

Belcher vs MacDonald
A gála első mérkőzését Alan Belcher (16-6) - Jason MacDonald (25-15) küzdelme adta. MacDonald miután egy komoly térdsérülés után visszatért az oktagonba, (melyet tavaly szenvedett el John Salter ellenében) egy gyönyörű háromszögfojtással kopogtatta Ryen Jensen-t. Ezzel a győzelmével jogot formált magának, hogy szembenézhessen Alan Belcherrel. Belcher miután megosztott pontozással kikapott a japán judo mester Akyma ellen, két értékes győzelem után (Wilson Gouveira, Patric Cote) lépett fel a szombat esti gálán.
Az első menet kezdetén Belcher ütésekkel próbálkozott, egy perc elteltével MacDonald megpróbálta földre vinni ellenfelét azonban az esés következtében Alan került felülre, aki kijátszva ellenfele „guardját" egy erőteljes „ground and pound" akciót indított, Macdonald az ütések és könyökök nyomása alatt úgy tűnt, hogy komolyan meg van fogva. Azonban a kanadainak sikerült kivédekeznie ellenfele támadásait. Némi idő elteltével Belcher ismételten áttörve Macdonald guardját egy újabb erőteljes akciót indított, mely következtében a bíró végül leállította a mérkőzést (első menet 3 perc 48 másodperc).

Alan Belcher
Koch vs Brookins
A következő küzdelem a korábbi WEC (Word Extrame Cagefighting) szupersztár Erik Koch (12-1) illetőleg a TUF 12 szériájának (The Ultimate Fighter season 12: team GSP vs team Kocheck) győztese, Jonathan Brookins (12-3) között zajlott.
Az első menet leginkább a ketrecnél zajlott, mindkét versenyző a rácsoknak nekifeszülve próbált nyomást gyakorolni a másikra. Brookins stílusa nagyban emlékeztetett Couture harcmodorára, a korábbi TUF győztes számtalan lábra mért térdrúgással próbálta elzsibbasztani illetőleg lelassítani riválisának a lábát, továbbá néhány alulról indított könyök ütéssel sikerült is meglepnie ellenfelét. Koch ezzel szemben a menet közepétől távolról indított ütéskombinációkkal operált Brookins felett. Ennek köszönhetően, már az első menetben kiderült, hogy állóharcban Koch képzettebb ellenfelénél, illetőleg képes felülmúlni Jonathant, ami a második menet során még inkább kibontakozott. Koch látványos ütés - illetőleg rúgás kombinációkkal, számos alkalommal el-el tudta találni ellenfelét, aki csak részben tudott válaszolni a támadásokra. A menet végén Brookins egy takedawnal földre tudta vinni Kochot, viszont ott nem tudott komolyabb kárt tenni ellenfelében. A harmadik menetben folytatódott Koch menetelése, aki fölényes dominanciájával uralta a ketrecet, látványos test és fejütés - rúgás kombinációkkal operált Brookinssal szemben, akinek ugyan volt néhány földrevitel kísérlete, azonban Koch tudta hárítani ezeket, mi több a menet utolsó másfél percében sikerült levinnie Brookins-t egy pillanat erejéig. Végül a pontozók egyhangúlag Kochot ítélték jobbnak . (30-27, 29-28, 30-27)

Erik Koch
McGee vs Jang
A soron következő mérkőzésben az észak koreai Dongi Jang (10-1) csapott össze a tizenegyedik TUF széria (The Ultimate Fighter season 11 Team Liddell vs Team Ortiz) győztesével Court McGee-vel (13-1).
Az első menet javarészt puhatolózással telt el, a két harcos próbálta felmérni egymás erejét. A menet végén McGee-nek sikerült bevinnie néhány keményebb találatot, azonban ezek nem fogták meg komolyabban a koreait.
A második menet eleje két -McGee által indított földrevitel kísérlettel megfűszerezve- megismételte az első menetben látott forgatókönyvet, a menet második felében mindkét harcosnak volt néhány értékelhető találata.
A harmadik menet elején ismételten az állóharc dominált. McGee szemmel láthatólag fáradtan, és tompábban jött ki az utolsó menetre, ennél fogva a második perc elteltével Jangnak sikerült is meglepnie Gee-t egy remek balcsapottal, melyet egy ugrótérdrúgás, majd pedig egy földrevitel követett. Egy pillanatra úgy tűnt McGee komolyan meg van fogva. Annak ellenére, hogy McGee azonnal felállt, láthatóan benne maradt Jang ütése, mivel még néhány kemény ütést bekapott az egykori Sengoku harcostól. Azonban néhány pillanat elteltével úgy tűnt, Jang besavasodott és elérkezett nála a holtpont, támadásai lassúvá és pontatlanná váltak, így McGee átvéve a kezdeményezést egy földreviteli kísérletet tett, melyet Jang még tudott hárítani. Pár másodperccel később, McGee ismételten megkísérelt egy levitelt, amelyet a rácsoknál kiemelve ellenfelét sikeresen véghez is vitt, sőt „maunth" pozícióba tudott kerülni. Azonban Jang rendkívül eredményes védekezésnek köszönhetően, a két harcos ismételten állva folytatta küzdelmet. A menet hátralévő részében, McGee még egyszer levitte az ellenfelét egy remek „takedawn-al" a földre, ahol néhány erőteljes könyökütéssel és egy „guillotine" kísérlettel fejezte be a menetet. A küzdelem végén egyhangú pontozással Court McGee kezét emelték a magasba (30-27, 29-28, 30-28).

Court Mcgee
Shields vs Ellenberger
Az est főmérkőzését a Jake Shields kontra Jake Ellenberger küzdelme adta. A 26-5-1 rekorddal rendelkező Shields korábban 5 éven át veretlen volt, egy este alatt győzte le Yushin Okamit illetőleg Carlos Conditot, a Strikeforce égisze alatt váltósúlyú majd középsúlyú bajnokként olyan neveket tudott legyőzni, mint Paul Daley ,Jason Miller, Robbie Lawar vagy éppen a legendás Dan Henderson. Ami az Shields UFC rekordját illeti, a debütáló meccsét a norvég kiválóság Martin Kampmann ellen egy nagyon szoros, ámbár vitatható meccsen megnyerte, majd ezt követően összekerült a váltósúly egyeduralkodójával Goerge Saint Pierre-vel, akitől pontozásos vereséget szenvedett el. Így 1-1 -es UFC rekorddal nézett szembe, honfitársa Jake Ellenberger (25-5) ellen.
Ellenberger impozáns sorozatot tudhat maga mögött az UFC-nél, mivel két éve vertetlen a szervezetnél. Miután a debütáló meccsén egy rendkívül szoros küzdelemben kikapott Carlos Conditól (aki mára már az első számú kihívói pozícióba került), olyan neveket tudott legyőzni, mint Mike Pyle, Jhon Howard vagy éppen Sean Pierson.
Ami a küzdelmet illeti: A csata nagy irammal kezdődött, Ellenberger már az első pillanatban földre tudta vinni az ellenfelét, ugyanakkor már a mérkőzés elején kiderült, hogy Ellenberger nem akar földharcba keveredni Shields ellen. Néhány másodperccel később Ellenberger klincsbe fogva az ellenfelét egy erőteljes térdrúgással földre küldte Shields-et, majd következett a „gnp", a bíró látván, hogy az ütészáport elszenvedő Shields védekezésképtelen, leállította a mérkőzést (első menet 53. másodperce). Ezzel -némiképp meglepetésre- Ellenberger egy újabb értékes győzelmet tudhat magáénak, továbbá igazán közel került egy esetleges címmérkőzés lehetőségéhez.

Jake Ellenberger
Márk
| << | Május 2012 |
>> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
| 7 | 8 | 9 |
| 11 | 13 | |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
|
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 27 | |
| 28 | 29 | 30 | 31 | |||