Hétvégén Újpesten rendezték a WKF Hayashi Karate Liga második fordulóját
2021. January 18. 11:38

Hétvégén Újpesten rendezték a WKF Hayashi Karate Liga második fordulóját

Újpesten kezdik az évet a Tokióba pályázó karatésok

Szombaton és vasárnap rendezték meg az év első hazai karate versenyét: a Hayashi Magyar WKF Karate Liga sorozat második fordulóját. A koronavírus járvány miatt elmaradt versenyek pótlására tavaly ősszel életre hívott széria budapesti állomásán több, a tokiói olimpiai részvételre hajtó magyar karatés is tatamira lép. Az újpesti versenyt a hatályos hazai járványügyi szabályok betartásával, és a világszövetség ajánlásai alapján bonyolítják le.

A liga négy fordulóból álló sorozat, amelynek célja az egészségügyi kockázatok minimalizálása mellett rendszeres versenyzési lehetőség biztosítása a járvány idején is az itthoni felnőtt és utánpótláskorú karatésoknak. A novemberi bátaszéki első állomást követően ezúttal az UTE cselgáncs csarnokában mérik össze tudásukat a résztvevők, soraikban számos, a tokiói ötkarikás játékokon való indulásban bízó hazai klasszis.

Az olimpiai pontszerző sorozatban a legelőkelőbb helyen álló magyar, az Eb-ezüstérmes, Európa Játékok-bronzérmes Hárspataki Gábor is Újpesten kezdi idei versenyszezonját. Rajta kívül szintén nevezett a versenyre a formagyakorlat versenyszámok két hazai legjobbja, Nagy Botond és Sterck Laura, a tavaly februári budapesti korosztályos Eb-n az U21-esek mezőnyében diadalmaskodó Baranyi Zsófia, akárcsak Bartha Nikola, Molnár Dániel és György Dániel, akik mindannyian a párizsi olimpiai kvalifikációs tornára és a tokiói részvételre pályáznak.

Gyakorlatilag egy év kényszerszünet után februárban rajtol a sportág legrangosabb, Premier League elnevezésű világkupa sorozata, és onnantól kezdve az olimpiáig minden hónapban fontos világverseny vár a legjobbjainkra – közölte Falusi Márton, a Magyar Karate Szakszövetség alelnöke.

„Válogatottaink most hétvégén tehetik meg az első lépéseket, amivel megkezdik a visszatérést a nemzetközi vérkeringésbe. A verseny kapcsán ugyanakkor az is rendkívül fontos a szövetség számára, hogy vigyázzunk minden résztvevő egészségére. A Karate Világszövetség, a WKF a közelmúltban kidolgozott egy protokollt, amely a járványhelyzetben is lehetővé teszi versenyek biztonságos megrendezését. A rendszert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is jóváhagyta, mi pedig tulajdonképpen ezt csináljuk meg itthon kicsiben, és mellette természetesen minden hazai jogszabályi követelménynek megfelelünk” – nyilatkozta az alelnök.

Falusi Márton arról is beszámolt, hogy a versenyt biztonsági okokból "húzták szét" kétnaposra, testhőmérséklet mérés és kézfertőtlenítés kíséri majd a csarnokba belépéseket, a védőfelszereléseket mérkőzésenként fertőtleníteni fogják, nézők és hozzátartozók pedig nem lehetnek jelen.


Turák Péter
Fotók: Nagy Ákos