Dana White kétli, hogy idén összecsap Nurmagomedov és Ferguson
2020. április 30. 22:34

Dana White kétli, hogy idén összecsap Nurmagomedov és Ferguson

Elég rossz jel, ha a UFC elnöke, Dana White úgy hivatkozikk a Khabib Nurmagomedov vs. Tony Ferguson meccsre, mint „a meccs, ami elszökött”.

Azok számára, akik bíztak benne, hogy a nagyon várt és gyakran eltörölt meccs még az idén megrendezésre kerül, a UFC elnöke nem adott túl sok reményt a szerdai Reddit kérdezz-felelek alkalmával.

 

Megkérdezték, hogy mennyire biztos abban, hogy még az idén összecsap a két harcos, mire ezt felelte: „Nem nagyon. Félek tőle, hogy mi történik majd, ha megint megpróbáljuk nyélbe ütni az összecsapást.”

 

A szurkolók és a szakértők egyként sírtak fel, mikor a hónap elején a koronavírus világjárvány miatt ötödjére is törölték a két harcos összecsapását. Nurmagomedov azt mondta, hogy Dagesztánban ragadt, mire a UFC azt mondta neki, hogy Abu Dhabi lesz az összecsapás helyszíne. Kiderült, hogy egyáltalán nem hagyhatja el országát, így a UFC könnyűsúlyú bajnoka az otthonmaradás mellett döntött. Ferguson emiatt új ellenfelet kapott Justin Gaethje személyében, az új helyszín pedig a kaliforniai Lemoore lett volna, de politikai nyomásra elhalasztásra került az is.

 

A jelenlegi állás szerint Gaethje és Ferguson az ideiglenes bajnoki címért szállnak majd az Oktagonba a UFC 249-en, május 9-én, Jacksonvilleben. Nurmagomedov, aki éppen a Ramadánt ünnepli, augusztus-szeptember tájékára számítja visszatérését.

 

Nurmagomedovnak tetszett az ötlet, miszerint a UFC 249 fő eseményének győztese legyen az új ellenfele, sőt White korábban azt mondta, hogy címegyesítő találkozó lesz egyben az a meccs. De a szerdai beszélgetésben úgy tűnt, hogy jobban érdekli az elnököt a Nurmagomedov vs. Conor McGregor meccs visszavágója, akik a UFC 229-en csaptak össze. Azon az emlékezetes estén a negyedik menetben tudott győzelmet aratni az orosz fenomén.

 

Amikor az esetleges visszavágóról kérdezték, így válaszolt:

 

„Conor annyira akarja a visszavágót és én is szívesen megnézném.”

forrás: mmafighting.com

Küzdősportban támogatónk a profight.hu