Tadissi és Hárspataki is ott lehet az Európa Játékokon!
2019. April 11. 18:58

Tadissi és Hárspataki is ott lehet az Európa Játékokon!
Hivatalossá vált, hogy Tadissi Martial és Hárspataki Gábor is ott lehet az Európa Játékokon – erről szerdán tájékoztatták a magyar illetékeseket a minszki multisport-esemény szervezői. Az ötkarikás játékokhoz hasonlóan négyévente sorra kerülő rendezvényt június 21. és július 1. között rendezik meg a fehérorosz fővárosban. 

A négy évvel ezelőtti, első alkalommal lebonyolított Európa Játékok – túlnyomórészt olimpiai sportágak vetélkedéseit tartalmazó – programjában is helyet kapott a karate, és az ezúttal is kvalifikált Tadissi Martial személyében volt is magyar karatés a tatamira lépők között. 

 

Az idei játékokon karatéban férfi és női formagyakorlatban (kata), valamint mindkét nem esetében öt-öt súlycsoportban küzdelemben (kumite) osztanak majd érmeket. Az egyformán nyolcfős mezőnyökbe a márciusi Európa-bajnokságról, illetve egy európai pontszerző ranglistáról lehetett kvótát szereznie hat-hat főnek. Versenyszámonként egy helyet fenntartottak a házigazdák versenyzőinek, míg az utolsó lehetőséghez szabadkártyával jutottak hozzá a kiválasztottak. 


harspataki


A 67 kg-os férfiak küzdelmében a világbajnoki ezüstérmes, négyszeres Eb-bronzérmes Tadissi Martial, illetve a 75 kg-ban Eb-második és -harmadik hellyel is büszkélkedő Hárspataki Gábor egyaránt előkelő ranglistás helyének köszönheti a részvételt a kontinens miniolimpiájának számító rendezvényen.

„Mindkét sportolónk éremeséllyel vág majd neki a rangos megmérettetésnek” – közölte Büchler Zsolt szövetségi kapitány.

 
tadissi


A szakvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy két formagyakorlat versenyzőnk is nagyon közel állt a kvalifikációhoz. Sőt, esetükben ez azt jelentheti, hogy egy résztvevő sérülése vagy visszalépése esetén a férfiaknál Nagy Botond indulóvá léphet elő, míg a nőknél két versenyző távolmaradása esetén van esély Sterck Laura szereplésére. 


A minszki Európa Játékokon június 29-én és 30-án bonyolítják le a karate versenyszámokat, amelyekben 38 ország 96 sportolója méri össze tudását.

Turák Péter

Küzdősportban támogatónk a profight.hu