Interjú Sensei Csákvári Lászlóval - Karate az iskolai okatásban
2021. July 30. 14:31

Interjú Sensei Csákvári Lászlóval - Karate az iskolai okatásban
A karate és képzése az iskolában!
A karate elemek oktatásának egyre nagyobb szerep jut az oktatási intézmények testnevelés
óráin. Mint ismeretes, akkreditálták a karate kerettantervet, s elkezdődött az „aprópénzre
váltása” ennek a fontos munkának, vagyis, hogy egyre több iskolában és egyre nagyobb
mértékben kerüljön sor a karate elemek oktatására. Ezt segítette a későbbiekben megjelenő
NAT 2020, mely már konkrétan foglalkozik a karate mozgásműveltség tartalmak
oktatásával.
A tanterv elkészítője, Sensei Csákvári László VIII.DAN – aki egyben a Testnevelési
Egyetem tanára is - mindig szívesen nyilatkozik erről a fontos kérdésről. Gyulán
beszélgettünk, ahol már több továbbképzést tartottak meg.
- Véget ért egy furcsa tanév, s szeptembertől jön a következő.Milyen távlatok vannak a
karate kerettanterv megvalósítása előtt?
- A kerettanterv a későbbiekben is formálható, most már látjuk, hogyan lehet az iskolákkal
együtt dolgozni, hogy tudunk az iskoláknak segítséget adni, valamint ismerjük, hogy mit tud
ebből hasznosítani a Magyar Karate Szakszövetség. Fontos, hogy a 2020 évi NAT, a
testnevelésés sport műveltségi területen belül magasabb óraszámot biztosít a
küzdősportoknak. Így a birkózás, a cselgáncs és a karate tananyagtartalmai megemelkedett
óraszámban szerepelnek a testnevelés órákon. A három sportági szövetség több ponton is
próbál segíteni a testnevelő tanároknak, melytőlegy három oldalú megállapodást is aláírtak.
A testnevelő tanárképzéssel foglalkozó felsőoktatási intézményekbe,igény eseténtestnevelő
tanár végzettségű szakembereket delegálnak. A felsőfokú végzettséggel rendelkező edzők az
iskolákban tudnak heti két órában küzdősport órát tartani, a testnevelés órakeret terhére,
segítve ezzel az iskolák feladatellátását és a testnevelő kollégák munkáját. Nem utolsó
sorban pedig, a cselgáncs és a karate sportágakbanfolynak az akkreditált testnevelés
továbbképzések a végzett testnevelő tanárok számára.E program a karate sportágban annyira
népszerű, hogy az elmúlt nehéz időszak ellenére szakképző intézmények tekintetébentöbb,
mint 400 pedagógus kolléga vett már részt a továbbképzésen, a köznevelési intézmények
esetében pedig több, mint 100 képzett pedagógust találunk. E továbbképzés szeptembertől
tovább folytatódik, szeretnénk a végére 1000 pedagógussal megismertetni, hogyan lehet a
karatét jól beépíteni a testnevelés óra anyagába. A 30 órás továbbképzés lényege, hogyan
tudjuk a karatét megszerettetni a gyerekekkel, ötleteket adunk a testnevelés órákhoz,
megmutatjuk, a karate elemeit hogyan lehet más sportágak esetében iskiválóan
hasznosítani.Sokan idegenkedtek a továbbképzéstől az elején, avégén pedig jelezték, nem is
gondoltak arra, hogy a küzdősportokat ilyen változatosan, több irányban is hasznosítani
tudják.Nem beszélve arról, hogy a gyerekek jellemének építésében, siker és kudarc
kezelésében, valamint stresszkezelésben és egyfajta mentális „állóképesség” vagy
koncentráció képesség kialakításában is segít a gyerekeknek.
- A három lobbyban is erős küzdősport nem lesz egymás riválisa?
- Úgy gondolom, hogy nem. Ugyanis a megnövelt küzdősport óraszám miatt szükség lesz a

képzésekre nagyobb számban. Elég sok iskola van, ahhoz, hogy a kollégák irányultságuknak
és érdeklődésüknek megfelelően válasszanak a küzdősportágak közül, és az ott szerzett
ismereteket építsék be az órákba. Itt kerül előtérbe a sportági szövetségek szerepe, akik
szakemberekkel és szaktudással támogatják a pedagógus kollégákat a NAT 2020 által előírt
követelmének teljesítésében.
- Gyulán beszélgetünk, ahol a karate élet egy különleges alakja, Baracsi István vállalta el
ennek az oktatását. Mennyire kell más módszerekkel oktatni a kollégákat, mint egy karate
edzésen. Hiszen nem karatésokról van szó.
- Érdekes kérdés, hiszen a karate azért mégis csak egy nagy fegyelmet és koncentrációt
kívánó sportág, mint minden küzdősport. Annak érdekében, hogy a kollégák és a diákok
gyorsan megtalálják az eddigi mozgásokkal összefüggő kapcsolatokat, elsősorban a játékos
feladatok oldaláról közelítjük meg a képzést, nagyon sok olyan küzdőjátékot bemutatva, ami
felkelti a kollégák érdeklődését, a gyerekek pedig szívesen játszanak.
- Akkor mondhatjuk, hogy ez a képzés az előadóművész Baracsi István egyéniségére lett
kitalálva?Nagyon jó hangulatúak az ő foglalkozásai…
- Ő hozzáadja a saját, humoros egyéniségét is, mint előadóművész olyan atmoszférát tud
teremteni, ami eleve magában hordozza a sikert, majd hozzáadva a saját pedagógiai vénáját
is, mint tanító, garantálja a sikert a képzéseken. Teljesen más irányból érinti meg a
kollégákat, hiszen az oktatás során pont a tanításnál is hasznosítható stílust viszi be,
megtartva a karatéra jellemző paramétereket – jellem, becsület, akarat, önuralom, tisztelet- ,
mint karate mester.
- Összefoglalva nem nagy célkitűzés, hanem a szorgos munka várható…
- Így van. A küzdősport iskolai oktatása semmiképpen nem szólhat arról szól, hogy ki-kit
„ver meg”, inkább arról, hogyan tudják kezelni a szemtől-szemben megnyilvánuló
stresszhelyzeteket. Egy mérhető sportág esetében, ahol a résztvevők az idővel, a
teljesítménnyel versenyeznek, más irányból lehet megközelíteni a stressz kezelést. A
küzdősportban, fizikai érintkezéssel küzdenek, s így teljesen más jellegű stresszhelyzet
alakul ki, mely teljesen más érzelmi problémamegoldást kíván. Ezmás aspektusban
mindennapi élet része; nem csak fizikai, hanem verbális téren is. Az iskolás korú gyerekek
életében jelen van az agresszió, az interneten, a filmekben és a mindennapi interperszonális
kommunikációbanis, akár tudomásul vesszük ezt akár nem. Hiába az a vélemény, hogy
ilyennek nem szabadna lenni egy iskolában, a gyerekek minden nap megküzdenek hasonló
problémákkal. Ez olyan pszichés folyamatokat kelt a gyermek lelkében, amit meg kell
tanulnia kezelni. A küzdősport nagyon jól megtanítja az interperszonális kommunikációban
megnyilvánuló emocionális problémamegoldást. A küzdősport hosszú távra építkezik, de
óvatosan, óvva a gyerekeket, fokozatosan bevezetve őket a küzdősport által megszerezhető
fizikai és jellemfejlesztő műveltségtartalomba. Szeretnénk megmutatni, hogy a küzdősport
oktatás erről szól.
Baracsi István a gyulai Karácsonyi János Katolikus Gimnáziumban tartott karate oktatást
kollégáinak, szívesen mondta el tapasztalatait: - Mi volt a továbbképzés célja?
- A NAT 2020 testnevelés műveltségi területen belül megfogalmazott karate mozgásanyag

feldolgozásának keretében tartottuk. A pandémiás helyzet miatt viszont csak az iskolán belül
tudtuk ezt megtartani. Nem csak a testnevelők próbálták ki, hanem a tanítók és tanárok is.
Három napon át nagyon jó hangulatban folyt a képzés.Ez egy harminc órás akkreditált
képzés, amiről tanúsítványt is kaptak a pedagógusok. Volt, ahol utána az edzéseket is
elkezdték, illetve látszott, hogy be is szeretnék építeni az oktatásba az itt tanultakat. Nagyon
kíváncsiak voltak az önvédelmi jellegére is a karaténak.
- Mennyire különbözött az edzések hangulata a szakosztályi edzésektől?
- Kicsit másabb volt. Visszanyúltam az előadóművész múltamhoz. Kollégáim nagyon
pozitívan álltak hozzá. Ha nem is megszokott szigorral, de eredményesen tudtunk dolgozni. 
A küzdősportok, és ezen belül a karate beépítése az oktatásba tehát újabb távlatok előtt áll.
Az iskolák és a pedagógusok éljenek vele!