UFC on Fuel 2: Siver vs. Nunes

Nem rég érkezett a hír mely szerint az április tizennegyedikén esedékes UFC on Fuel 2. gáláján meg fog küzdeni egymással Dennis Siver és. Diego Nunes.
Nunes az UFC debütáló meccsét a korábbi WEC bajnok, Mike Brown ellen vívta, akit egy szenzációsan jó küzdelem során megosztott pontozással le tudott győzni. Ezt követően Kenny Florian következett, akitől ugyan kikapott, azonban a brazil tehetség okozott néhány komoly problémát, Florian címmeccshez vezető útja során. Legutóbb a szintén korábban elsődleges pozícióban lévő Manvel Gamburyan ellen küzdött, akit egy színvonalas, és pergő meccs keretein belül vert meg.
Diego Nunes hl:
Siver egy jobb győzelmi széria után, összekerült a súlycsoport egyik legnagyobb ászával, Donald Cerrone-val, ahol is elég gyorsan belenézett egy fojtásba.
A csúfos vereséget követően, német kick-boxer most egy súlycsoporttal lejjebb menve próbál érvényesülni, kezdésként a kiváló Nunes ellen, áprilisban kiderül, hogy milyen sikerrel.

Márk
>
További hírek:
Információ:
Legfrissebb híreink:
Harcosokklubja Fórum
Kodokan Judó utoljára:(
oldjudoman)
Viccek, anekdoták, humor utoljára:(
vác-gábor)
Filmek utoljára:(
begin)
Vitali Klitschko a WBC világbajnoka utoljára:(
duroo)
Videók "per" pillanat utoljára:(
Szocso)
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

![Gagyi Mami, mint két tojás DVD [ Big Mommas: Like Father, Like Son ]](http://www.dvd.co.hu/images/2011/05/20/2389__580_2011052003850_518.jpg)