Harmadik fordulóját rendezték meg az e-formagyakorlat versenynek!
2020. July 22. 16:37

Harmadik fordulóját rendezték meg az e-formagyakorlat versenynek!
Kick-box e-formagyakorlat verseny: füzesgyarmati érmek!
A nemzetközi kick-box versenynaptárban már a harmadik fordulóját rendezték meg az
internetes formagyakorlat versenynek. Most 19 ország 23 egyesületének 104 versenyzője
indult el. Magyarországot – és a Békés Megyei Harcművész Szövetséget – a füzesgyarmati
Hegyesi Kick-boksz Egyesület képviselte három versenyzővel. A vezetőedző: Gasparik
Róbert mester így számolt be a versenyről:

„Véget ért a Sportdata által meghirdetett E-TOURNAMENT WORLD SERIES - FORMS
harmadik szériája.
Ezen a megmérettetésen most egyedüli magyar csapatként csak a mi egyesületünk a Hegyesi
SE nevezett három fővel.
A versenyről azt kell tudni hogy a nevezett versenyzőket korcsoportok szerint párokba
sorsolják, és van 24 órája feltölteni a forma gyakorlatukat. Amennyiben megfelelnek a
követelményeknek, a következő 24 órában 5 bíró elbírálja a gyakorlatokat, amelyik
versenyző több szavazatot kap tovább jut a következő fordulóra, és ugyanez az eljárás
ismétlődik a döntőig.
Számunkra elsősorban a tapasztalatszerzés, és a sajnálatos módon az ismert okokból
elmaradt versenyek izgalmának pótlása volt a cél, mindhárom versenyzőnk az un
pusztakezes creativ formagyakorlat kategóriába lett nevezve.
Szilágyi Veronika számára ez volt az első verseny a 4 közé jutásért egy német versenyzővel
kellett virtuálisan megküzdenie a tovább jutásért. Ő még nem régen kezdett el a
formagyakorlattal foglalkozni, ellenben ellenfelével akin látszott hogy jóval tapasztaltabb így
Veronika az 5.helyen végzett.
Ugyanebben a korcsoportban versenyzett Horváth Fruzsina, aki a döntőbe jutásért szintén
egy német versenyzővel szemben maradt alul, aki később meg is nyerte az U16
korcsoportját.
Bak Ágnes az U13-s korcsoportban versenyzett, ahol az ír ellenfelét legyőzve jutott a
döntőbe ahol ezüstéremmel zárta a korcsoportját.
Összegezve értékes tapasztalatokat szereztünk, és egy ezüst, egy bronz, és egy ötödik
helyezéssel lettünk gazdagabbak.”

Az eredményekhez hozzá tartozik, hogy Bak Ági azt a Leah Kiernant győzte le, aki a
tavalyi győri Európa-bajnokságon Európa-bajnok lett!

Eredmények:
U 13
1. Sezer Ebru (Németország)
2.Bak Ágnes (Hegyesi KBSE Füzesgyarmat)
3. Leah Kiernant (Írország)
U 16.
1.Feena Aurelia Schillenger (Németország)
2.Camilla Cobo (Venezuela)
3.Horváth Fruzsina (Hegyesi KBSE Füzesgyarmat)
3.Pia Stubbe (Németország)
5.Szilágyi Veronika (Hegyesi KBSE Füzesgyarmat)

Gregor László