Beindult a magyar henger!
2018. November 23. 22:30

Beindult a magyar henger!
Mariborban a keddi, meglehetősen szerény kezdő nap után szerdán felpörögtek az események. A legtöbb súlycsoportban a versenyzők már a legjobb négybe jutottak be.

Zsúfolt napja volt a versenyzőknek és a bírói karnak is. Említsük meg, hogy a versenybíróink jól, helytállnak az Eb nagyüzemében, méltóan az eddigi hagyományokhoz.


46492622_10155553385521058_6688769788031795200_n


Az építő és pozitív  hagyományokhoz az is hozzá tartozik, hogy különböző utakon keresztül, de végül is húsz versenyzőnk jutott be a legjobb négy közé, vagyis Ők már a dobogó valamelyik fokára felléphetnek majd. Veres Roland például kétszer is, hiszen mind point-fighting, mind light-contact szabályrendszerben bejutott a legjobb négybe csakúgy , mint a mastersek közt Tóth István. A nap egyébként rendkívül kiélezett és szoros mérkőzéseket is hozott, hiszen Nagy Rita, Gregmen Petra, Fésű Lajos 2:1-re nyert, utóbbi kettő ráadásul a mindig veszélyes orosz csapat tagjait győzték le.


46680949_10155553390146058_8083280651828068352_n


Csütörtökön eldől az is, hogy ki kerül be súlycsoportjába a fináléba, kiért izgulhatunk a pénteki és szombati döntők során. Biztos érmeseink: Veres Richárd, Veres Roland, Veres Alex, Juhász Ábel, Opauszki Dávid, Murvai Lívia, Busa Andrea, Nagy Henrietta, Szabó Dorina, Vígh Péter, Mészáros Márk, Tóth István, Csikós Péter, Fésű Lajos, Gremen Petra, Nagy Rita, Bertalan Gábor, Szuknai Zsuzsa, Bali Patrik, Kovács Imre, Gulyás Róbert, Puravecz Péter, Schersing András. Erre mondhatjuk, hogy a bőség zavara, hiszen ez a 23 versenyzőnk az aranyra is esélyes lehet. A csütörtöki versenynap természetesen még nehezebb, idegölőbb, és feszültebb lesz, mint a szerdai. Remélhetőleg a nap vége pozitív mérleggel zárul majd!Hajrá Magyarok, mindnet bele!!!

Néhány a szerdai eredmények közül:

POINT-FIGHTING szabályrendszer:

63 kg. Hídvégi Nándor – *Theotokatos Panagiotis (Görögország) 2 : 10 a négybe jutásért
74 kg. *Veres Richárd – Antonio Lo Prete (Svájc) 7 : 3 a négybe jutásért
94 kg. Rohonczi Jenő - *Anatoli Kuschnir (Németország) 6 : 11 a négybe jutásért

Nők:
70 kg. *Nagy Henrietta – Stefanie Gleixner (Németország) 14 : 7 a négybe jutásért
+70 kg. *Szabó Dorina – Stefanie Megerle (Németország) 8 : 6 a négybe jutásért

LIGHT-CONTACT szabályrendszer:
57 kg. *Veres Roland – Marcin Nasiadko (Lengyelország) 3 : 0 a négybe jutásért
63 kg. *Fésű Lajos – Artur Khasianov (Oroszország) 2 : 1 a négybe jutásért

Nők:
55 kg. *Gremen Petra – Mariia Skvortcova (Oroszország) 2 : 1 a négybe jutásért
60 kg. *Nagy Rita – Nadine Kuerten (Németország)  2 : 1 a négybe jutásért
65 kg. Szakál Diána – *Rachel Daughdrill (Norvégia) 0 : 3 a négybe jutásért

FULL-CONTACT szabályrendszer:

71 kg. Bárdosi Sándor – *Jurij Konikov (Oroszország) 0 : 3 a négybe jutásért

A csütörtöki program:

POINT-FIGHTING szabályrendszer:

57 kg. Veres Roland – Rafael Aisov (Oroszország) a döntőbe jutásért
69 kg.Veres Alex – Timmy Sarantoudis (Németország) a döntőbe jutásért
74 kg. Veres Richárd – Damir Akhmadulin (Oroszország) a döntőbe jutásért
84 kg. Juhász Ábel – Marcel Richter (Németország) a döntőbe jutásért
89 kg. Opauszki Dávid – Roberto Guiducci (Olaszország) a döntőbe jutásért

50 kg. Murvai Lívia – Petra Loncar (Horvátország) a döntőbe jutásért
60 kg. Busa Andrea – Stefanie Richter (Svájc) a döntőbe jutásért
70 kg. Nagy Henrietta – Tamara Skopljak (Svájc) a döntőbe jutásért
+70 kg. Szabó Dorina – Deborah de Vita (Olaszország) a döntőbe jutásért

Masters korosztály:
63 kg. Vígh Péter – Jan Larsen (Dánia) a döntőbe jutásért
84 kg. Mészáros Márk – Darrel Merryweather (Nagy-Britannia) a döntőbe jutásért

LIGHT-CONTACT szabályrendszer:

57 kg. Veres Roland – Rafael Aisov (Oroszország) a döntőbe jutásért
63 kg. Fésű Lajos – Timothy Bos (Olaszország) a döntőbe jutásért

55 kg. Gremen Petra – Yvonne Murray (Norvégia) a döntőbe jutásért
60 kg. Nagy Rita – Julia Tagilcseva (Oroszország) a döntőbe jutásért


Masters light-contact
63 kg. Bertalan Gábor – Daniel Merten (Németország) a döntőbe jutásért
74 kg. Bali Patrik – Luca Martorelli (Olaszország) a döntőbe jutásért
84 kg. Kovács Imre – Francesco Belia (Olaszország) a döntőbe jutásért
94 kg. Gulyás Róbert – Jozef  Vodak (Csehország) a döntőbe jutásért
+94 kg. Tóth István – Roman Schukowski (Németország) a döntőbe jutásért

FULL-CONTACT szabályrendszer:

+70 KG. Brunner Boglárka – Marija Amlejeva (Oroszország) a négybe jutásért

Gregor László

Küzdősportban támogatónk a profight.hu