Tadissi Martial hatodik a Világjátékokon
2017. July 26. 16:35

Tadissi Martial hatodik a Világjátékokon
A Wroclaw-ban rendezett Világjátékokon Tadissi Martial képviselte hazánkat a -67kg-osok mezőnyében.
Első csoportmérkőzését éppen az őt a Világbajnokság döntőjében legyőző angollal vívta, ahol végül 3-2-es végeredménnyel szenvedett vereséget Tadissi. Második mérkőzésén Benkhaledet (Algéria) kellett volna legyőznie a továbbjutásért. A mérkőzés első pontját az algír versenyző szerezte, de Tadissi 3-1-re tudott fordítani. A végjáték azonban nem sikerült jól Tadissinek, ugyanis ellenfele fejbe tudta őt rúgni, amivel beállította a 4-4-es végeredményt. A szebályok szerint ilyen helyzetben az a győztes, aki az első pontot szerezte, azaz nem sikerült a továbbjutás Tadissinek. Utolsó csoportmeccsén bebizonyította, hogy mekkora harcos, ugyanis a két vereséget követően a versenyt végül egy győzelemmel zárta.

                                                                   Tadissi Martial (jobbról) utolsó mérkőzésén


"Azt sajnálom a legjobban, hogy az első két mérkőzésen egyaránt vezettem, és onnan vesztettem, ráadásul nem is volt hátra sok idő. Nem tudom, hogyan történt, hiszen a felkészülés jól sikerült, a bemelegítés megfelelő volt, az orvosi team is sokat segített, előzetesen úgy tűnt, hogy minden rendben van. Azt sem mondhatnám, hogy túl nagy volt a tét, hiszen ez már a második ilyen jellegű, multisport eseményen való részvételem. Két éve a bakui Európa Játékokon sokkal nagyobb teher volt rajtam, most viszont úgy jöttem ide, hogy élvezzem a mérkőzéseket. Amit viszont hasznosítani lehet ebből a szereplésből, az az, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni az utolsó húsz másodpercre. Azt kell megerősíteni mentálisan és taktikailag is úgy, hogy ott már ne kapjak be több pontot, hanem meg tudjam tartani a vezetést."– értékelt a meccsei után Tadissi Martial.

Forrás: karate.hu

K
üzdősportban támogatónk a profight.hu.