Hoppácska! Felfüggesztettek hat birkózót
2020. szeptember 11. 10:48

Hoppácska! Felfüggesztettek hat birkózót
Az MBSZ felfüggesztette hat szabadfogású válogatott versenyző tagságát
Bácsi Péter a Magyar Birkózószövetség szakmai igazgatója az alábbi nyilatkozatot tette:

„Huszonhat emberből tizenegy jelent meg a miskolci edzőtábor második hetén, elfogadhatatlan magyarázatok miatt.
Még a saját egyesületük sem tudott arról, hogy nem vesznek részt a foglalkozáson...
A szakvezetés, Dvorák László és Bánkuti Zsolt jelezte a szövetség felé a történteket.
Tudtuk, hogy korábban is voltak problémák a válogatottban,
de ez végleg kiverte a biztosítékot: a csapat edzőivel egyeztetve meghoztuk a döntést.
Az érintett sportolóknak a Körcsarnokban,
Bacsa Péter alelnök nagymértékű tiszteletlenség mellett felvázolta a helyzetet:
gúnyos mosolyok és közbeszólások kísérték a mondandóját.
A probléma súlyosságát jól mutatja, hogy csupán egyvalakitől érkezett olyan visszajelzés, hogy megbánta a tettét.”

Dvorák László szövetségi kapitány is megszólalt az ügyben:

„A felém mutatott tiszteletlenségük és a minősíthetetlen hozzáállásuk miatt felfüggesztettük őket,
a válogatottban tehát nem tartunk igényt a munkájukra.
A most történtek csak az utolsó cseppek voltak a pohárban:
rendszeresen véleményezték az edzésen zajló programot, több kérésemet semmisnek tekintették.
Miskolcon a következő indokok miatt nem jelentek meg:
iskolai beiratkozás, vezetéstechnikai tanfolyamon való részvétel, lomtalanítás,
de volt olyan is, aki azzal érvelt, hogy nem ízlik neki a táborban felszolgált étel,
sőt az egyik felnőtt birkózót elméletileg az édesapja nem engedte el az összetartásra.

Túllépték a határt, tolerálhatatlanná vált a viselkedésük.

A fiatalok, a junior- és kadetkorú versenyzők példaértékűen végzik a dolgukat,
őket, a jövőt tartom szem előtt, azt, hogy a magyar szabadfogás sikeressé váljon.
Elég volt abból, hogy a motivált gyerekek a hisztit látják az edzéseken.
Nem ezt kell megtanulniuk, hanem azt a fajta mentalitást, amelynek segítségével jó birkózóvá válhatnak.
Többször próbáltam jelezni, komolyabban kellene venni a sportot – mindhiába.
A szóban forgó versenyzők elméletileg egy évig vannak felfüggesztve,
de embere válogatja, kinél meddig tarthat ez.
Ha valaki észhez tér és látom rajta, változni akar, akár fél év múlva visszatérhet,
ellenkező esetben tizenkét hónapnál tovább is húzódhat a büntetés.”

Bacsa Péter ügyvezető alelnök szerint ez egy régóta húzódó, lefelé ívelő szakmai, szellemi, erkölcsi spirál-folyamat
eredménye, ennek a káros folyamatnak kívánnak határt szabni a jelenlegi szankciókkal.

Fotó:birkozoszov.hu