„Kissé túl korán” kezdték tolni Darren Till-t
2019. June 28. 16:10

„Kissé túl korán” kezdték tolni Darren Till-t

Dana White beismerte, hogy kissé korán dobták a mély vízbe Till-t. Kevesebb mint egy éve, Darren Till volt az egyik legnagyobb fenyegetés a UFC váltósúlyának bajnoki övére, amikor a későbbi bajnok, Tyron Woodley elleni összecsapásra készült.

Abban az időben Till veretlen volt és nem is akárhogy: kiütötte Donald Ceroone-t és egyhangú döntéssel legyőzte Stephen Thompson-t, mely a divízió ranglistájának elejébe repítette őt.

 

Szóval nem baleset volt, hogy címmeccset kapott, de Woodley relatíve könnyedén nyert, ugyanis a második menetben feladásra kényszerítette ellenfelét a UFC 228 estéjének fő mérkőzésén.

 

Till azt követően hat hónapot kihagyott. A visszatérő meccse pedig hasonlóan rosszul sikerült, ugyanis Jorge Masvidal második menetes KO-val csendesítette el a londoni közönséget.mikor

 

Azóta Till igencsak félrevonult – egy spanyolországi letartóztatását leszámítva, amikor ellopott egy taxit – de arról nem esett szó, hogy mikor tér vissza, arról pedig pláne nem, hogy marad-e a váltósúlyban vagy talán lubickol egyet a középsúly vizében.

 

A UFC elnöke, Dana White, aki áldotta Till-t győzelmeinek kezdetén, továbbra is azt hiszi, hogy hatalmas potenciál van a 26 éves britben, de talán a UFC azelőtt tette ki a rivaldafénybe, mielőtt erre készen állt volna.

 

„Szerintem Till visszatért a tervezőasztalhoz. Fiatal srác és a „Cowboy” elleni győzelme után talán kissé túl korán kezdtük tolni.” – nyilatkozta White az ESPN-nek. „Megtörténik néha, ha túl sokat kap valaki egyszerre, akkor rálép a fékre. Engedjük őt visszább vonulni és dolgozni azon, amin kell neki és vissza fog térni.”

 

„Idejössz és legyőzöl egy olyan fickót, mint a „Cowboy” és bumm, azonnal felpattansz a rangsor közepébe és néhányan azt gondolják, hogy az a megfelelő pillanat, mások meg azt, hogy kissé túl kori. Az egy mocskos súlycsoport. Mintha gyilkosok lennének a top 8-ban. Kapni fog egy kis időt, keressük a következő ellenfelet és meglátjuk, hogyan tovább.”

 

White nem tudta megmondani, hogy Till elkötelezett-e a váltósúlyhoz, vagy elgondolkozott a váltáson a középsúlyba, de a végső döntés az övé.

 

Till korábban megemlített egy esetleges váltást a középsúlyba Woodley elleni vereségét követően aztán mégis 170 fontban csapott össze Masvidal-lal.

 

Úgy tűnik, hogy a UFC enged egy kis szünetet Till-nek, ami nem csak a KO-ból való felépülésre lesz elég, hanem arra is, hogy végig gondolja, hogy mit szeretne, ahelyett, hogy belekergetnék egy újabb meccsbe.

forrás: mmafighting.com

Küzdsportban támogatónk a profight.hu