Önvédelmi képzés Füzesgyarmaton
2018. October 08. 11:30

Önvédelmi képzés Füzesgyarmaton
Az önmagunk megvédésének képessége az emberiség történetét végig kíséri. Ezt az alapigazságot fogalmazta meg Hanshi Robert Manole IX.DAN, aki a hét végén Füzesgyarmaton tartott önvédelmi szemináriumot.
A kiváló bukaresti ju-jitsu nagymester, az Európai Ju-jitsu Unio alelnöke, a Nippon Seibukan Akadémia romániai vezetője régi barátja és segítője a magyar harcművészeknek. Utoljára nyolc éve tartott kurzust, s most ismét oktatott a füzesgyarmati Hegyesi Kick-box Klub, a Magyar tartalékosok Szövetsége Békés megyei szervezete és a Békés megyei Harcművész Szövetség meghívására.
 
Előző napon Békéscsabán nagy érdeklődéssel és elismeréssel szemlélte meg a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Tartalékosok Szövetsége Haditornáját mint díszvendég, megállapítva, hogy ezt a fajta honvédelmi versenyt a tanulóifjúságnak Romániában is be kellene vezetni.

 Seminarium1


A szombat-vasárnapi füzesgyarmati oktatáson - amelyet a Honvédelmi Sportszövetség is támogatott - a rá jellemző elmélyültséggel és magyarázatokkal mutatott rá nem csak a gyakorlati megvalósításra, hanem az elméleti alapokra is. "Kedvenc" eszközének, a késnek a használatát; a késpárbajt; a kés támadás puszta kezes védését oktatta úgy, hogy nem csak a fiataloknak, hanem a magas fokozatú mestereknek is tudott újat nyújtani. Délután egy kevésbé ismert kis önvédelmi és közelharc eszköz; a kubotan technikáit tanította Manole hanshi. Szinte hihetetlen, hogy egy kis fa cövekkel, egy tollal, egy fém kubotannal milyen hatásosan lehet védekezni és támadni.

Szeminarium2

 
Vasárnap délelőtt, a harmadik foglalkozás pörgős bemelegítését Sorin Jurma aradi mester tartotta majd utána a botos technikák oktatása következett. Tizenhárom támadási formáció lett összekapcsolva és először egyénileg gyakorolva majd páros gyakorlatokkal, védésekkel és ellentámadásokkal alkalmazva a rövid bot használatában mélyedhettek el az érdeklődők, akik méltán köszönték meg tapssal a végén az oktatást, ami rövid értékeléssel majd az emléklapok átadásával zárult.
 
Hanshi Robert Manole jelezte, hogy november 23-25 között hétvégi szemináriumon fog oktatni Temesváron, ahová szeretettel várják az érdeklődő magyar harcművészeket is.
 
Szeminarium3


Az önvédelmi szeminárium szervezését magas szinten biztosította a Sensei Gasparik Róbert III.DAN vezette füzesgyarmati Hegyesi Kick-box SE. Ő és Fábián Mihály 1.kyu voltak a szervező munka motorjai, akik mindent megtettek a rendezvény sikeréért. A három nap alatt nem csak edzésekre és baráti beszélgetésekre nyílt mód. Mivel Temesvárról is érkeztek résztvevők, a magyarbánhegyesi és temesvári taekwon-do-sok felvették a kapcsolatot egymással.
 
Amúgy több irányzat képviselői is jelen voltak a nemzetközi szemináriumon: Ju-jitsu, shotokan karate, aikido, goshinkai karate, ITF taekwon-do, kick-box, ninjitsu, kempo harcosok mellett a laikus érdeklődők is gyakoroltak, csakúgy, mint például Nagy Zoltán ezredes, a MATASZ Békés megyei elnöke.

Szeminarium4


Szombat este megbeszélésre került sor a Nippon Seibukan Akadémia román és magyar vezetése között. Hanshi Robert Manole IX.Dan és helyettese, Sensei Alic Bogdan IV.DAN román, míg Shihan Pospischil Tamás VII.DAN és helyettese, Shihan Gregor László VII.DAN magyar oldalról egyeztettek a jövőbeni közös munkát illetőleg. A Kyoto központú szervezet újjászerveződés előtt áll, s ebben fontos szerep jut az eddig is együttműködő két ország Seibukan szervezetének. Erről a sikeres szemináriumról is beszámolnak majd a japán vezetésnek.
 
A jövő évi kyoto-i Seibukan Sai harcművész világtalálkozóra a magyar csoport is képviselőt kíván küldeni.A füzesgyarmati rendezvény több támogató összefogásával jöhetett létre: Hegyesi Kick-box SE, Békés Megyei harcművész Szövetség, Magyar Tartalékosok Szövetsége Békés megyei Szervezete, Honvédelmi Sportszövetség, Kastélypark fürdő Füzesgyarmat, Hotel Gara, Polgármesteri hivatal Füzesgyarmat, Ifj. Pozojevich Miklós.