
Augusztus 14.-én vasárnap Milwaukee egy látványos gálával debütált a UFC színpadán. Az est mérkőzésén a stílusok csatájában végül a BJJ harcos Chris Lytle egy szép fojtással detronizálta a taekwondós Dan Hardyt.

Augusztus 14.-én vasárnap Milwaukee egy látványos gálával debütált a UFC színpadán. Az est mérkőzésén a stílusok csatájában végül a BJJ harcos Chris Lytle egy szép fojtással detronizálta a taekwondós Dan Hardyt.
Hardy mindenképpen szeretett volna javítani a közelmúlt gyatra statisztikáján és úgy nézett ki ezen az estén lesz rá lehetősége, hiszen a földön jóval képzettebb Lytle nem erőltette a számára előnyös területet, így jó kis állóharcos csetepaté alakult ki az oktogonban. Már az elején látszott, hogy Hardy nagyon képzett az állóharcban és szép kombinációkkal dolgozott. Szűk bal-jobbok majd egy-egy fejrúgás és jó ütemű térdesek, de ennek ellenére nem igazán tudott előnyre szert tenni, mert Lytle állta a sarat és jó beugrásokkal és kemény horgokkal-felütésekkel kontrázott. Az első komolyabb lehetőség a második menetben adódott, amikor Hardy eltalálta egy kemény jobbossal Lytle-t, aki egy pillanatra megrendült de rutinosan fogásba menekült, így elmúlt a veszély. Hardynak ebben a menetben egy balegyenestől megsérül a bal szeme, de fojtatta a harcot és megpróbálja földre vinni ellenfelét, de az megint jól védekezett.
A harmadik menetben mindkét versenyző beleerősít és felváltva találgatnak, Lytle testen is sokat próbálkozik. A menet végére Hardy próbál rátenni még egy lapáttal és bevállal egy újabb lábramenős földrevitel kísérletet, de ezzel óriási hibát vét, hiszen Lytlet beengedi kedvenc terepére és máris kész a baj. A földrevitelnél Lytle kerül top pozícióba majd azonnal felül mellkasra és szemből csinál egy gyönyörű guillotine fojtást, ami után Hardy vergődik egy rövid ideig, majd lekopogja a meccset. Érthetetlen, hogy a punk sérós Hardy milyen megfontolásból próbálkozott ezzel a trükkel pont a záró etap végén, ahelyett, hogy állásból igyekezett volna finiselni. Jól kiszúrt magával!

UFC Live
A gála további eredményei:
Preliminary Card
Jason Reinhardt - Edwin Figueroa (Figueroa, TKO, 2. menet)
Jacob Volkmann - Danny Castillo (Volkmann, egyhangú pontozás, 29-28, 29-28,29-28)
Cole Miller - TJ O'Brian (Miller, submission, guillotine fojtás, 2. menet)
Alex Caceres - Jimy Hettes (Hettes, submission, hátsó fojtás, 2. menet)
Carlos Vemola - Ronny Markes (Markes, egyhangú pontozás, 30-27, 30-27, 30-27)
Kyle Noke - Ed Herman (Herman, submission, sarok feszítés, 1. menet)
Joseph Benavidez - Eddie Wineland (Benavidez, egyhangú pontozás, 30-27, 30-27, 30-27)
CB Dollaway - Jared Hamman (Hamman, TKO, 2. menet)
Main Card
Amir Sadollah - Duane Ludwig (Ludwig, egyhangú pontozás, 29-28, 29-28, 29-28)
Donald Cerrone - Charles Oliveira (Cerrone, TKO, 1. menet)
Jim Miller - Ben Henderson (Henderson, egyhangú pontozás, 30-27, 29-28, 30-26)
K.T.
| << | Május 2012 |
>> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
| 7 | 8 | 9 |
| 11 | 13 | |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
|
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 27 | |
| 28 | 29 | 30 | 31 | |||