A napokban érkezett a hír az UFC 145. gálájának első hivatalos párosításról, mely nem más, mint a Rory MacDonald - Che Mills kontra összecsapás
A már-már szemtelenül fiatal Rory MacDonald véleményem szerint az egyik legtehetségesebb képviselője a legújabb generációnak. A kanadai ifjú eddigi 4 UFC mérkőzéséből, 3-at megnyert, olyan neveket kényszerítve térdre, mint Nate Diaz, vagy Mike Pyle. Az egyetlen vereségét Carlos Condit ellen könyvelhette el, azonban a szakemberek, és a rajongók köréből egyaránt sokan úgy tartják, hogy Condit csak egy elhamarkodott bírói döntésnek köszönhette a győzelemét, azon a találkozón. Rory ellenfele Che Mills, két vereség után, egy impozáns szériát tudhat maga mögött, ugyanis a soron következő öt mérkőzésén nyerni tudott, legutóbb az UFC debütáló mérkőzésén láthattuk őt, ahol is Chris Cope felett diadalmaskodott. Most egy szinttel feljebb lépve, egy igazán kemény ellenféllel nézhet farkasszemet.