https://www.high-endrolex.com/26 Bokszmeccsek, amiket nagyon várunk 2022-ben - Fight Online

Bokszmeccsek, amiket nagyon várunk 2022-ben
2022. February 28. 09:29

Bokszmeccsek, amiket nagyon várunk 2022-ben

A küzdősportok, elsősorban a nehézsúlyú boksz kedvelőinek egyöntetű véleménye szerint a tavalyi év szenzációs volt. Számos izgalmas összecsapást élvezhettünk. Elég csak megemlíteni az olyan emlékezetes párharcokat, mint Tyson Fury és Deontay Wilder harmadik meccsét. Fury már a harmadik menetben padlóra küldte ellenfelét, ő azonban visszavágott, olyannyira, hogy a következő menetben kétszer fektette ki Furyt, aki végül a 11. menetben adta fel a harcot.

De érdemes felidézni egy másik nehézsúlyú bunyót is, Anthony Joshua és az ukrán Olekszandr Uszik összecsapását. A magas színvonalú és nagyon izgalmas volt, annak ellenére, hogy se kiütés, se leütés nem volt. A korábbi cirkálósúlyú világbajnok ukrán a KO-hoz is közel jutott végül pedig pontozással kerekedett felül.
 
Ahogy más sportágak esetében, úgy a bokszban is kipróbálhatjuk előrejelzői képességeinket, sportfogadás formájában. A jó hír, hogy ehhez el sem kell hagynunk a nappali szobát, ugyanis, az Unibet oldalán a vezető fociligáktól kezdve a lóversenyen, a motorsporton és kosárlabdán keresztül az ökölvívás fogadás terjedő játéklehetőségek széles skálája vár. Stratégiád kialakítása szempontjából fontos információ, hogy nem csak meccs előtt, de közben is fogadhatsz a legjobb oddsokkal. Az oldal azzal is segíti a kezdő fogadókat, hogy egy részletes fogadási útmutatót kínál, amely tippeket és hasznos tanácsokat tartalmaz. Ami a bokszmeccseket illeti, akár már most fogadhatsz nagyjából 20 februári és márciusi meccsre és természetesen tippelhetsz majd a fent felsorolt párharcok végkimenetelére is.

Visszavágók, pályaváltások

Az idei év ugyan nehézkesen indul, ugyanis a koronavírus járvány miatt Nagy Britanniában januárban elmaradnak a mérkőzések, köztük a január 29-re bejelentett Chris Eubank Junior-Liam Williams meccs és kérdéses lett a februári Kell Brook-Amir Khan összecsapás is, de ezeken túl is számos izgalmas megmérettetés vár ránk 2022-ben.
 
Első helyen érdemes kiemelni a fent már említett Joshua és Uszik közötti párharcot, ugyanis a bejelentések szerint a brit nehézsúlyú bokszoló a tavalyi vereségen revansot kíván venni, úgyhogy idén ismét ringbe állna Uszik ellen. Hivatalos megerősítés ugyan még nem érkezett, de tény, hogy az előző mérkőzés szerződésének egyik záradéka a visszavágóról szólt és ezt Eddie Hearn promóter meg is erősítette. A meccsre várhatóan április környékén kerül sor, valószínűleg Londonban.


boxing2
 
A 2021-es év meglepetése volt az is, amikor novemberben George Kambosos Jnr. 12 menetben, pontozással győzte le Teofimo Lopezt a WBO, a WBA és az IBF könnyűsúlyú világbajnokát. Nos, úgy néz ki az ausztrál bokszoló májusban lép újra szorítóba. Kambosos hazájában szeretne ringbe lépni. A Fox Sportsnak azt mondta, Sydney vagy Melbourne egyik stadionja lehet a bunyó helyszíne. Az ellenfél kilétét még homály fedi, a kiszivárgott infók alapján a WBC világelső Devin Haney vagy pedig Vaszil Lomacsenko lehet a rivális.
 
Tavaly júliusban a hatodik menetben kerekedett felül Joe Joyce a  WBC Silver-, Brit-, valamint WBO nemzetközi bajnoka Carlos Takamón. Ezután azonban csuklósérülés miatt kényszerpihenőre kényszerült. A hírek szerint hat héten belül kezdhet újra edzeni. Ha áprilisban győzni tud, a következő meccsén a már említett Uszik-Joshua meccs győztese lehet a következő ellenfele.
 
Jöjjön egy érdekesség is, egy pályaváltásról. Az MMA egyik veteránja, a 42 éves brazil Ronaldo Souza úgy döntött, kipróbálja magát a profi ökölvívásban is. A versenyzőt az UFC tavaly engedte el, miután egy feszítés alkalmával  kéztörést szenvedett. Legutóbbi bejelentése szerint Souza a jövőben profi bokszolóként próbálkozna és valamikor az idei év folyamán fog debütálni.
 
Ahogy a világ számos más részén, úgy Magyarországon is nagy rajongótábora van a látványos nemzetközi bokszmeccseknek. Az összecsapások nagy részét nézhetjük a Sport 2, az Arena 4 vagy a Fight Box csatornákon és fogadhatunk az Unibet oldalán.


J.M



https://www.high-endrolex.com/26