A Leben - Munoz összecsapás:



A gála teljes eredmény táblázata:

Main card

  • Mark Munoz TKO.val (az orvos leállította a mérkőzést) győzte le Chris Leben-t,  második menet, 5:00
  • Renan Barao submission -al győzte le (hátsó pusztakezes fojtás Brad Pickett -et,  első menet, 4:09
  • Thiago Alves submission -al győzte le (hátsó pusztakezes fojtás  Papy Abedi-t 1. menet, 3:32
  • Anthony Perosh submission -al győzte le (hátsó pusztakezes fojtás) Cyrille Diabate-t  (második menet, 3:09)
  • Terry Etim submissionnal (guillotine) győzte le  Edward Faaloloto-t  (első menet, 0:17)

Undercard

  • John Maguire egyhangú pontozással elegyőzte Justin Edwards-t (30-27, 30-27, 30-27)
  • Phil De Fries egyhangú pontozással elegyőzte Rob Broughton -t (29-28, 29-28, 29-28)
  • Michihiro Omigawa egyhangú pontozással elegyőzte Jason Young-ot  (29-28, 29-28, 29-28)
  • Che Mills elegyőzte TKO.-val (ütések Chris Cope-t  –  (1.menet , 0:40)
  • Chris Cariaso egyhangú pontozással elegyőzte  Vaughn Lee -t (28-29, 29-28, 29-28)

Márk

Hozzászólás

Profight Küzdősport webáruház

Eseménynaptár

<< Május
2012
>>
H K Sze Cs P Szo V
 123456
789 11 13
141516171819
2122232425 27
28293031   

Szépségverseny

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu