Harminckét magyar a döntőben!
2015. September 01. 16:58

Harminckét magyar a döntőben!
A csütörtöki versenynapon tatamira lépők azzal a megnyugtató tudatban küzdhettek, hogy a dobogón lesz a helyük az eredményhirdetéskor, csak az nem dőlt el, hogy a dobogó melyik fokára léphetnek. Ezen a napon vívták ugyanis a döntőbe jutásért a mérkőzéseket San Sebastianban,a WAKO Junior és Kadett Európa-bajnokságán.

Profight: Harcművészeti felszerelések széles választéka!

A magyarok közül végül is harminc ketten kerültek a döntőkbe. A vesztesek is emelt fővel jöhettek le a küzdőtérről, hiszen a bronzérem is nagyon szépen csillog. De ilyen a sport!  Az őrült körforgásban magyar részről is voltak nagy vesztesek és nagy győztesek. Azért a tavalyi érmesek egy jelentős része az idén is dobogóra léphet. A magyar kick-box utánpótlás erejét a sok döntős hely is jelzi.
A csütörtöki eredmények a döntőbe jutásért (* jelzi a győzteseket):tpéteri Bencéhez. Laurincz Peti az utolsó másodpercekben kapott be egy fejrúgást, így a vezető pozíció egy pillanat alatt vált múlttá. Bronz és bronz. Ma, ezen az EB-n ezzel kell beérnünk...
Van azért jó hír is:
Továbbjutott Hegedűs Hanga, aki lába ellen nem volt orvosság! Szász Kristóf hihetetlen fölénnyel, abszolút magabiztosan hozta a meccset. Opauszki Dávid szintén beverekedte magát a döntőbe. Van miért izgulnunk holnap is!
Remélem nem voltam túl hosszú, a mi napunkhoz képest biztos nem...

POINT-FIGHTING szabályrendszer:
Kadett 1
28 kg. Wallandt Gergely -* Nathan Kelly (Írország) a döntőbe jutásért
32 kg. Gergely Balázs – *Dylan  De Anna (Olaszország) a döntőbe jutásért
37 kg. Laurincz Péter – *Luke Kelly (Írország) a döntőbe jutásért
37 kg. *Bálint Martin - Luke McCann (Írország) a döntőbe jutásért
42 kg. Laczó Tamás – *Bozsidar Cvetkov (Bulgária) a döntőbe jutásért
47 kg. Erős Patrik – *Szevasztyian Kotov (Oroszország) a döntőbe jutásért
47 kg. Tóth Bence - *Nasser Nabizade (Németország) a döntőbe jutásért
+47 kg. *Bozók Szabolcs - Roy Cipriano (Svájc) a döntőbe jutásért

28 kg. Viczián Vivien – *Anelia Todorova (Bulgária) a döntőbe jutásért
28 kg.*Hegedűs Hanga – Elisabetta Fiorentini (Olaszország) a döntőbe jutásért
32 kg.*Gombás Alexandra – Alice Trifella (Olaszország) a döntőbe jutásért

Kadett 2
42 kg. Hegedűs Botond - *Cory Cook (Nagy-Britannia) a döntőbe jutásért
57 kg. *Fésű Lajos – Panagiotis-Dimitrios Mexis (Görögország) a döntőbe jutásért
69 kg. Szentpéteri Bence – *Makszim Vorobjev (Oroszország) a döntőbe jutásért
69 kg. *Korpádi Tamás – Aleksander Chymkowski a döntőbe jutásért
+69 kg. *Szász Kristóf- Andrea Costabile (Olaszország) a döntőbe jutásért
42 kg. Rozgonyi Boglárka – *Gessica Filippi (Olaszország) a döntőbe jutásért
65 kg. *Simonics Elizabet – Andrea Damjanovics (Horvátország) a döntőbe jutásért
65 kg. *Gál Vivien - Melina-Filiz Akin (Németország) a döntőbe jutásért
+65 kg. *Berta Rebeka - Alex Brennan (Írország) a döntőbe jutásért
Junior
57 kg. *Veres Roland - Dominik Pollheimer (Ausztria) a döntőbe jutásért
74 kg. Bálint Zoltán – *Bibolat Sabolatov (Oroszország) a döntőbe jutásért
74 kg. *Rohonczi Jenő – Nicola Albanese (Olaszország) a döntőbe jutásért
84 kg. *Opauszki Dávid - Martin Ellmerer (Ausztria) a döntőbe jutásért
+94 kg. *Erdei Brúnó – Davide Limido (Ausztria) a döntőbe jutásért
50 kg. *Lencsés Dorina - Poppe Joyce (Belgium) a döntőbe jutásért
+70 kg. Csonka Zsófia - *Nicole Moss (Nagy-Britannia) a döntőbe jutásért

LIGHT-CONTACT szabályrendszer
kadett 2
42 kg. Guti Dávid – *Louis Cardin (Nagy-Britannia) a döntőbe jutásért
57 kg. Fésű Lajos – *Christian Borrometi (Olaszország) a döntőbe jutásért
63 kg. Bolfán Ádám - *Luca-Lysander Weber (Németország) a döntőbe jutásért
69 kg. *Vígváry Viktor – Alexandr Govorukin (Oroszország) a döntőbe jutásért
65 kg. Gál Vivien – *Klara Pietak (Lengyelország) a döntőbe jutásért
Junior
74 kg. Bárdosi Sándor – *Kristijan Benedetti (Horvátország) a döntőbe jutásért
94 kg. *Erdei Brúnó - Aron Ayude (Spanyolország) a döntőbe jutásért
+94 kg. Vejmola Dániel - *Christian Müller (Németország) a döntőbe jutásért
50 kg. *Murvai Lívia – Viktoria Kazikova (Szlovákia) a döntőbe jutásért
70 kg. Alina Maris – *Elizabeta Crnkovics (Horvátország) a döntőbe jutásért

KICK-LIGHT szabályrendszer
kadett 2
42 kg. *Guti Dávid – Grigorij Sudegov (Oroszország) a döntőbe jutásért
47 kg. Borók Dominik – *Alex Larentis (Olaszország) a döntőbe jutásért
47 kg. Bolfán Ákos – *Kristian Georgijev (Bulgária) a döntőbe jutásért
52 kg. *Debre Bence – Nicola Minini (Olaszország) a döntőbe jutásért
52 kg. *Kunya Noel – Panagiotis Tsochataridis (Görögország)
69 kg. *Vígváry Viktor – Nyikita Sylka (Oroszország) a döntőbe jutásért
69 kg. *Legenyei Pintér Noel – Dimitar Petrov (Bulgária) a döntőbe jutásért
46 kg. *Kolozsvári Kinga – Edje Demirova (Bulgária) a döntőbe jutásért
55 kg. Kürti Bonita - *Irina Dinislamova (Oroszország) a döntőbe jutásért
65 kg. Gál Vivien – *Irene Cipriani (Olaszország) a döntőbe jutásért

Junior

57 kg. *Grünczeisz Patrik – Alexandros Vagianos (Görögország) a döntőbe jutásért
63 kg. Vigmond Richárd – *Zan Podborsek (Szlovénia) a döntőbe jutásért
74 kg. *Simon Mihály – Ivan Novosel (Horvátország) a döntőbe jutásért
79 kg. *Bárdosi Sándor – Josip Palada (Horvátország) a döntőbe jutásért
94 kg. *Erdei Brúnó - Inaki Lafuente (Spanyolország) a döntőbe jutásért
+94 kg. Vejmola Dániel – *Marko Jaics (Horvátország) a döntőbe jutásért
55 kg. Vancsik Petra - *Noelia Villahermosa (Spanyolország) a döntőbe jutásért
55 kg. *Nagy Rita – Serpe Marie (Franciaország) a döntőbe jutásért
60 kg. *Elszaszer Kitti – Denise Cedola (Olaszország) a döntőbe jutásért
60 kg. Gremen Petra – *Nikola Hamerova (Csehország) a döntőbe jutásért
70 kg. Alina Maris – *Alesa Bagari (Szlovénia) a döntőbe jutásért

K-1 szabályrendszer:
63,5 kg. *Kádas Gábor - Egor Jakovlev (Észtország) a döntőbe jutásért

 

A döntőbe jutottak mind kemény mérkőzés elé néznek majd, ami természetes. Ezen a szinten általában kis, pillanatnyi dolgok dönthetnek, Hihetetlen nagy kihívást jelent a ringben az egyedüli magyar Kádas Gábornak az orosz Tamerlan Basirov, hiszen az oroszok meghatározóak a ring világában. Szerencsére minden döntőbe jutott versenyzőnk olyan tehetséges, hogy esélyes lehet a végső győzelemre. A döntőket az interneten a https://www.youtube.com/watch?v=YdVod0j_FpI van esély megtekinteni, ezért a döntők tervezett kezdési időpontját is közöljük. Több súlycsoportban is magyar – magyar döntőre kerül sor, vagyis mind a két ágról magyar versenyző került a fináléba. Ilyen lesz a Gál Vivien – Simonics Elizabet és a Legenyei Pintér Noel – Vígváry Viktor összecsapás.A szervezők jóvoltából a szombati döntők menetrendjét is közöljük, persze, ebben a point-fighting csapatverseny még nincs benne. Nagy csalódás érné a magyar tábort, ha a csapatversenyeken nem teremne érem. Ha valamiben, ebben kimondottan erősek a magyarok az évek alatt…

A pénteki döntősök a tervezett kezdési időponttal.

POINT FIGHTING szabályrendszer
Kadett 1
37 kg. Bálint Martin – Luke kelly (Írország) 12 ó. 49 p.
+47 kg. Bozók Szabolcs – Nejc Korotaj (Szlovénia) 13 ó.28 p.
28 kg. Hegedűs Hanga – Anelia Todorova (Bulgária) 11 ó.05 p.
32 kg. Gombás Alexandra – Chiara Teodorani (Olaszország) 11.ó. 18 p.

kadett 2
57 kg. Fésű Lajos – Danil Geraszimov (Oroszország) 15 ó. 51 p.
69 kg. Korpádi Tamás – Maxim Vorobjev (Oroszország) 16 ó.17 p.
+69 kg. Szász Kristóf – Niklas Bogner (Ausztria) 16 ó.30 p.
65 kg. Simonics Elizabet – Gál Vivien 14 ó.46 p.
+65 kg. Berta Rebeka - Jordan Doran (Írország) 14 ó. 59 p.
Junior
84 kg. Opauszki Dávid – Davide Guffanti (Olaszország) 10.ó.13 p.
94 kg. Harangozó Gábor – Ross Brennan (Írország) 10 ó.39 p.
+94 kg.Erdei Brúnó - Dalton OShaughnessy (Írország) 10 ó.52 p.

LIGHT-CONTACT szabályrendszer:
Kadett 2
65 kg. Makán Doroti Andrea – Klara Pietak (Lengyelország) 13 ó. 41 p.

Junior
94 kg. Erdei Brúnó – Artur Kula (Észtország) 12 ó. 36 p.

50 kg. Murvai Lívia – Alexandra Dimitrova (Bulgária) 10 ó.00 p.

 

KICK-LIGHT szabályrendszer
kadett 2
42 kg. Guti Dávid – Piotr Stepien (Lengyelország) 11 ó.24 p.
52 kg. Debre Bence - Kunya Noel  11 ó. 48 p.
69 kg. Legenyei Pintér Noel – Vígváry Viktor 12 ó. 24 p.

46 kg. Kolozsvári Kinga – Stela Levicka (Szlovákia) 10 ó. 12 p.
+65 kg. Berta Rebeka – Frederica Presutti (Olaszország) 11 ó. 12 p.

Junior
57 kg. Grünczeisz Patrik- Emmanouil Pissaris (Görögország) 13 ó. 24 p.
74 kg. Simon Mihály – Borislav Hadzhigenov (Bulgária) 14 ó. 00 p.
55 kg. Nagy Rita - Noelia Villahermosa (Spanyolország) 13.ó.00 p.

K-1 szabályrendszer:
63,5 kg. Kádas Gábor – Tamerlan Basirov (Oroszország) 13 ó. 12.

 

A szombati egyéni döntők menetrendjét is elkészítették az Európa-bajnokság szervezői:
https://www.youtube.com/watch?v=0vq0M7rIXvYhttps://www.youtube.com/watch?v=0vq0M7rIXvY
POINT FIGHTING szabályrendszer:
Junior
57 kg. Veres Roland - Fletcher Thomas (Nagy-britannia) 11 ó.12 p.
74 kg. Rohonczi Jenő – Biibolat Sabolatov (Oroszország) 11 ó. 48 p.
50 kg. Lencsés Dorina - Shannon Ryan (Nagy-Britannia) 10 ó.00 p.

LIGHT-CONTACT szabályrendszer:
Kadett 2
69 kg. Vígváry Viktor – Alekszander Chymkowski (Lengyelország) 11 ó. 24 p.

KICK-LIGHT szabályrendszer:
Junior
79 kg. Bárdosi Sándor - Kirils Kasevics (Litvánia) 10 ó. 39 p.
94 kg. Erdei Brúnó – Artur Kula (Észtország) 11 ó. 18 p.
+94 kg. Pödör Bence – Marko Jaics (Horvátország) 11 ó. 31 p.
60 kg. Elszaszer Kitti - Nikola Hamerova (Csehország) 10 ó.00 p.



Gregor László