71 másodperc kellett Ngannounak a TKO-hoz
2019. június 30. 22:55

71 másodperc kellett Ngannounak a TKO-hoz

Francis Ngannou lehet a kevert harcművészetek történetének legijesztőbb sportolója.

Szombat este, a kiütés-művész ismét felnőtt becenevéhez, mivel mindössze 71 másodperc alatt elintézte a korábbi bajnokot, Junior dos Santost, mellyel begyűjtötte sorozatban harmadik kiütéses győzelmét.

 

A vég korán jött: mindketten lábrúgások sorozatával indítottak, majd egyszer dos Santos bekerült Ngannou boksz-távolságába, ami végzetes hibának bizonyult.

 

„Junior sokat mozog, így a cél az volt, hogy lelassítsam, rákényszerítsem a kevesebb mozgásra és támadjak.” – nyilatkozta Ngannou a győzelmét követően. „Természetesen magabiztosabbá tesz, de már előtte is magabiztos voltam. Mert Junior támadó, egy bokszoló és szerintem a legjobb ökölvívó a súlycsoportban.”

 

Dos Santos azt mondta, hogy ütésekkel akart volna dolgozni, miután megdolgozta a kameruni óriás lábát és úgy tűnt ez a terv működhet is.Néhány másodperccel később azonban visszafelé sült el a dolog, mivel Ngannou megindult előre és szabadjára engedte erőteljes ütéseit.

 

Egy jobbossal a földre kényszerítette dos Santost, Ngannou pedig a földön fejezte be a meccset. Talán nincs is ijesztőbb dolog a sportágban annál, mint amikor Ngannou ütészáport zúdít védtelen ellenfelére. Talán ez a látvány késztette Herb Dean bírót, hogy odarohanjon és megállítsa a történéseket, mielőtt nagyobb baja esik dos Santosnak.

 

Három sorozatos kiütéssel – melyből kettőt korábbi bajnok ellen mutatott be (Cain Velasquez, Junior dos Santos) – Ngannou készen áll a következő címmeccsére.

 

„Remélem, hogy a UFC felismeri, hogy megérdemlek egy címmeccset. Megérdemlem a győztesét a D.C. [Daniel Cormier] és Stipe [Miocic] meccsnek.” – mondta Ngannou.

 

„Úgy gondolom, hogy már csak a Stipe D.C. meccs győztese van hátra. Akarom a címmeccset. Kell a tisztelet. Most megérdemlem.”

 

Cormier és Miocic augusztusban, a UFC 241 ő eseményén csap majd össze és nehéz elképzelni, hogy ne Ngannou nézne vissza a győztesre a következő mecsén.

forrás: mmafigthing.com

Küzdőportban támogatónk a profight.hu