Kiválóan szerepelt a magyar csapat Oroszországban!
2019. November 19. 19:51

Kiválóan szerepelt a magyar csapat Oroszországban!
Öt magyar kempós is a legjobb háromban végzett MMA szabályrendszerben, a Szentpéterváron zajló amatőr grappling és MMA világbajnokság második, egyben zárónapján. Ódor Lilinek a duplázás is összejött, hiszen két nap alatt két világbajnoki címet zsebelt be.
A Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia üdvöskéje MMA-ban, azaz vegyes harcművészetben, a 16-18 évesek -58 kg-os mezőnyében megszerezte második aranyát a tornán. Ugyanebben a versenyszámban Lacza Ábel (16-18 év, -63 kg) és Ditchen Dániel (16-18 év, -69 kg) is nagyot küzdve ért fel a dobogó második fokára, Karácsonyi Krisztián (felnőtt, -66 kg) és Kockás Dávid (felnőtt, -62 kg) pedig bronzéremmel térhet vissza Magyarországra.

Lacza Ádám Illés csapatvezető: "Úgy gondolom, hogy minden versenyzőm maximálisan kitett magáért. Ebben a közegben először indultunk és meg kell mondanom, igen kemény harcosok a házigazda oroszok, a dagesztániak vagy éppen a tádzsikok. A lányoknál is nehéz dolgunk volt, de ott azért szűkebb a mezőny, ellenben a fiúknál, ahol remek fizikai adottságokkal és technikai tudással rendelkező sportolók sora mérettette meg magát. Örülök, hogy kijöttünk, mert az elért érmes helyezések mellett rengeteget tanultunk."

A magyar válogatott az első nap eredményeivel együtt két arany-, három ezüst- és három bronzérmet szerzett az AGML-világbajnokságon, amely során először versenyeztek Oroszországban fiatal harcosaink.

Pecsuvácz Péter

Küzdősportban támogatónk a profight.hu