https://www.high-endrolex.com/26 Ismét remekelt Felföldi Szabolcs - Fight Online

Ismét remekelt Felföldi Szabolcs
2014. December 05. 20:27

Ismét remekelt Felföldi Szabolcs

November utolsó két hétvégéje  kiemelkedő volt a Dunaharaszti Kempo Sport életében. A WKF MMA Világbajnokságon a csapat edzője - 90 kg-ban ezüst érmet szerzett. Miután dán és iráni ellenfeleit legyőzte a hazai cseh kiválóságtól kapott ki.

Profight: MMA felszerelések széles választéka!

"Az első ellenfél úgy elfárasztott, hogy a második mérkőzésre már nem is akartam kiállni. Mégis sikerült összeszednem magam és kiállni a ringbe. Az első menet 2. percében lábra támadtam és több sikeres találat után be tudtam fejezni hátsó fojtással. A 20. mérkőzésről kijőve nem maradt sok időm pihenni mert a 28. mérkőzésen, vagyis a döntőn, megint én következtem."

 

 "Cseh ellenfelem az első körben csak kóstolgatott, majd a második menetben egy villámgyors karfeszítéssel befejezte a meccset. Na igen, ameddig én jól lefárasztottam magam addig ő pihent."

"A legérdekesebb az egészből, hogy szerintem az első ellenfelem volt a legjobb, legerősebb mind közül."

 

A csapat másik harcosa a nyár elején igazolt Afgán származású Mangal Abdullah. A szintén magyar színekben versenyző Abdulnak először egy könnyű ellenfelet kellett legyőznie. Másodszor egy francia harcost kapott ellenfeléül. Az első menet kiegyenlített volt, a második menetben több sikeres találat, után hátsó fojtással mattolta a franciát. A harmadik körben hiába talált be többször is a grúz harcosnak, végül a grúz győzött.

R.D.




https://www.high-endrolex.com/26