Judo vb – Még mindig érem nélkül
2017. augusztus 31. 13:17

Judo vb – Még mindig érem nélkül

A magyar csapatot a harmadik napon Ungvári Miklós (73kg) és Karakas Hedvig (57kg) képviselte. Sajnos egyikőjüknek sem sikerült helyezést elérnie.

Ungvári első ellenfele a chilei Bringas volt, aki igazándiból csak bemelegítette őt. Ungvári könnyű mérkőzésen egy dobásból és egy leszorításból következő waza-ari-val nyerte meg a találkozót. Másodjára egy általa jól ismert puerto ricoi fiú volt az ellenfele. Hosszú és fárasztó meccs végén Ungvári aranyponttal diadakmaskodott. Harmadik ellenfele még keményebb küzdő volt, Ungvárinak sajnos nem is sikerült legyőznie. Aranypontos szakaszban volt a mérkőzés, amikor a kazah Smagulov támadását lábra fogással úszta meg, de ez intést eredményezett, így elveszítette a mérkőzést. A meccsei után így nyilatkozott:

„Nagyon sajnálom, hogy itt hazai pályán, hazai közönség előtt nem tudtam többet kihozni magamból. Nem csak ez a mérkőzés volt maratoni, mondhatom azt, hogy már a bemelegítő meccsen is jól felszívta magát a chilei srác. Bevallom őszintén, ennél könnyebb küzdelemre számítottam. Majd utána jött a puerto rico-i, aki hétről hétre Dunavarsányban felkészült belőlem, bár csak egyszer mentem vele. Értékes mérkőzések voltak, számukra is, számomra pedig nagyon fárasztó is, sokat kivettek belőlem. A kazah ellen kellett volna kicsit több, egy kicsit megújulni. Azt mondom, hogy itt korán sem lett volna vége a dolognak, még jött volna egy nagyon komoly japán ellenfél. Nem volt egy leányálom a sorsolás, be kellett mérkőznöm. Ennyi volt bennem.”

 
Ungvári Miklós
Ungvári Miklós (fehérben)

Karakas Hedvig elég keményen bemutatkozott, ugyanis első meccsén mindössze 16 másodperc kellett ahhoz, hogy ippont szerezzen. Második meccsén a koszovói lány egy nagy belsővel eldobta Karakast, ezzel waza-ari-t szerezve. Ez volt a mérkőzésen az egyetlen pont, így Hédi sajnos hamar búcsúzott a küzdelmektől. Így értékelte a versenyt:

„Volt két meccsem. Egyet meg tudtam oldani, egyet nem. Szerettem volna tovább versenyezni, hiszen a közönség szuper. Azt gondolom, hogy ha reálisan végig nézem a dolgokat, elégedett vagyok azzal, hogy fel tudtam állni és tudtam meccset nyerni. Sajnálom, hogy ilyen közel volt a hazai világbajnokság az olimpiához.”

Karakas Hedvig 
Karakas Hedvig ipponja

Mindkét versenyzőnek gratulálunk a szerepléshez és további sikeres versenyzést kívánunk!

Interjúk: m4sport.hu

Küzdősportban támogatónk a profight.hu