Sikeresen megérkezett a magyar válogatott Mariborba.
2014. November 19. 12:52

Sikeresen megérkezett a magyar válogatott Mariborba.
A magyar kick-box válogatott szerencsésen megérkezett Mariborba, a Kick-box Európa-bajnokság színhelyére. Menetrend szerint sikerült átesni a mérlegelés megpróbáltatásain.

Profight: Kick-box felszerelések széles választéka!


A hétfői nap legizgalmasabb programja a sorsolás volt. A magyar csapat sorsolása - mint mindig- vegyesnek mondható, volt akinek jó sikerült, volt akinek nehéz ellenfél jutott már az első fordulóban. Kovács Ádám point-fighting-ban olasz versenyzővel kezd majd. A magyar és az olasz point-fighting jelenleg a legeredményesebb a világon, így ez már rangadónak tekinthető, pedig még csak a nyolc közé jutásért vívják majd! nagyon nehéz erőpróba vár Zsarkó Dániel Péterre is, aki mind light-contact, mind kick-light szabályrendszerben küzdőtérre lép. Sem a német, sem az ukrán ellenfél nem tekinthető könnyű falatnak, sőt…!Bár egy Európa-bajnokságon senki nem mehet biztosra a másik ellen, ezt már megtanulhattuk. Mindenesetre kedd délután jó lenne, ha  a hat küzdőtéren pozitív lenne a magyar mérleg!
  Kedden, a megnyitó után elkezdődnek a küzdelmek. Magyar szempontból a következő mérkőzésekre kerül sor:
Point-fighting szabályrendszer:
69 kg. : Kovács Ádám – Ennio Giordano (Olaszország) a nyolc közé jutásért

79 kg. Veres Alex – Husszei Semerci (Törökország) a nyolc közé jutásért
+94 kg.Vágvölgyi Péter – Sylvian Broche (Franciaország) a nyolc közé jutásért

Light-contact szabályrendszer:
74 kg. Zsarkó Dániel Péter – Denis Hahne (Németország) a nyolc közé jutásért

Veterán light-contact:

74 kg. Valkó Géza – Rafal Polonski (lengyelország) a nyolc közé jutásért

+94 kg. Pődör Csaba – Murat Top (Németország) a négy közé jutásért.

Kick-light szabályrendszer:
74 kg. Zsarkó Dániel Péter – Pavlo Zamjatyin (Ukrajna) a nyolc közé jutásért

69 kg. Bárdosi Sándor – Kenan Gunajdin (Törökország) a nyolc közé jutásért

Gregor László