UFC on FOX 2 Evans vs Davis kedvcsináló

A hétvégi UFC on FOX 2 főmérkőzésén összecsap egymással Rashad Evans és Phil Davis, melyhez most az alábbi videoval egy kis ízelítőt nyújtunk
Itt van Rashad Evans minden idők egyik legkomplexebb félnehézsúlyú harcosa, aki „éhesebb’, mint valaha, egy valami lebeg csak a gondolatvilágban, mely nem más, mint a címmeccs, melynek némiképp személyes vonatkozása is van, ugyanis a szervezet világbajnoki övét az egykori csapat, és edzőtársa, (és talán volt barátja) Jon Jones birtokolja.
Azonban a címhez vezető út, mint mindig most is rögös, mert ezen utat az utóbbi idők egyik legtehetségesebb ifjú titánja, Phil Davis testesíti meg. Én úgy gondolom, hogy Davis eredményeit figyelembe véve cseppet sem lesz könnyű feladata Evans-nak.
Az alábbi videon a két fent említett harcos, néhány látványosabb megoldását tekinthetjük meg, miközben a versenyzők a meccsel kapcsolatos elképzeléseinek is fültanúi lehetünk.

UFC on FOX 3 Evans vs Davis előzetes:
Márk
>
További hírek:
Információ:
Legfrissebb híreink:
Harcosokklubja Fórum
Kodokan Judó utoljára:(
oldjudoman)
Viccek, anekdoták, humor utoljára:(
vác-gábor)
Filmek utoljára:(
begin)
Vitali Klitschko a WBC világbajnoka utoljára:(
duroo)
Videók "per" pillanat utoljára:(
Szocso)
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

![Gagyi Mami, mint két tojás DVD [ Big Mommas: Like Father, Like Son ]](http://www.dvd.co.hu/images/2011/05/20/2389__580_2011052003850_518.jpg)