A hétvégi UFC on FOX 2 főmérkőzésén összecsap egymással Rashad Evans és Phil Davis, melyhez most az alábbi videoval egy kis ízelítőt nyújtunk
Itt van Rashad Evans minden idők egyik legkomplexebb félnehézsúlyú harcosa, aki „éhesebb’, mint valaha, egy valami lebeg csak a gondolatvilágban, mely nem más, mint a címmeccs, melynek némiképp személyes vonatkozása is van, ugyanis a szervezet világbajnoki övét az egykori csapat, és edzőtársa, (és talán volt barátja) Jon Jones birtokolja. Azonban a címhez vezető út, mint mindig most is rögös, mert ezen utat az utóbbi idők egyik legtehetségesebb ifjú titánja, Phil Davis testesíti meg. Én úgy gondolom, hogy Davis eredményeit figyelembe véve cseppet sem lesz könnyű feladata Evans-nak. Az alábbi videon a két fent említett harcos, néhány látványosabb megoldását tekinthetjük meg, miközben a versenyzők a meccsel kapcsolatos elképzeléseinek is fültanúi lehetünk.