Woodley vs. Lawler visszavágó a UFC on ESPN 4-en
2019. March 30. 19:00

Woodley vs. Lawler visszavágó a UFC on ESPN 4-en

Robbie Lawlernek megadatott a második esély Tyron Woodley ellen.

Az MMA Fighting-nak dolgozó Marc Raimondi biztos forrásokból erősítette meg, hogy Woodley és Lawler ismét összecsapnak váltósúlyban. A visszavágóra június 29-én, a UFC on ESPN 4 Minneapolisi estéjén kerül majd sor.

 

Előző összecsapásuk 2016 júluis 30-án, a UFC 201-en történt, ahol Woodley az első menetben ütötte ki Lawlert, ami UFC váltósúlyú bajnoki címet ért neki.

 

Woodley azt követően négy alkalommal védte meg címét Stephen Thompson (UFC 205 és UFC 209), Demien Maia (UFC 214) és Darren Till (UFC 228) ellen, majd Kamaru Usman már soknak bizonyult, így márciusban, a UFC 235 estéjén elhódította tőle a bajnoki övet.

 

Azzal a vereséggel Woodley mérlege 19-4-1-re módosult egész karrierjét tekintve. A UFC-s pályafutására szűkítve pedig 9-3-1 a győzelmi aránya.

 

Lawler (28-13, 1 NC) legutolsó négy mérkőzéséből hármat elvesztett, legfrissebb eredménye is ezek közül van, ugyanis a UFC 235-ön a harmadik menetben feladásra kényszerült Ben Askren ellen. Lowlernek tehát most itt a lehetőség, hogy ismét nagy név ellen bizonyíthasson, mely megadja az alaphangot a meccshez, illetve semleges nézőként jó összecsapást sugall.

 

forrás: mmafighting.com

 

Küzdősportban támogatónk a profight.hu