Újabb rangos kick-box verseny Békéscsabán
2015. November 19. 16:14

Újabb rangos kick-box verseny Békéscsabán
Kondoros városban 25 éve tevékenykedik a helyi Kondorosi Kick-box Egyesület. Számos rendezvény, bemutató fűződik a nevükhöz, értékes részét képezik nem csak a város, hanem békés megye és az ország harcművész életének.

Profight: Harcművészeti felszerelések széles választéka! 

Immár tizennegyedik alkalommal rendezték meg a Huszár Róbert Emlékversenyt, a korábbi években megszokott menetrend szerint. Vagyis már 9 órától négy küzdőtéren folytak a küzdelmek  minden utánpótlás korosztály részvételével.11 egyesületből 181 nevezés érkezett. A kick-box irányzathoz tartozókon kívül az ITF taekwon-do is képviseltette magát. A megnyitókor Shihan Gregor László VI.DAN, a Békés megyei Harcművész Szövetség elnöke emlékezett a fiatalon, 14 éve elhunyt kick-boxosra, Huszár Róbertre. Utána Vantara Gyula, a térség országgyűlési képviselője köszöntötte a megjelenteteket, éreztetve, hogy mennyire értékesnek tekinti a versenyt, és hogy ilyen nagy számban jöttek el a résztvevők hétvégén. A klub munkáját méltatta Ribárszki Péter, Kondoros Város polgármestere, aki már a nyári demonstrációs napot is megnyitotta. Gráfik Krisztián, a versenyt a kezdetektől támogató Kondorosi Takarékszövetkezet elnöke további támogatásáról biztosította a helyi kick-boksz klubot.

Harc közben                                                                          Harc közben

   A megnyitó beszédek után a klubvezető, Litauszki László II.DAN javaslatára, megköszönve a sok éves támogatást  tiszteletbeli 6.kyu-t, sport tagsági könyvet, oklevelet és zöld övet kapott Gregor Lászlótól  Ribárszki Péter polgármester, valamint Gráfik Krisztián és Boldis Zsolt, a Kondorosi Takarékszövetkezet vezetői.

Akcióban                                                                          Akcióban

  A bírói kar bemutatása után négy küzdőtéren, semi-contact, light-contact és kick-light szabályrendszerben kezdődtek  a küzdelmek.  A megyei szövetség első ízben mint szabályrendszeri versenyt írta ki a megyei versenyt, így nem csoda, ha a bírói karban taekwon-do bírók is tevékenykedtek - egyébként kifogástalanul. Az is örömteli, hogy eben a karban jól teljesítettek Debreczeni Dezső junior válogatott tanítványai, vagyis formálódik egy igényes új megyei bírói gárda. A küzdelmekre , a színvonalra és a hangulatra sem lehetett panasz.  Délben egy rövid bemutató után kezdődtek a Magyar Köztársági Kupa küzdelmei. Az idei kupagyőztes a Békéscsabai Lakótelepi SE lett, Debreczeni Dezső vette át a Vantara Gyula országgyűlési képviselő által felajánlott nagy kupát. A versenyt a veteránok jó hangulatú és váratlanul kemény versenye, a kick-box formagyakorlat  országos bajnokság és egy meglehetősen kemény goshin-jitsu összecsapás zárta. A Kondorosi Kick-box Egyesület és társ szervezője, az orosházi Contact SE ismét a megszokott magas színvonalon rendezte meg a versenyt, amely keretébe még egy doppinggal kapcsolatos előadás is „belefért”, amit Szűcs Zoltánmester, a Magyar Kick-box  Szövetség dopping felelőse tartott.

Formagyakorlat                                                               Formagyakorlat

Mivel a az országos versenyre ismételten kevesen jöttek el,ezért  a jövőben megyei és területi jellegben gondolkodnak a szervezők, akik megköszönik azoknak a kluboknak, akik versenyzőikkel ellátogattak Kondorosra.

Eredmények:

Pointfighting

Gyermek

Lány:

-25 kg:
 1. Kozmann Mónika (Kondorosi Kick-Box SE)
2. Bánfi Boglárka (Újkígyósi Kick-Box SZSE)

-28 kg:
1. Petró Lili (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni Team)
2.Bárdos Inez(Yoko Team Szeged)
3. Koszti Iringó (Újkígyósi Kick-Box SZSE)

+32 kg:
1. Péter Magdolna (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni Team)
 2.Tyichi Brigitta (Kondorosi Kick-Box SE)

Fiú:

-28 kg:
1. Pap Botond (Újkígyósi Kick-box SZSE)
2. Malatyinszki Bendegúz (Kondorosi Kick-Box SE)
3. Guti Sándor (Mezőberényi Sportcsarnok SE)
3. Csienyik Zsombor (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni Team)

-32 kg:
1. Nagy Bálint (Yoko Team Szeged)
2. Nádasdi-Vad Tamás (Yoko Team Szeged)
3. Emenet Ádám (Újkígyósi Kick-box SZSE)
3. Furák Szabolcs (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni Team)

+32 kg:
1. Lázár Erik (Yoko Team Szeged)
2. Loksai Áron (Yoko Team Szeged)
3. Kiss Patrik (Yoko Team Szeged)
3. Erdélyi Máté (Békéscsabai  Lakótelepi SE-Debreczeni Team)

Cadett 1

Lány:

-32 kg:
1. Hegedűs Hanga (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni Team)
2. Leszkó Kitti (Békéscsabai  Lakótelepi SE-Debreczeni Team)
3. Barta Dorina (Magyarbánhegyesi Corvin Taekwon-do Klub)
3.Viczián Vivien (Békéscsabai  Lakótelepi SE-Debreczeni Team)

-37 kg:
1. Pap Nikola (Újkígyósi Kick-Box SZSE)
2.Koszecz Boglárka (Békéscsabai  Lakótelepi SE-Debreczeni Team )
3. Haider Katrin (Yoko Team Szeged)

Fiú:

-32 kg:
1. Pepó Erik (Békéscsabai  Lakótelepi SE-Debreczeni Team)
2. Bánfi Bence (Újkígyósi SzSE-Debreczeni Team)
3. Varjú Bálint (Mezőberényi Sportcsarnok SE)
3. Hajdú Roland (Mezőberényi Sportcsarnok SE)

-37 kg:
1. Viczián Dániel (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni Team)
2. Stumpf Márk (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni Team)
3. Karai Zétény (Yoko Team Szeged)

42 kg:
1. Solymosi Bence (Yoko Team Szeged)
2. Szák Tamás (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni Team)
3. Tóth Dusán (Újkígyósi SzSE-Debreczeni Team)
3. Lóneán Tamás (Újkígyós Kick-Box SZSE)

-47 kg:
1. Laczó Tamás (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni Team)
2. Loós Dominik (Yoko Team Szeged)
3. Vadi Olivér (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni Team)
3. Vincze Máté (Hegyesi KBSE,Füzesgyarmat)

+47 kg:
1. Kovács Márk (Mezőberényi Sportcsarnok SE)
2. Csiernyik Levente (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni Team)
3. Vida Bálint (Hegyesi KBSE, Füzesgyarmat)

Cadett 2

Lány:

-46 kg:
1. Laurincz Boglárka (Újkígyósi SzSE-Debreczeni Team)
2. Kovács Anita (Kondorosi Kick-Box SE)

-65 kg:
1. Török Dóra (Újkígyósi SzSE-Debreczeni Team)
2. Süli Tamara (Magyarbánhegyesi Corvin Taekwon-do Klub)
3. Halász Enikő (Mezőberényi Sportcsarnok SE)

Fiú:

-52 kg:
1. Hegedűs Botond (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni Team)
2. Czár Tibor (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni Team)
3. Hrabovszki András (Magyarbánhegyesi Corwin Taekwon-do Klub)

-57 kg:
1. Viczián Roland (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni Team)
2. Jancsó Dominik (Délpesti Dragonteam Kickbox és Szabadidősport Egyesület)

-63 kg:
1. Kurcsai Gergő (Újkígyósi SzSE-Debreczeni Team)
2. Gurmai Gyula (Délpesti Dragonteam Kickbox és Szabadidősport Egyesület)

Junior+Felnőtt

Lány:

50 kg:
1. Tamás Boglárka (Magyarbánhegyesi Corvin Taekwon-do Klub)
2. Hrabovszki Melinda (Magyarbánhegyesi Corwin Taekwon-do Klub)

Fiú:

63 kg:
1. Hídvégi Nándor (Újkígyósi SzSE-Debreczeni Team)
2. Huszka Norbert (Délpesti Dragonteam Kickbox és Szabadidősport Egyesület)

69 kg:
1. Csonka Attila (Yoko Team Szeged)
2. Solymosi László (Mezőberényi Sportcsarnok SE)

Light-contact

Cadett 1

Lány:

-32 kg:
1. Szeleczki Lilla (Békéscsabai Lakótelepi SE)
2. Barta Dorina (Magyarbánhegyesi Corvin Taekwon-do Klub)

Cadett 1 fiú
37 kg.
1.Varjú Ferenc (Mezőberényi Sportcsarnok SE)
2.Hajdu Roland (Mezőberényi Sportcsarnok SE)
3.Sárvári levente (Békéscsabai Lakótelepi SE)
3.Varju Bálint (Mezőberényi Sportcsarnok SE)

Cadett 2

Lány:

-55 kg:
1. Kovács Barbara (Békéscsabai Lakótelepi SE)
2. Fábián Leila (Hegyesi KBSE,Füzesgyarmat)
3. Kovács Anita (Kondorosi Kick-Box SE)

-65 kg:
1. Laurincz Boglárka (Újkígyósi SZSE-Debreczeni Team)
2. Halász Enikő (Mezőberényi Sportcsarnok SE)
3. Süli Tamara (Magyarbánhegyesi Corvin Taekwon-do Klub)

Junior+Felnőtt

Női:

-50 kg:
1. Tamás Boglárka (Magyarbánhegyesi Corvin Taekwon-do Klub)
2. Hrabovszki Melinda (Magyarbánhegyesi Corvin Taekwon-do Klub)

Férfi:

-69 kg:
1. Hídvégi Nándor (Újkígyósi SzSE-Debreczeni Team)
2. Csontos Norbert (Hegyesi KBSE,Füzesgyarmat)
3. Feke Dániel (Békéscsabai Lakótelepi SE)

-79 kg:
1. Csonka Attila (Yoko Team Szeged)
2. Solymosi László (Mezőberényi Sportcsarnok SE)
3. Chalmovszki Mátyás (Contact SE, Orosháza)
3.Sági Zsolt (Hegyesi KBSE Füzesgyarmat)

Kick-light

74 kg.
1.Friedl Flórián (Contact SE Orosháza)
2.Chalmovszki Mátyás (Contact SE Orosháza)
79 kg.
1.Sági Zsolt (Hegyesi KBSE Füzesgyarmat)
2.Csontos Norbert (Hegyesi KBSE Füzesgyarmat)

Goshin-jitsu
1.Daraki Zoltán (Contact SE, Orosháza)
2.Deli Roland (Contact SE, Orosháza)

Magyar Köztársasági Kupa
Point-fighting

Férfi:

63 kg:
1. Csák Bence (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni Team)
 2. Hídvégi Nándor (Újkígyósi SzSE-Debreczeni Team)

74 kg:
1. Szász Kristóf (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni Team)
 2. Gruber András (Bp.Hunyadi János SE)

Light-contact
Női:

55 kg:
1. Tamás Boglárka (Magyarbánhegyesi Corvin Taekwon-do Klub)
2. Hrabovszki Melinda (Magyarbánhegyesi Corvin Taekwon-do Klub)

Férfi:
79 kg:
1. Kovács Ákos (Békéscsabai Lakótelepi SE)
2. Németh István (Contact SE Orosháza)

Kick-Light

Férfi:

74 kg:
1. Németh István (Contact SE Orosháza)
2. Bajkán Martin (Contact SE Orosháza)

79 kg.
1.Kovács Ákos (Békéscsabai Lakótelepi SE)
2.Deli Roland (Contact SE Orosháza)

A Magyar Köztársaság Kupa végeredménye:

1.Békéscsabai Lakótelepi SE 19 p.
2.Contact SE Orosháza 17 p.
3.Magyarbánhegyesi Corvin Taekwon-do Klub 9 p.

Öreg Sárkány veterán verseny

70 kg.
1.Fábián Mihály (Hegyesi KBSE Füzesgyarmat)
2. Szabó Krisztián (Bp.Hunyadi János SE)

80 kg.
1.Daraki Zoltán (Contact SE Orosháza)
2. Domokos Gábor (Bp.Hunyadi János SE)

+80 kg.
1.Czégel Richárd (Bp.Hunyadi János SE)
2. Fodor Attila (Délpesti Dragonteam Kickbox és Szabadidősport Egyesület)

Formagyakorlat Országos Bajnokság

Pusztakezes női:
1. Tamás Boglárka (Magyarbánhegyesi Corvin Taekwon-do Klub)
2.Süli Tamara (Magyarbánhegyesi Corvin Taekwon-do Klub)

Felnőtt fegyveres:
1.Puravecz Péter (Contact SE, Orosháza)
2.Deli Roland (Contact SE Orosháza)

Utánpótlás fegyveres:
1. Malatyinszki Bendegúz (Kondorosi KBSE)
2.Farkas Dominik (Contact SE Orosháza)

A verseny támogatói voltak: Kondoros Város Önkormányzata, Kondorosi Takarékszövetkezet, Vantara Gyula ogy képviselő, Puravecz Péter, Hunya és Malatyinszki család, Boldis Gábor, Kondorosi Csárda, OPIVILL kft, AnnaTranszport kft, Gömöri és Gömöri kkt, KONDI Alapítvány, Sárkány Mihály



Gregor László