Dominic Reyes kihívta Jon Jonest
2019. October 20. 15:50

Dominic Reyes kihívta Jon Jonest

Dominic Reyes az első menetben TKO-van legyőzte Chris Widmant és úgy tűnik, készen áll a címmeccsre.

A veretlen kisnehézsúlyú harcosnak mindössze két percre volt szüksége, hogy nagyon keményen üdvözölje Chis Weidmant a 205 fontos súlycsoportban, ugyanis ez első menetben TKO-val legyőzte a korábbi középsúlyú bajnokot.

 

„Szórakoztam odakint. Bejött én meg földre küldtem.” – mondta Reyes, miközben összesítve 12, a UFC-ben pedig hatodik győzelmét ünnepelte. „A veresége az én nyereségem, ilyen az üzlet, de imádom.”

 

Tudván, hogy nagyobb ellenféllel áll szemben, Weidman grappling tudását igyekezett bevetni és kizárni Reyes méretét, így a korábbi Hofstra birkózó szinte azonnal a földrevitel lehetőségét kereste.

 

Miközben le tudta vinni Reyest az első hullámmal, Weidman nem tudta huzamos ideig lenn tartani ellenfelét, mert a korábbi futballjátékos szabadulása után ismét állásban tudta folytatni az összecsapást.

 

Mikor Reyes eltávolodott Weidmantól, rájött, hogy van hely szabadon engedni erős támadásait, melyből egy elég is volt, hogy véget vessen a New yorki ellenfelének.

 

Ahogy Weidman elindult előre, Reyes hátralépett és egy tűpontos balegyenessel a matracra küldte a kisnehézsúlyban debütáló ellenfelét. Reyes rávetődött a földön fekvő Weidmannra és csépelni kezdte, így Herb Dean bíró hezitálás nélkül véget vetett a találkozónak.

 

Ezzel a győzelemmel Reyes komoly erődemonstrációt tartott a súlycsoport többi tagjának, de csak egy olyan van közöttük, aki igazán lázba hozza őt.elegett

 

„Hé Jon [Jones], nem kell semmiféle ajándék. Azt az övet akarom bébi, gyerünk!” – mondta Reyes a kihívást a jelenlegi nehézsúlyú bajnoknak címezve.

 

Hatmeccses győzelmi sorozattal a UFC-ben és összességében is veretlen karrierrel, Reyes egyértelműen eleget tett, hogy megkapja a címmeccset Jones ellen, akinek jelenleg, a Thiago Santos elleni, megosztott döntéssel végződő címvédése után még nincs meg a következő ellenfele.

 

Mindeközben Weidmann karrierje látszólag elágazáshoz ért, miután az elmúlt hat meccséből csak egyet tudott megnyerni, az összes többin kiütést szenvedett. A visszaesés ellenére is maradt még bőven esélye Weidmannak, hogy visszatérjen a nyeregbe.

 

„Ez a játék, amit játszunk.” – nyilatkozta Weidman a meccs után. „Jobban térek vissza.”

forrás: mmafighting.com

Küzdősportban támogatónk a profight.hu