Kick-box Diákolimpia döntőt rendeztek Békéscsabán
2020. March 21. 17:02

Kick-box Diákolimpia döntőt rendeztek Békéscsabán
Békéscsabán, a városi Sportcsarnokban és a mellette található vívócsarnokban került megrendezésre a Kick-box Diákolimpia© Országos Döntő,általános és középiskolás korosztály részére. Igen, a rendezők a vívócsarnokot is kibérelték, mert ott zajlott a zenés formagyakorlatok  versenye. A Sportcsarnokban pedig hat küzdőtéren csapott össze a 300 versenyző, 476 nevezést leadva.

Miután a magyar kick-box utánpótlás az első ötben található nemzetközi szinten, és ez a Diákolimpia Döntő egyben válogató verseny is az augusztusi, belgrádi utánpótlás világbajnokság ra, pörgős, izgalmas és gyakran túlfűtött hangulatú mérkőzéseket láthatott a szép számú közönség.


85245087_853506785130136_7958426034137726976_n

A versenyorvosok sem unatkoztak, hiszen kemény küzdősport lévén akadt munkájuk bőven a hosszúra nyúlt versenynapon. 


88357336_2593132580814628_6244571875003858944_n

A diákolimpiai Himnusz zenéjére, megyénként, mazsorettek és ovis kick-box palánták felvezetésével vonultak be a versenyzők. Az ünnepélyes megnyitó kor Herczeg Tamás országgyűlési képviselő, Varga Tamás, Békéscsaba Megyei Jogú Város sportért felelős alpolgármestere és Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szövetség elnöke köszöntötte beszédben a résztvevőket. A Békés Megyei Harcművész Szövetség elnöke, Gregor László a "Kiváló Harcművész" díjat adta át múlt év legeredményesebb női és férfi versenyzőjének, Mezei Nikolettnek és Puravecz Péternek. Serleggel ismerték el Galambos Péter elnöknek és Zrínyi Miklós mester edzőnek  Békés megye harcművészeit segítő több évtizedes munkáját.


89018192_1303122233216907_2568801162140581888_n


Szabó Gábor főbíró bemutatta a népes versenybírói kart, majd még kezdődött a a késő estig tartó verseny.  A rendező békéscsabai József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület tagjai mindent megtettek a sikeres rendezés érdekében és ez úton is köszönik a Magyar Diáksport Szövetség maximálisan segítő hozzáállását, amivel végig segítette a Debreczeni Dezső vezette szervező bizottság munkáját. Szükség is volt erre a segítségre, hiszen először rendeztek ilyen feltételekkel kick-box diákolimpiát, és a sikeres versenyt látva remélhetőleg nem utoljára!


IMG_20200307_203826


Eredmények:

POINT-FIGHTING szabályrendszer

Gyermek korosztály


lányok

24 kg

1. Halmágyi Nikolett  (Budapest XXI. Kerületi Eötvös József Ált. Isk.-KirályTeam KBA Csepel)

2. Jancsó Csenge (Békéscsabai Lencsési Ált.Isk. - JALTE Debreczeni team)

27 kg

1. Székelyhidi Noémi Rebeka  (Szent István Egyházi Ált.Isk.Makó - KirályTeam KBA Makó)

2. Csorba Nadin Hanna (Mogyoródi Szent László Ált.Isk – LSP Kick-box  Team)

30 kg

1. Kozsuch Kincső (Kondorosi Petőfi István Ált.Isk. - Kondorosi KBSE )

2. Laurinyecz Emma (Szent István Katolikus  Ált. Isk. Kétsoprony -Kondorosi KBSE)


fiúk

24 kg

1. Csonka Zsombor Aurél (Budapest XXI. Ker.Katona József Ált. Isk. - KirályTeam KBA Csepel)

2. Árvai Roland ( Budapest XXI. Kerületi Nagy Imre Ált.Isk. - KirályTeam KBA Csepel)

3. Kovács Bálint Roland (Szikszai György Református Ált. Isk.  - KirályTeam KBA Makó)

3. Bádon Máté  (Jankay Tibor Ált. Isk. Békéscsaba - JALTE Debreczeni team)

27 kg

       1. Szikora Bence (Jankay Tibor Ált. Isk. Békéscsaba – JALTE)

       2. Hudoba Bence (Bajnai Simor János Ált.Isk.  - Bajnai KBSzSE)

       3. Török-Merl  Maxim (Budapest XXI. Ker.i Mátyás Király Ált. Isk. - KirályTeam KBA Csepel)

       3. Csépányi-Papp Zalán Nándor (Budapest XXI. Ker. Mátyás Király Ált. Isk.  - KirályTeam KBA Csepel)

30 kg

       1. Puska Dániel (Budapest XXI. Ker.Vermes Miklós Ált. Isk.  - KirályTeam KBA Csepel)

       2. Posta Bence( Kövy Sándor Ált. Isk. Nádudvar - Rácz Kickboxing Team)

       3. Birta Milán ( Kövy Sándor Ált. Isk. Nádudvar - Rácz Kickboxing Team)

       3. Mészáros László András ( Kövy Sándor Ált. Isk. Nádudvar - Rácz Kickboxing Team)

36 kg

       1. Petrovszki Márton (Szent István Katolikus Ált. Isk. Kétsoprony  - Kondorosi KBSE)

       2. Kacsó Wiktor Jan (Újkígyósi Széchenyi István Ált. Isk.  - KirályTeam KBA Újkígyós)

       3. Molnár Mendel ( Kövy Sándor Ált. Isk. Nádudvar - Rácz Kickboxing Team)
      3. Sánta Dániel (Budapest, IX.k. Molnár Ferenc Ált.Isk.  - KirályTeam KBA Csepel)

+36 kg

       1. Tóth Márk (Kálvin Téri Református Ált. Isk.  Makó - KirályTeam KBA Makó)

       2. Szabó Balázs József (Kövy Sándor Ált. Isk. Nádudvar - Rácz Kickboxing Team)

       3. Bába Péter (Sztárai Mihály Református Ált. Isk. Pécs- Beremend Sport Kft.)

       3. Tóth Ákos (Újkígyósi Széchenyi István Ált. Isk.  - KirályTeam KBA Újkígyós)

       

Kadet 1 (serdülő) korosztály


lányok

28 kg

       1. Debreczeni Frida (Lencsési Ált.Isk. Békéscsaba - JALTE  Debreczeni team)

       2. Székelyhidi Hanna Boglárka  (Szent István Egyházi Ált. Isk. Makó -  KirályTeam KBA Makó)

       3. Molnár Hanna Ágnes (Budapest XXI. Ker. Vermes Miklós Ált. Isk. -  KirályTeam KBA Csepel)

32 kg

       1. Fördős Jázmin (Újkígyósi Széchenyi István Ált. Isk.– JALTE Debreczeni team)

       2. Kása Hanna (Lencsési Ált.Isk. Békéscsaba - JALTE  Debreczeni team)

37 kg

       1. Fülöp Anna (Béke Utcai Ált.Isk. Szeged -  KirályTeam KBA Szeged)

       2. Rácz Emese (Kiskunlacházi Ált. Isk. - Ráckevei KBSE)

       3. Hadra Bíborka (Beremendi Ált. Isk. - Beremend Sport Kft.)

       3. Molnár Molli Mia ( Kövy Sándor Ált. Isk. Nádudvar - Rácz Kickboxing Team)

42 kg

      1. Vicsorek Dóra (Budapest XXI. Kerületi Karácsony Sándor Ált. Isk. - KirályTeam KBA Csepel)

      2. Szabó Szófia (Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimn.Békéscsaba - JALTE Debreczeni team)

      3. Domokos Nadin (Budapest XVI. Kerületi Jókai Mór Ált. Isk. -  Bp. Hunyadi SzSzSE)

47 kg

       1. Cserháti Szabina (Budapest XXI. Kerületi Karácsony Sándor Ált. Isk. - KirályTeam KBA Csepel)

       2. Farkas Fanni (Kispesti Bolyai János Ált. Isk. -  Bp.Árpád DSE)

       3. Jancsó Lili (Szlovák Gimn., Ált.Isk. - JALTE - Debreczeni team)

+47 kg

       1. Hegedűs Ramóna Szonja (Újkígyósi Széchenyi István Ált. Isk. - KirályTeam KBA Újkígyós)

       2. Faragó Fatima (Szabadkígyósi Ált. Isk.- KirályTeam KBA Újkígyós)

fiúk

28 kg

       1. Zodoma Zétény (Budapest XXI. Kerületi Vermes Miklós Ált.Isk. -KirályTeam KBA Csepel)

       2. Petró Bálint (Erzsébethelyi Ált. Isk.Békéscsaba - JALTE Debreczeni team)

       3. Trencsényi Olivér( Kispesti Bolyai János Ált. Isk.- Bp.Árpád DSE)

       3. Rácz Tibor (Kiskunlacházi Ált. Isk. - Ráckevei KBSE)

32 kg

       1. Matuska Máté( Békéscsabai Petőfi Utcai Ált. Isk. - JALTE Debreczeni team)

       2. Szaszák Dominik (Erzsébethelyi Ált. Isk. Békéscsaba -  JALTE Debreczeni team)

       3. Halmágyi Levente Sándor( Budapest XXI. Ker.Eötvös József Ált. Isk.- KirályTeam KBA Csepel)

       3. Pántya Márk (Erzsébethelyi Ált. Is. Békéscsaba - JALTE Debreczeni team)

37 kg

       1. Kozma Kornél Budapest XXIII. Ker.Török Flóris. (Ált Isk. -  KirályTeam KBA Csepel)

       2. Bondár Dániel (Budapest XXI. Ker. Arany János Ált. Isk. - KirályTeam KBA Csepel)

       3. Gyeraj Ákos (Erzsébethelyi Ált. Is. Békéscsaba - JALTE Debreczeni team)

       3. Géczi Csaba (Szent István Egyházi Ált. Isk.  Makó - KirályTeam KBA Makó)

42 kg

       1. Özel Adnan Cengiz (Budapest XXI. Ker. Arany János Ált.Isk. - KirályTeam KBA Csepel)

       2. Csala Botond (Tarjáni Kéttannyelvű Ált.s Isk.Szeged- KirályTeam KBA Szeged)

       3. Bardócz Ádám Attila (Budapest XVI. Ker.Lemhényi Dezső Ált. Isk. – Bp.Hunyadi SzSzSE)

       3. Hajdú Szilárd (Mezőberényi Ált. Isk.- HED-LAND Sportcsarnok SE Mezőberény)

47 kg

       1. Bedi Miklós (Szentgotthárd és Térsége Ált. Isk. - Skorpió KBSE)

       2. Szakács Gergő (Budapest XXI. Ker. Arany János Ált. Isk. - KirályTeam KBA Csepel)

       3. Vandlik Dávid (Újkígyósi Széchenyi István Ált. Isk. - KirályTeam KBA Újkígyós)

       3. Roszik Szabolcs (Szegedi Arany János Ált.Isk. - KirályTeam KBA Szeged)

+47 kg

       1. Dénes Dániel (Budapest XXI. Ker.Kölcsey Ferenc Ált. Isk. - KirályTeam KBA Csepel)

       2. Nádasdi-Vad Tamás (Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk. - Combat „D” SC Szeged)

       3. Szák Péter (Békéscsabai Petőfi Utcai Ált. Isk.- JALTE Debreczeni team)

       3. Szák Dániel (Erzsébethelyi Ált. Is. Békéscsaba - JALTE Debreczeni team)


Kadet  2 (ifjúsági) korosztály

lányok

37 kg

       1. Petró Lilian (Erzsébethelyi Ált. Is. Békéscsaba - JALTE Debreczeni team)

       2. Kozmann Mónika (Kondorosi Petőfi István Ált.Isk.  - JALTE Debreczeni team)

       3. Vicsorek Zita (Budapest XXI. Ker. Karácsony Sándor Ált.Isk. - KirályTeam KBA Csepel)

42 kg

       1. Bárdos Inez (Szegedi Gregor József Ált. Isk. -  KirályTeam KBA Szeged)

       2. Kis Réka (Budapest XXI. Ker. Kölcsey Ferenc Ált. Isk. - KirályTeam KBA Csepel)

       3. Nagy Míra (Mogyoródi Szent László Ált. Isk. - LSP Kick-boksz Team)

46 kg

       1. Pántya Réka (Erzsébethelyi Ált. Is. Békéscsaba - JALTE Debreczeni team)

       2. Koszti Iringó (Újkígyósi Széchenyi István Ált.Isk.- KirályTeam KBA Újkígyós)

       3. Szaszák Nikolett (Erzsébethelyi Ált. Is. Békéscsaba - JALTE Debreczeni team)

       3. Trencsényi Szabina (Kispesti Bolyai János Ált.Iskola -  Bp.Árpád DSE)

50 kg

       1. Viczián Vivien (Erzsébethelyi Ált. Is. Békéscsaba - JALTE Debreczeni team)

       2. Pálfalvi Panni (Fóti Fáy András Ált. Iskola - LSP Kick-boksz Team)

       3. Farkas Tünde (Kispesti Bolyai János Ált. Isk. – Bp.Árpád DSE)

       3. Tóth Enikő Tekla (Beremendi Ált.s Isk. - Beremend Sport Kft.)

55 kg    

       1. Gombás Alexandra (Budapesti Gazdasági SZC Szent István Közg. Szakgimn. - KirályTeam KBA Csepel)

       2. Müncz Kata (Fabriczius József Ált. Isk. - Veresegyház KBSE)

60 kg

       1. Haider Katrin (Béke Utcai Ált.Isk.Szeged -  KirályTeam KBA Szeged)

       2. Péter Magdolna (Erzsébethelyi Ált. Is. Békéscsaba - JALTE Debreczeni team)

       3. Papp Regina (Szegedi Arany János Ált. Isk. - KirályTeam KBA Szeged)

+65 kg

       1. Koszecz Boglárka (Erzsébethelyi Ált. Is. Békéscsaba - JALTE Debreczeni team)

       2. Dudás Dóra (Hódmezővásárhelyi Szent István Ált. Isk. -  Dragon SC Hódmezővásárhely)

       3. Tanács Kinga (Rókusi Ált. Isk.-  Combat „D” SC Szeged)


fiúk

37 kg

       1. Román Nikolász (Budapest XXI. Ker. Széchenyi István Ált. Isk. - KirályTeam KBA Csepel)

       2. Uhrin Péter( Budapest XXI. Ker.Mátyás Király Ált. Isk.- KirályTeam KBA Csepel)

42 kg

       1. Malatyinszki Bendegúz (Kondorosi Petőfi István Ált. Isk. - JALTE Debreczeni team)

       2. Földi Dániel (Budapest XXI. Kerületi Nagy Imre Ált.Isk.- KirályTeam KBA Csepel)

       3. Bánki Donát Brendon (Lencsési Ált. Isk.Békéscsaba - JALTE)

       3. Pap Botond (Újkígyósi Széchenyi István Ált. Isk. - KirályTeam KBA Újkígyós)

47 kg

       1. Hammer Máté (Kőbányai Szervátiusz Jenő Ált.Isk. - KirályTeam KBA Csepel)

       2. Csiernyik Zsombor (Erzsébethelyi Ált. Is. Békéscsaba - JALTE Debreczeni team)

       3. Hardi Milán (Bajnai Simor János Ált. Isk. - Bajnai KBSzSE)

52 kg

       1. Wallandt Gergő (Budapest XXI. Karácsony Sándor Ált. Isk.- KirályTeam KBA Csepel)

       2. Lévai-Hangyássy Botond( Budapest XXI. Katona József Ált.Isk. - KirályTeam KBA Csepel)

       3. Bánfi Bence (Újkígyósi Széchenyi István Ált. Isk.- JALTE Debreczeni team)

       3. Buttyán Botond (Ferences Gimnázium – Bp.Hunyadi SzSzSE)

57 kg

       1. Gergely Balázs (Budapest Baptista Szakgimn. Sportisk. - KirályTeam KBA Csepel)

       2. Viczián Dániel (Erzsébethelyi Ált. Is. Békéscsaba - JALTE Debreczeni team)

       3. Benák Máté (Kálvin Téri Református Ált. Isk.Makó - KirályTeam KBA Makó)

       3. Takács Zsombor (Szombathelyi Neumann János Ált. Isk. - Skorpió KBSE)

63 kg

       1. Nagy Bálint (Szegedi Petőfi Sándor Ált. Isk. - KirályTeam KBA Szeged)

       2. Loneán Tamás (Békéscsabai SZC Trefort Ágoston Szakgimn.- KirályTeam KBA Újkígyós)

       3. Vörös Márton (Szentgotthárd és Térsége Ált.Isk.és Gimn. -  Skorpió KBSE)

69 kg

       1. Szák Tamás (Erzsébethelyi Ált. Is. Békéscsaba - JALTE Debreczeni team)

       2. Solymosi Bence (Szeged és Térsége Eötvös József Gim. - KirályTeam KBA Szeged)

       3. Erdélyi Máté (Erzsébethelyi Ált. Is. Békéscsaba - JALTE Debreczeni team)

       3. Jámbor Bende (Szegedi Dózsa György Ált. Isk. - Combat „D” SC Szeged)

+69 kg

       1. Lázár Erik (Szeged és Térsége Eötvös József Gimn. - KirályTeam KBA Szeged)

       2. Sarang Máté (Kőszegi Evangélikus Gimn.-  Skorpió KBSE)

       3. Hadra Benedek (Beremendi Ált.Isk. -  Beremend Sport Kft.)


Junior


nők

50 kg

       1. Pap Nikola (Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimn. Békéscsaba - KirályTeam KBA Újkígyós)

       2. Hegedűs Hanga Alexandra (Békéscsabai Belvárosi Gimn. - KirályTeam KBA Újkígyós)

       3. Leszló Kitti (Békéscsabai SZC Szent-Györgyi Albert Szakgimn. - JALTE Debreczeni team)

       3. Dudás Nikolett (Hódmezővásárhelyi SZC Corvin Mátyás Szakgimn. - Dragon SC Hódmezővásárhely

55 kg

       1. Török Karola (Lehel Vezér Gimn. Jászberény - KirályTeam KBA Csepel)

       2. Szögi Nóra (Németh László Gimn. Hódmerzővásárhely - Dragon SC)

65 kg

       1. Trenyik Hanna (ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimn. - KirályTeam KBA Csepel)

       2. Simonics Elizabet (Budapesti Komplex SZC Weiss Manfréd Szakgimn. - KirályTeam KBA Csepel)

70 kg

       1. Török Dóra Melinda (Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimn. Békéscsaba - KirályTeam KBA Újkígyós)

       2. Fürge Olívia (Juhász Gyula Református Gimn. Makó - Makó Budo Klub)


férfiak

57 kg

       1. Cselovszki Patrik (Budapesti Komplex SZC Pogány Frigyes Szakgimn.- KirályTeam KBA Csepel)

       2. Száraz Gergő( Jászberényi Nagyboldogasszony Katolikus Középiskola -  KirályTeam KBA Csepel)

63 kg

       1. Loós Dominik (Makói József Attila Gimn.- KirályTeam KBA Makó)

       2. Bálint Martin (Ferencvárosi Sport Ált. Isk.és Gimn. - KirályTeam KBA Csepel)

       3. Tóth Dusán (Békéscsabai Andrássy Gyula Gimn. - JALTE Debreczeni team)

       3. Buttyán Bence (Ferences Gimnázium – Bp.Hunyadi SzSzSE)

69 kg

       1. Laczó Tamás( Békéscsabai SZC Nemes Tihamér Gépészeti, Informatikai és Rendészeti Szakgimn. - JALTE Debreczeni team)

       2. Bondár Dávid (Bp. Jedlik Ányos Gimn. - KirályTeam KBA Csepel)

       3. Bartha Kristóf (Budapesti  Németh László Gimnázium - LSP Kick-boksz Team)

74 kg

       1. Zajácz Bence (Budapesti Gépészeti SZC Kossuth Lajos Műszaki Szakgimn.- KirályTeam KBA Csepel)

       2. Varga Mátyás (Békéscsabai SZC Kós Károly Szakgimn. - KirályTeam KBA Újkígyós)

84 kg

       1. Ivancsik Szabolcs (Százhalombattai Arany János Gimn. - Százhalombattai KBSE)

       2. Domokos Krisztián (Békéscsabai Andrássy Gyula Gimn. - JALTE Debreczeni team)

89 kg

       1. Czár Tibor (Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimn. Békéscsaba  - JALTE Debreczeni team)

       2. Holczmüller Bence (Vas Megyei SZC Savaria Szakgimn. - Agrobio Classic KBC Szombathely)

94 kg

       1. Magyar István (Békéscsabai Belvárosi Gimn.  - JALTE Debreczeni team)

       2. Déri Boldizsár (Bp.Ferences Gimnázium  - Bp.Hunyadi SzSzSE)


LIGHT-CONTACT  szabályrendszer


Kadet 1 (serdülő) korosztály

lányok

37 kg

       1. Rácz Emese (Kiskunlacházi Ált.s Isk.  - Ráckevei KBSE)

       2. Hadra Bíborka (Beremendi Ált. Isk. - Beremend Sport Kft.)

       3. Nagy Martina (Körmendi Kölcsey Utcai Ált. Isk. -Controll SE Szombathely)

+47 kg

       1. Farkas Fanni (Kispesti Bolyai János Ált. Isk. -  Bp.Árpád DSE)

       2. Hegedűs Ramóna Szonja (Újkígyósi Széchenyi István Ált. Isk. - KirályTeam KBA Újkígyós)

fiúk

28 kg

       1. Harcos Levente (Fabriczius József Általános Iskola  - KiME Veresegyház)

       2. Rácz Tibor (Kiskunlacházi Ált.Isk. - Ráckevei KBSE)

32 kg

       1. Szaszák Dominik (Erzsébethelyi Ált. Isk. Békéscsaba -  JALTE Debreczeni team)

       2. Matuska Máté ( Békéscsabai Petőfi Utcai Ált. Isk. - JALTE Debreczeni team)

       3. Pántya Márk (Erzsébethelyi Ált. Is. Békéscsaba - JALTE Debreczeni team)

       3. Harcos Lóránt (Fabriczius József Általános Iskola  - KiME Veresegyház)

37 kg

       1. Kustánczi Dárius Leopárd( Celldömölki Városi Ált. Isk. - Controll SE Szombathely)

       2. Kiss Csaba Bence( Debreceni Hunyadi János Ált. Is.- Debreceni Bázis SKE)

       3. Szebenyi-Nagy Szabolcs (Jászberényi Nagyboldogasszony Katolikus Óvoda, Kéttannyelvű Ált. Isk. - KirályTeam KBA Csepel)

       3. Girászi Botond (Szenczi Molnár Albert Református Ált.Isk. - Kovács Team KB RG SzSE)

42 kg

       1. Hajdú Szilárd (Mezőberényi Ált. Isk.- HED-LAND Sportcsarnok SE Mezőberény)

       2. Kraller Patrik (Körmendi Kölcsey Utcai Ált. Isk. - Castrum-Sec Dinamica SE)

       3. Király Csaba Dávid (Beremendi Ált.Isk. - Beremend Sport Kft.)

       3. Zádori Alex Szebasztián (Sztárai Mihály Református Ált. Isk. Siklós-  Beremend Sport Kft. )   

47 kg

       1. Mezei Tamás (Mikes Kelemen Katolikus Gimn. - Barátság SE Battonya)

       2. Nagy Richárd Alexander  (Budapest, Lónyai Utcai Református Gimn.-KirályTeam KBA Csepel)

+47 kg

       1. Nádasdi-Vad Tamás (Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk. - Combat „D” SC Szeged)

       2. Varga Zsombor (Bajnai Simor János Ált. Isk.- Bajnai KBSzSE)

       3. Zana Dominik (Nádasdi Széchenyi  István Ált. Isk.- Castrum-Sec Dinamica SE Körmend)

      3. Gazsó Ármin (Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Gyakorló Ált. Isk. - Combat „D” SC Szeged)


Kadet  2 (ifjúsági) korosztály


lányok

37 kg

       1. Kozmann Mónika (Kondorosi Petőfi István Ált.Isk.  - JALTE Debreczeni team)

       1. Petró Lilian (Erzsébethelyi Ált. Is. Békéscsaba - JALTE Debreczeni team)

       3. Kovács Sára (Szombathelyi Zrínyi Ilona Ált. Isk.- Controll SE Szombathely)

42 kg

       1. Nagy Míra (Mogyoródi Szent László Ált. Isk. - LSP Kick-boksz Team)

       2. Kis Réka (Budapest XXI. Ker.Kölcsey Ferenc Ált. Isk. - KirályTeam KBA Csepel)

       3. Vakán Viktória (Bajnai Simor János Ált. Isk. - Bajnai KBSzSE)

46 kg

       1. Pántya Réka (Erzsébethelyi Ált. Is. Békéscsaba - JALTE Debreczeni team)

       2. Nagy Lilla (Dunaalmási Csokonai Ált. Isk. - Nyergesújfalu KBSE)

       3. Szabó Hajnal Csillag (Sári Gusztáv Ált. Isk. - Rácz Kickboxing Team)

50 kg

       1. Pálfalvi Panni (Fóti Fáy András Ált. Iskola - LSP Kick-boksz Team)

       2. Németh Laura (Szombathelyi Zrínyi Ilona Ált. Isk. - Controll SE Szombathely)

       3. Hegedűs Klaudia( Veresegyházi Egységes Gyógypedagógiai  Módszertani Intézmény - Veresegyház KBSE)

       3. Deák Petra (Szigetszentmiklósi József Attila Ált. Isk. - Szigetszentmiklósi KBSE)

55 kg    

       1. Hideg Barbara (Hódmezővásárhelyi SZC Eötvös József Szakgimn. - Dragon SC )

       2. Gombás Alexandra (Budapesti Gazdasági SZC Szent István Közg. Szakgimn. - KirályTeam KBA Csepel)

       3. Makkai Anna Janka ( Budapesti Műszaki SZC Than Károly Ökoiskolája, - Harcklub RSE)

       3. Müncz Kata (Fabriczius József Ált. Isk. - Veresegyház KBSE)


60 kg

       1. Kolozsvári Enikő (Dunaharaszti II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. - Szigetszentmiklós-Tököl SE)

       2. Kertész Lili (Újpesti Könyves Kálmán Gimn.- Veresegyház KBSE)

+65 kg

       1. Soós Rebeka (Bocskai István Református Oktatási Központ - Szigetszentmiklós-Tököl SE)

       2. Koszecz Boglárka  (Erzsébethelyi Ált. Is. Békéscsaba - JALTE Debreczeni team)

       3. Tanács Kinga (Rókusi Ált.Isk. Szeged - Combat „D” SC Szeged)


fiúk

42 kg

       1. Malatyinszki Bendegúz (Kondorosi Petőfi István Ált. Isk. - JALTE Debreczeni team)

       2. Németi Gergő (Makói József Attila Gimn. - Combat „D” SC Szeged)

       3. Földi Dániel (Budapest XXI. Ker. Nagy Imre Ált. Isk.- KirályTeam KBA Csepel)

       3. Sashegyi  Olivér ( Szegedi Dózsa György Ált. Isk. - Combat „D” SC Szeged)

47 kg

       1. Hammer Máté (Kőbányai Szervátiusz Jenő Ált.Isk. - KirályTeam KBA Csepel)

       2. Kánai Kristóf (Kapocs Magyar-Angol Két Tannyelvű Ált.Isk.- Kovács Team KB RG SzSE)

       3. Csiernyik Zsombor (Erzsébethelyi Ált. Is. Békéscsaba - JALTE Debreczeni team)
      3. Takács Áron (Szombathelyi Bercsényi Miklós Ált. Isk. - Controll SE Szombathely)

52 kg

       1. Erdei Benjámin (Debreceni SZC Irinyi János Szakgimn. - Rácz Kickboxing Team)

       2. Szabó Zétény (Budapest XXI. Ker. Katona József Ált. Isk.- KirályTeam KBA Csepel)

       3. Pataki Barnabás (Szentpéterfai Horvát-Magyar Kétnyelvű Nemzetiségi Ált. Isk. -  Controll SE Szombathely)

       3. Baráth Patrik (Budapest XXI. Ke.i Eötvös József Ált. Isk. -  KirályTeam KBA Csepel)

57 kg

       1. Gazsó Ákos (Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai szakgimn.- Combat „D” SC Szeged)

       2. Soltvadkerti  Dániel (Szigethalmi Szent István Ált. Isk. - Szigetszentmiklósi KBSE)

       3. Szegedi Tamás (Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimn. Békéscsaba- JALTE Dohányos team)

63 kg

       1. Solymosi Norbert (Békéscsabai SZC Kemény Gábor Szakgimn. - HED-LAND Sportcsarnok SE Mezőberény)

       2. Németi Bálint (Makói József Attila Gimn. -  Combat „D” SC Szeged)

       3. Kiss Patrik (Rókusi Ált. Isk. - Combat „D” SC Szeged)

       3. Prikler Márk (Mosonmagyaróvári Fekete István Ált. Isk. - 4Fight KBSzSE)

69 kg

       1. Simon Dávid (Kőbányai Szervátiusz Jenő Ált. Isk. – Bp.Kovács Team KB RG SzSE)

       2. Koskócsák Márk Mihály (Óbudai Árpád Gimn. - Harcklub RSE)

       3. Kóczé Krisztofer (Budapest XIII. Ker. Gárdonyi Géza Ált. Isk. - Zrínyi Miklós KBA)

       3. Gönczi Máté (Esztergomi Arany János Ált. Isk. - Esztergomi KBSE)

+69 kg

       1. Kovács Marcell Tamás (Tatabányai SZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimn.- Esztergomi KBSE)

       2. Demeter Gergő (Szent Efrém Görögkatolikus Ált.Isk. - Debreceni Bázis SKE)

       3. Ersing András (Szombathelyi Bercsényi Miklós Ált. Isk. - Controll SE Szombathely)

       3. Szabó Martin (Mikes Kelemen Katolikus Gimn. - Barátság SE Battonya)


Juniors


nők

50 kg

       1. Kovács Laura Fanni (Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium - Combat „D” SC Szeged)

       2. Tóth Vanessza (Tatabányai SZC Bláthy Ottó Szakgimn. -  Nyergesújfalu KBSE)

       3. Németi Zsófia (Makói József Attila Gimn. - Combat „D” SC Szeged)

       3. Pap Nikola (Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimn. Békéscsaba - KirályTeam KBA Újkígyós)


55 kg

       1. Török Karola (Lehel Vezér Gimn. Jászberény - KirályTeam KBA Csepel)

       2. Schmidt Zsófia (Zafféry Károly Szalézi Középiskola - Nyergesújfalu KBSE)

       3. Pálfi Viktória Dóra (Bocskai István Református Oktatási - KirályTeam KBA Csepel)

       3. Tóth Anna (Dorogi Zsigmondy Vilmos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Gimn.  - Esztergomi KBSE)

60 kg

       1. Koncz Janka Arikán (Szentendrei Móricz Zsigmond Gimn. – Bp.Hunyadi SzSzSE)

       2. Czégény Cintia (Hatvani Bajza József Szakgimn. - Veresegyház KBSE)

       3. Tímár Boglárka (Medgyessy Ferenc Gimn. - Debreceni Bázis SKE)

65 kg

       1. Mezei Nikolett (Mikes Kelemen Katolikus Gimn. - Barátság SE Battonya)

       2. Fülöp Eszter (Budapesti Műszaki SZC Than Károly Ökoiskolája, - Harcklub RSE)

       3. Németh Alexandra  (Juhász Gyula Református Gimn. - Makó Budo Klub)

       3. Kokovai Liza (Németh László Gimn.- Dragon SC Hódmezővásárhely)

70 kg

       1. Pallag Csenge (Csanádi Árpád Sportisk. - Zrínyi Miklós KBA)

       2. Rakonczay Petra (Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gimn. - Zrínyi Miklós KBA)

       3. Fürge Olívia (Juhász Gyula Református Gimn. és Szakképző Isk.- Makó Budo Klub)

       3. Gyapjas Réka( Szegedi Tudományegyetem Kossuth Zsuzsanna Szakgimn. - Dragon SC Hódmezővásárhely)


férfiak

57 kg

       1. Száraz Gergő (Jászberényi Nagyboldogasszony Katolikus Kéttannyelvű Általános Iskola, - KirályTeam KBA Csepel)

       2. Nagy Dávid (Vas Megyei SZC Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája -  Controll SE

       3. Szabó Dániel (Szeged és Térsége Eötvös József Gimn.- Combat „D” SC Szeged)

       3. Östör Barnabás (Kardos István Gimnázium - Szigetszentmiklósi KBSE)

63 kg

       1. Bálint Martin (Ferencvárosi Sport Gimnázium - KirályTeam KBA Csepel)

       2. Szabó Bence (Budapesti Gépészeti SZC Magyar Hajózási Szakgimn. - LSP Kick-boksz Team)

       3. Hámori Bendegúz Gábor (Budapesti Komplex SZC Weiss Manfréd Szakgimn., - Szigetszentmiklósi KBSE)

       3. Buttyán Bence (Ferences Gimn.– Bp.Hunyadi SzSzSE)

69 kg

       1. Bozók Szabolcs (Budapest Baptista Szakgimn.,-  KirályTeam KBA Csepel)

       2. Bartha Kristóf (Németh László Gimn. - LSP Kick-boksz Team)

       3. Nagy Máté (Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimn., m - Fontana KBSE)

74 kg

       1. Kurai Soma (Szeged és Térsége Eötvös József Gimn., - Combat „D” SC)

       2. Lévai Szabolcs (Kőrösy József Közgazdasági Szakgimn. Szeged -  Combat „D” SC Szeged)

       3. Sebestyén Botond (Siklósi Táncsics Mihály Gimn. - PTE PEAC RFC Pécs)

79 kg

       1. Bolfán Ákos (Premontrei Rendi Szent Norbert Gimn. - Controll SE Szombathely)

       2. Sölétormos Máté (Győri SZC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakgimn.  - 4Fight KBSzSE)

84 kg

       1. Kóbori Kovács Sándor (Bethlen Gábor Református Gimn. és Szathmáry Kollégium - Dragon SC)

       2. Lakosi Márton (Körmendi Kölcsey Ferenc Gimn. -  Castrum-Sec Dinamica SE Körmend)

       3. Ivancsik Szabolcs( Százhalombattai Arany János Gimnázium - Százhalombattai KBSE)

89 kg

       1. Holczmüller Bence (Vas Megyei SZC Savaria Szakgimn. - Agrobio Classic KBC Szombathely)

       2. Czár Tibor (Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimn. Békéscsaba  - JALTE Debreczeni team)

       3. Zékány Tamás (Derecskei I. Rákóczi György Gimn. - Debreceni Bázis SKE)


KICK-LIGHT szabályrendszer


Kick-light eredménylista       

Kadet 1 (serdülő) korosztály


lányok

37 kg

       1. Nagy Martina (Körmendi Kölcsey Utcai Ált. Isk. -Controll SE Szombathely)

       2. Molnár Molli Mia ( Kövy Sándor Ált. Isk. Nádudvar - Rácz Kickboxing Team)

+47 kg

       1. Dohányos Anna (Lencsési Ált. Isk.Békéscsaba – JALTE Dohányos team)

       3. Vas Noémi (Fabriczius József Általános Iskola  - Veresegyház KBSE)


fiúk

28 kg

  1. Harcos Levente (Fabriczius József Általános Iskola  - KiME Veresegyház)

KiME)

       2. Agócs Benjámin (Fabriczius József Ált. Isk. - Veresegyház KBSE)

32 kg

       1. Németh Alex Valter (Dési Huber István Álta. Isk. -  Controll SE Szombathely)

       2. Kalmár Hunor (Szigetszentmiklósi József Attila Ált.Isk. - Szigetszentmiklósi KBSE)

       3. Kiss Szabolcs (Gedói Ált. Isk. - Combat „D” SC Szeged)

       3. Csabina Flórián Attila (Táplánszentkereszti Apáczai Csere János Ált.Isk. - Controll SE Szombathely)

37 kg

       1. Kustánczi Dárius Leopárd ( Celldömölki Városi Ált. Isk. - Controll SE Szombathely)

       2. Szebenyi-Nagy Szabolcs (Jászberényi Nagyboldogasszony Katolikus Kéttannyelvű Ált. Isk. - KirályTeam KBA Csepel)

       3. Kiss Csaba Bence ( Debreceni Hunyadi János Ált. Is.- Debreceni Bázis SKE)

       3. Horváth Szabolcs (Körmendi Kölcsey Utcai Ált. Isk. - Castrum-Sec Dinamica SE Körmend)

42 kg

       1. Sárközi János (Jászsági Apponyi Albert Ált. Isk. - KirályTeam KBA Csepel)

       2. Kraller Patrik (Körmendi Kölcsey Utcai Ált. Isk. - Castrum-Sec Dinamica SE Körmend)

       3. Zádori Alex Szebasztián (Sztárai Mihály Református Ált. Isk. - Beremend Spot Kft.)    

47 kg

       1. Mezei Tamás (Mikes Kelemen Katolikus Gimn. - Barátság SE Battonya)

       2. Nagy Richárd Alexander ( Budapest, Lónyai Utcai Református Gimn  KirályTeam KBA Csepel

+47 kg

       1. Nádasdi-Vad Tamás (Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk. - Combat „D” SC Szeged)

       2. Gazsó Ármin (Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Gyakorló Ált. Isk.-Combat „D” SC Szeged)

       2. Jenei Krisztián Imre (Hosszúpályi Irinyi József Ált. Isk. - Debreceni Bázis SKE)

       3. Zana Dominik (Nádasdi Széchenyi  István Ált. Isk. - Castrum-Sec Dinamica SE Körmend)


Kadet  2 (ifjúsági) korosztály



lányok

37 kg

       1. Kozmann Mónika (Kondorosi Petőfi István Ált.Isk.  - JALTE Debreczeni team)

       2. Kovács Sára (Szombathelyi Zrínyi Ilona Ált. Isk.- Controll SE Szombathely)

       3. Petró Lilian J(Erzsébethelyi Ált. Is. Békéscsaba - JALTE Debreczeni team)

42 kg

       1. Nagy Míra (Mogyoródi  Szent László Ált. Isk. - LSP Kick-boksz Team)

       2. Kis Réka (Budapest XXI. Kerületi Kölcsey Ferenc Ált. Isk. - KirályTeam KBA Csepel)

46 kg

       1. Nagy Lilla (Dunaalmási Csokonai Ált. Isk. - Nyergesújfalu KBSE)

       2. Szabó Hajnal Csillag (Sári Gusztáv Ált. Isk. - Rácz Kickboxing Team)

50 kg

       1. Pálfalvi Panni (Fóti Fáy András Ált. Iskola - LSP Kick-boksz Team)

       2. Blaskó Zsanett (Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimn - Harmónia VSzSE)

       3. Deák Petra (Szigetszentmiklósi József Attila Ált. Isk. - Szigetszentmiklósi KBSE)

       3. Fodor Regina (Papi Kölcsey Ferenc Ált. Isk. - Várda KE)


55 kg    

       1. Gombás Alexandra (Budapesti Gazdasági SZC Szent István Közg. Szakgimn. - KirályTeam KBA Csepel)

       2. Makkai Anna Janka ( Budapesti Műszaki SZC Than Károly Ökoiskolája, - Harcklub RSE)

       3. Hideg Barbara (Hódmezővásárhelyi SZC Eötvös József Szakgimn. - Dragon SC )

       3. Müncz Kata (Fabriczius József Ált. Isk. - Veresegyház KBSE)


60 kg

       1. Kolozsvári Enikő (Dunaharaszti II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. - Szigetszentmiklós-Tököl SE)

       2. Kertész Lili (Újpesti Könyves Kálmán Gimn.- Veresegyház KBSE)


65 kg

       1. Szatmári Bianka Barbara (Békéscsabai SZC Szent-Györgyi Albert Szakgimn. – JALTE   Dohányos team)

       2. Szilvási Viktória (Szent György Görögkatolikus Ált. Isk. - Várda KE)


+65 kg

       1. Soós Rebeka (Bocskai István Református Oktatási Központ - Szigetszentmiklós-Tököl SE)

       2. Varga Viktória (Fóti Népművészeti Szakgimn. - Veresegyház KBSE)


fiúk

37 kg

       1. Gombás Zsombor (Süttői II. Rákóczi Ferenc Ált.Isk.- Nyergesújfalu KBSE)

       2. Homok Ádám (Kálvin téri református Ált.Isk. Veresegyház -  Veresegyház KBSE)

42 kg

       1. Földi Dániel (Budapest XXI. Ker. Nagy Imre Ált. Isk.- KirályTeam KBA Csepel)

       2. Malatyinszki Bendegúz (Kondorosi Petőfi István Ált. Isk. - JALTE Debreczeni team)

       3. Sashegyi Olivér (Szegedi Dózsa György Ált. Isk. - Combat „D” SC Szeged)

       2. Makkai Olivér (Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Ált. Isk. -Harcklub RSE)

47 kg

       1. Hammer Máté (Kőbányai Szervátiusz Jenő Ált.Isk. - KirályTeam KBA Csepel)
      2. Kalmár Félix (Németh Kálmán Ált. Isk. -Veresegyház KBSE)

       3. Kánai Kristóf (Kapocs Magyar-Angol Két Tannyelvű Ált.Isk.- Kovács Team KB RG SzSE)

       3. Takács Áron (Szombathelyi Bercsényi Miklós Ált. Isk. - Controll SE Szombathely)

52 kg

       1. Melis Bálint András (Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Ált. Isk., Gimnázium - PTE PEAC RFC Pécs)

       2. Szabó Zétény (Budapest XXI. Ker. Katona József Ált. Isk.- KirályTeam KBA Csepel)

       3. Pataki Barnabás (Szentpéterfai Horvát-Magyar Kétnyelvű Nemzetiségi Ált. Isk.- Controll SE Szombathely)

       3. Baráth Patrik( Budapest XXI. Ker.Eötvös József Ált. Isk. - KirályTeam KBA Csepel)

57 kg

       1. Gazsó Ákos (Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai szakgimn.- Combat „D” SC Szeged)

      2. Szegedi Tamás (Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimn. Békéscsaba- JALTE Dohányos team)

       3. Nagy Bálint Attila (Váci SZC Boronkay György Műszaki Szakgimn. ma -  KiME)

       3. Soltvadkerti Dániel (Szigethalmi Szent István Ált. Isk. - Szigetszentmiklósi KBSE)

63 kg

       1. Kozma Levente (Erdőkertesi Neumann János Ált. Isk. - Veresegyház KBSE)

       2. Prikler Márk  (Mosonmagyaróvári Fekete István Ált. Isk. - 4Fight KBSzSE)

       3. Németi Bálint (Makói József Attila Gimn. -  Combat „D” SC Szeged)

       3. Szabó Márk Dominik (Fabriczius József Ált. Isk. - Veresegyház KBSE)

69 kg

       1. Balogh Szilárd (Hajdúböszörményi Bocskai István Gimn. - Fontana KBSE)

       2. Simon Dávid (Kőbányai Szervátiusz Jenő Ált. Isk. – Bp.Kovács Team KB RG SzSE)

       3. Gönczi Máté (Esztergomi Arany János Ált. Isk. - Esztergomi KBSE)


       3. Koskócsák Márk Mihály (Óbudai Árpád Gimn. - Harcklub RSE)

+69 kg

       1. Ersing András (Szombathelyi Bercsényi Miklós Ált. Isk. - Controll SE Szombathely)

       2. Olsák Benjámin (Kazinczy Ferenc Ált.Isk. Békéscsaba - JALTE Dohányos team)

       3. Szabó Martin (Mikes Kelemen Katolikus Gimn. - Barátság SE Battonya)

       3. Mészáros Fülöp (Fabriczius József Ált. Isk. - Veresegyház KBSE)


Juniors


nők

50 kg

       1. Kovács Laura Fanni (Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium - Combat „D” SC Szeged)

       2. Tóth Vanessza (Tatabányai SZC Bláthy Ottó Szakgimn. -  Nyergesújfalu KBSE)


       3. Németi  Zsófia (Makói József Attila Gimn. - Combat „D” SC Szeged)

       3. Szeleczki Lilla (Petőfi Sándor Evangélikus Gimn. - HED-LAND Sportcsarnok SE Mezőberény)


55 kg

       1. Török Karola (Lehel Vezér Gimn. Jászberény - KirályTeam KBA Csepel)

       2. Pálfi Viktória Dóra (Bocskai István Református Oktatási  K.- KirályTeam KBA Csepel)

       3. Schmidt Zsófia (Zafféry Károly Szalézi Középiskola - Nyergesújfalu KBSE)

       3. Tóth Anna  (Dorogi Zsigmondy Vilmos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Gimn.  - Esztergomi KBSE)

65 kg

       1. Mezei Nikolett (Mikes Kelemen Katolikus Gimn. - Barátság SE Battonya)

       2. Fülöp Eszter (Budapesti Műszaki SZC Than Károly Ökoiskolája, - Harcklub RSE)


       3. Tímár Boglárka (Medgyessy Ferenc Gimn. - Debreceni Bázis SKE)

       3. Németh Alexandra (Juhász Gyula Református Gimn. -  Makó Budo Klub)

70 kg

       1. Korcsok Nikolett (Debreceni SZC Vegyipari Szakgimn. -  Rácz Kickboxing Team)

       2. Kürti Bonita (Békéscsabai SZC Szent-Györgyi Albert Szakgimn. - JALTE Dohányos team)

       3. Pallag Csenge (Csanádi Árpád Sportisk. - Zrínyi Miklós KBA)

       3. Rakonczay Petra (Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gimn. - Zrínyi Miklós KBA)


férfiak

57 kg

       1. Száraz Gergő (Jászberényi Nagyboldogasszony Katolikus Ált. Isk.- KirályTeam KBA Csepel)
      2. Szabó Dániel (Szeged és Térsége Eötvös József Gimn.- Combat „D” SC Szeged)

       3. Nagy Dávid (Vas Megyei SZC Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakgimn. -  Controll SE Szombathely)

      3. Bagi Nimród (Ferences Gimn.-  Zrínyi Miklós KBA)

63 kg

       1. Bálint Martin (Ferencvárosi Sport Gimnázium - KirályTeam KBA Csepel)

       2. Szabó Bence (Budapesti Gépészeti SZC Magyar Hajózási Szakgimn. - LSP Kick-boksz Team)

       3. Hámori Bendegúz Gábor (Budapesti Komplex SZC Weiss Manfréd Szakgimn., - Szigetszentmiklósi KBSE)

       3. Nagy Gergő (Premontrei Rendi Szent Norbert Gimn. – Controll SE Szombathely)

69 kg

       1. Debre Bence (Budapesti Műszaki SZC Verebély László Szakgimn. - Zrínyi Miklós KBA)

       2. Bartha Kristóf (Németh László Gimn - LSP Kick-boksz Team)

       3. Somodi Barnabás (Váci SZC Boronkay György Szakgimn. - Veresegyház KBSE)

74 kg

       1. Magyar Szabolcs (Tatabányai SZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimn. - Esztergomi KBSE) 

       2. Kurai Soma (Szeged és Térsége Eötvös József Gimn., - Combat „D” SC)

       3. Sebestyén Botond (Siklósi Táncsics Mihály Gimn. - PTE PEAC RFC Pécs)

79 kg

       1. Bolfán Ákos (Premontrei Rendi Szent Norbert Gimn. - Controll SE Szombathely)

       2. Sölétormos Máté (Győri SZC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakgimn.  - 4Fight KBSzSE)

84 kg

       1. Kóbori Kovács Sándor (Bethlen Gábor Református Gimn. és Szathmáry Kollégium - Dragon SC)


2.Lakosi Márton (Körmendi Kölcsey Ferenc Gimn. -  Castrum-Sec Dinamica SE Körmend)


89 kg

       1. Holczmüller Bence (Vas Megyei SZC Savaria Szakgimn. - Agrobio Classic KBC Szombathely)


       2. Zékány Tamás (Derecskei I. Rákóczi György Gimn. - Debreceni Bázis SKE)

       3. Czár Tibor (Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimn. Békéscsaba  - JALTE Debreczeni team)




Formagyakorlat-eredmények

Creative Forms


Gyermek korosztály:

fiúk

  1. Hodosi Márton( Fabriczius József Általános Iskola -  KiME Veresegyház)


Kadet 1 (serdülő) korosztály


lányok

  1. Cseresznyés Lea   (Kétegyházi Román Nemzetiségi Ált.Isk- Dragon Taekwon-do  SE Kétegyháza)

  2. Rácz Emese  (Kiskunlacházi Ált.Isk.-  Ráckevei KBSE)

fiúk

  1. Rácz Tibor (Kiskunlacházi Ált.Isk. - Ráckevei KBSE)


Kadet 2 (Ifjúsági) korosztály: 


lányok

  1. Nagy Boglárka Boróka (Kálvin Téri ReformátusÁlt.Isk.– KiME Veresegyház)

  2. Horváth Fruzsina (Füzesgyarmati Kossuth Lajos Ált.Isk.- Hegyesi KBSE)

  1. Árvai Fruzsina (Békéscsabai SZC Széchenyi István Szakgimnázium -  Dragon Taekwon-do SE Kétegyháza)


Fegyveres Creative Forms 


Gyermek korosztály:

fiúk

  1. Petrovszki Márton (Szent István Katolikus Óvoda és Ált.Isk. Kétsoprony- Kondorosi KBSE)

  2. Pintér Nimród (Fabriczius József Általános Iskola – KiME Veresegyház)


Kadet 1 (serdülő) korosztály


lányok

  1. Tar Kriszta (Fóti Garay János Általános Iskola  -Veresegyház KBSE


Kadet 2 (Ifjúsági) korosztály: 


lányok

  1. Tar Petra(Fóti Garay János Általános Iskola  - Veresegyház KBSE

  2. Nagy Boglárka Boróka (Kálvin Téri Református Általános Iskola - KiME

fiúk

  1. Gerencsér Ádám (Fabriczius József Általános Iskola  - KiME Veresegyház)


Hard Style


Gyermek korosztály:

lányok

1.Laurinyecz Emma (Szent István Katolikus Óvoda és Ált.Isk. Kétsoprony- Kondorosi KBSE)


     fiúk

1.Lázár Noel (Szent István Katolikus Óvoda és Ált.Isk. Kétsoprony- Kondorosi KBSE)

2.Kakas Hunor Sándor (Fabriczius József Általános Iskola  - KiME Veresegyház)


Kadet 1 (serdülő) korosztály


lányok

1Cseresznyés Lea (Kétegyházi Román Nemzetiségi Ált.Isk.- Dragon Taekwon-do  SE Kétegyháza)

2.Tar Kriszta (Fóti Garay János Ált. Isk. -Veresegyház KBSE)

3.Rácz Emese (Kiskunlacházi Ált.Isk. - Ráckevei KBSE)

fiúk

  1. Harcos Lóránt (Fabriczius József Általános Iskola -  KiME Veresegyház)

  2. Rácz Tibor (Kiskunlacházi Ált.Isk. - Ráckevei KBSE)


Kadet 2 (Ifjúsági) korcsoport

lányok

  1. Müncz Kata  (Fabriczius József Általános Iskola - Veresegyház KBSE)

  2. Tar Petra  (Fóti Garay János Általános Iskola - Veresegyház KBSE)

  3. Koszti Iringó   (Újkígyósi Széchenyi István Általános Iskola - KirályTeam KBA Újkígyós)

  1. Árvai Fruzsina (Békéscsabai SZC Széchenyi István Szakgimnázium - Dragon Taekwon-do  SE Kétegyháza)

fiúk

  1. Lévai Hangyássy Botond (Budapest XXI. Kerületi Katona József Ált.Isk.- KirályTeam KBA Csepel)


Juniors

nők

  1. Gergely Enikő (Veresegyházi Katolikus Gimnázium  - KiME Veresegyház)

férfiak

  1. Brebovszky Zoltán (Szegedi SZC Vasvári Pál Szakgimn. - Contact KTHE Orosháza)


Hard Style Weapon


Gyermek korosztály:


lányok

  1. Laurinyecz Emma (Szent István Katolikus Óvoda és Ált.Isk. Kétsoprony - Kondorosi KBSE)

fiúk

  1. Lázár Noel (Kondorosi Petőfi István Ált.Isk.- Kondorosi KBSE)

  2. Petrovszki Márton (Szent István Katolikus Óvoda és Ált.Isk. Kétsoprony- Kondorosi KBSE)


Kadet 1 (serdülő) korosztály


lányok

  1. Tar Kriszta (Fóti Garay János Ált.Isk.- Veresegyház KBSE)

fiúk

  1. Harcos Levente (Fabriczius József Általános Iskola  - KiME Veresegyház)

  2. Harcos Lóránt (Fabriczius József Általános Iskola  - KiME Veresegyház)


Kadet 2 (Ifjúsági) korosztály: 


lányok

  1. Müncz Kata  (Fabriczius József Általános Iskola - Veresegyház KBSE)

  2. Nagy Boglárka Boróka (Kálvin Téri Református Általános Iskola – KiME Veresegyház)


Juniors

nők

  1. Gergely Enikő (Veresegyházi Katolikus Gimnázium  - KiME Veresegyház)


A Diákolimpia©  döntőt támogatta: 

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, Magyar Diáksport Szövetség, Magyar Kick-box  Szövetség, József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület, JALTE-Debreczeni team szülői kollektívája, Békés Megyei Harcművész Szövetség, Fa, Henkel-Mayer Gábor, Tatár pékség, BUX pékség, Archibona KFT, Zsilák Ádám Mester klub, HED-LAND Sportcsarnok SE Mezőberény, Kondorosi Kick-box  SE, Alföld Vívó Akadémia, Gyöngyfüzér Kézimunka és Rövidárubolt, Újkígyós Városgazdálkodási és Fejlesztési Kft, Park étterem és kávézó, Újkígyós, Olimpia pizzéria, Újkígyós, Szabó Tünde Zsuzsanna - Napközi Konyha Újkígyós, Muntyán György autószerelő mester, Satis mobil interprojekt kft.

Gregor László

Küzdősportban támogatónk a profight.hu