JDS: Egy nap legyőzőm Jonest
2012. November 07. 16:31

JDS: Egy nap legyőzőm Jonest
Junior dos Santos egy esetleges Jon Jones elleni rangadó kapcsán osztotta meg a gondolatait a rajongóival, egy a napokban adott interjú során.


JDS hl:


Venum: MMA-ban az első!




A szervezet jelenlegi nehézsúlyú bajnoka, Junior dos Santos a riport során elmondta, hogy nagyra tartja Jonest, mint embert, és mint harcost egyaránt. Ugyanakkor Santos azt is elmondta, hogy véleménye szerint Jones egy idő után már nem lesz képes hozni a félnehézsúlyú által megkövetelt felsősúlyhatárt, melyből fakadóan előbb – utóbb elkerülhetetlen lesz az, hogy találkozzanak az oktagon falai között.

JDS azt is hozzá tette, hogy ha ez az összecsapás létre jön, akkor végre eldől majd az is, hogy ki a  világ legjobb harcosa.

M