Nemzetközi kartae tábor a Balaton partján
2019. August 17. 13:14

Nemzetközi kartae tábor a Balaton partján
A nyári vakációs szezon a sportolók nagy részének nem csak a pihenés időszak, sőt...!Ilyenkor kerül sorra a kluboknál, így a harcművészeknél is a nyári edzőtáborok  megrendezése. A Balaton partja különösen kedvelt a harcművészek körében,hiszen egyre több csoport rendezi meg itt a nyári edzőtábort.

Balatonfenyvesen rendezte meg a nagykanizsai  KIME Shotokan Karate Egyesület hagyományos nyári edzőtáborát. A klub vezetője, Shihan Feszt Norbert VI.DAN nemrégiben kapta meg kinevezését az International Karate Union karate Világszövetségtől arra, hogy Ő képviselje ezt a szervezetet Magyarországon. Így érthető, hogy ez a tábor egyben az IKU Hungary táborává is előlépett. Mutatta az is, hogy az IKU romániai szervezetének szervezési igazgatója, Sensei Nyesti Csaba IV. Dan szintén eljött, sőt edzést is tartott, karate és ju-jitsu technikákkal. Igazán változatos program alakult ki, hiszen a német Sensei Christian Puch IV. Dan goju-ryu technikákat és katát oktatott, Shihan Gregor László VIII.DAN önvédelmet, Sensei Takács Krisztián IV. Dan védés ellentámadás karate gyakorlatokat, Sensei  Fesztné Nagy Zita III.DAN a Kime Aerobic pörgős mozgásanyagával „fárasztotta le” a több, mint negyven résztvevőt, akik Magyarországon kívül Romániából, Németországból, Ausztriából és Luxemburgból érkeztek. Természetesen a tábor vezetője, Feszt Norbert Mester is alaposan kivette részét az edzéstatásból, hiszen bázistechnikákat, küzdelmi technikákat, és a különböző formagyakorlatot tanított, értelmezett, mert természetesen nem hiányozhatott az edzések alatt az elméleti képzés sem. Nagyon jó, harcművész baráti kapcsolat alakult ki, amiben természetesen annak is része volt, hogy az IKU nyílt harcművész szervezet, nem csak egy karate irányzat, hanem mindegyik irányzat megtalálja a helyét, ha elfogadja szabályait. Az is mutatta, hogy a tábort meglátogatták az érdeklődő Shito –ryu karate és Sendo-ryu karate mesterek is.


IMG_20190808_172258


Az edzések közötti időszakban pedig a megszokott „sláger” balatoni program, a fürdőzés vitte a prímet, amihez a kiváló időjárás is hozzájárult. A jó idő adta, - és a tábori hagyományok - hogy az utolsó előtti edzésen a Balaton hullámai között történtek a technikák, és szárítkozásnak a parton a formagyakorlat mozdulatai szárították a ruhákat.


IMG_20190808_093929


A tábort az utolsó érdemi napon övvizsga zárta, de természetesen nem hiányzott a vizsga előtti felkészítés sem, amelyen azok a harcművészek is részt vettek, akik nem voltak érdekeltek a másnapi vizsgára. A kyu övvizsgán 6 karatéka tett sikeres övvizsgát.
Természetesen tárgyalásokra, egyeztetésekre is nyílt mód a tábor ideje alatt, már elkezdődött a jövő évi tábor szervezése. A remek hangulatú egy hét az oklevelek és emléklapok átadásával zárult.

Gregor László

Küzdősprtban támogatónk a profight.hu