Sparring Day Békéscsabán kemény küzdelmekkel!
2019. September 24. 22:10

Sparring Day Békéscsabán kemény küzdelmekkel!
A gyakorló küzdelmek fontos részét képezik nem csak a jövő versenyzői számára, hanem azok részére is, akik versenyek, egy hosszabb versenyidényre készülnek. Segíti a ráhangolódást, a küzdelmi stílus csiszolását és mivel gyakran olyan partnerrel kerülnek össze, akit nem ismernek, versenyszerű körülményeket biztosítanak, vagyis a Sparring Day nagyon hasznos rendezvény!

A Békés Megyei Kempo Egyesület ötödik alkalommal megrendezett gyakorló küzdelmi napja, a Warriors Sparring Day új helyen került lebonyolításra Békéscsabán, a Rendezvénypajtában. Egy ring és két tatami küzdőtér várta a jelentkező harcosokat. A szakmai nap, - amit a Békés Megyei Harcművész Szövetség is támogatott – a tatamis point-fighting és light-contact kick-box mérkőzésekkel kezdődött Schaffer Katalin, Hidvégi Nándor és Gregor László bíráskodása mellett. Kevesen indultak (Okány, Mezőberény) , pedig többen is élhettek volna a lehetőséggel. Ezalatt a ringesek regisztrálása folyt, ahol jóval nagyobb létszám jelentkezett, ami nem csoda, hiszen régebben is ez elsősorban ringes eseménynek bizonyult. A közeli klubokon kívül nem csak az ország távolabbi részéről jöttek – például Nyíregyháza, Baja – hanem két aradi klub versenyzői is eljöttek, nemzetközivé avatva az eseményt. A párosítások elkészítését és a bíráskodás nagy részét Hricsovinyi Károly ( Bcs. JALTE SE- Energy Gym) oldotta meg magas szinten. Szakmai véleménye szerint a romániai versenyzőket az erőből történő, míg a magyarokat a technikásabb küzdelem jellemezte, és számos remek gyakorló mérkőzés alakult ki. A mérkőzések zömében K-1 szabályrendszerben zajlottak, de low-kick, MMA  és ökölvívó mérkőzéseket is láthattak a szép számban kilátogató nézők, akik között jól ismert egykori küzdősportolók és edzők is feltűntek. A résztvevők a külön erre az eseményre nyomtatott emléklapot kaptak.


70486044_3077659285595749_1583312875894603776_n


Az eseményt Herceg Tamás országgyűlési képviselő nyitotta meg, aki egykor maga is karatézott, s rendszeresen megjelenni a megyeszékhely küzdősport rendezvényein- megtisztelve a küzdőtérre lépő versenyzőket! Az elkezdődő mérkőzések bizony, nem tapogatózó jellegűek voltak, igen csak „odavágtak” egymásnak a résztvevők, nem egy rászámolás is előfordult. A nézők ennek megfelelően gyakran harsány biztatással járultak hozzá a versenyhangulat kialakulásához. A nap vége fele a gyulai rúdtáncos hölgyek mutatták be tudásukat, emelve a nap színvonalát.


70476316_2551620491527185_4387939198926061568_n


A fő szervező, Niedermayer Zsolt így látta a rendezvényt:
Ez a az ötödik Sparring Day volt, de az őszi versenyszezon előtt az első, ezért maga az időpont miatt új dolognak számít. Néhány klub nem tudott eljönni a közelmúlt versenyei miatt, így inkább K-1 szabályrendszerű mérkőzések voltak.


IMG_20190921_104234


- Nemzetközi mezőny indult…
-Igen, az egyik romániai, aradi klub már évek óta jön, a másik most jött először, de ahogy láttam, elégedetten távoztak.

- A Rendezvénypajta helyszín teljesen újnak számít, ráadásul nem nem átlag, hiszen más adottságokkal rendelkezik, mint egy hagyományos tornaterem vagy edzőterem.
- Úgy vettem észre, hogy elfogadták mind a versenyzők, mind a nézők, s maga a helyszín az ilyen jellegű rendezvényre tökéletes, ez a nap itt kísérletnek is számít.

- S jöttek a rúdtáncos hölgyek…
- Gyulai csapat, akik maguk is indulnak versenynek, s itt Ők is gyakorolhattak, s tapsot arattak.

- Mi lesz a következő esemény?
- A idei év eléggé sűrű volt, hiszen februárban sparring day, aztán Küzdelem Napja, aztán a gyulai Fight-Night gála, s most már negyedik eseményünk volt. Idénre ez elég lesz, s februárban megrendezzük a szokásos Sparring Day napot.

Gregor László

Küzdősportban támogatónk a profight.hu