Erős kezdés, egy erős Világbajnokságon!
2015. October 30. 19:00

Erős kezdés, egy erős Világbajnokságon!
Kedden elkezdődtek  kick-box világbajnokság selejtezői Belgrádban. Az esti megnyitó ünnepség előtt, egész nap folytak az összecsapások mind a ringben, mind a tatamin. A  magyar válogatott több tagja is csatasorba lépett. Az ok:akik még a legjobb 16-ba is bemérkőztek, azok már kedden megkezdték a küzdelmeket .Az ugyanis az ideális, ha a ringben lehetőleg egy nap csak egy mérkőzést kell megvívnia a versenyzőknek.
Profight: Edzőfelszerelések széles választéka!

           Amit a szakvezetés előzetesen egybehangzóan megjósolt, beigazolódott. Minden idők egyik legkeményebb mezőnye gyűlt össze ezen a világbajnokságon. Nincsenek biztosan lefutott mérkőzések, minden pontért meg kell szenvedni. Ezt érezte a K-1 63,5 –kg.-ban Habash Antoine is. Rutin ide, profi világbajnoki cím oda, igencsak oda kellett tennie magát az  ukrán Zakaria Dzalilov  ellenében. A nagy csata szerencsére magyar győzelmet eredményezett,  s ez a nagy erőfeszítés csak növelte a győzelem értékét.
                     Géczei Róbert is kötelek közé lépett kedden. Ellenfele, a türkmén Rejepguj Atyajev az ismeretlen „sötét lovak” közétartozott, és szerencsére az is maradt. Géczei Róbert a mérkőzés minden elemében jobb volt, uralta mind a három menetet,tökéletesen végrehajtva edzője, Hricsovinyi Károly utasításait. Így nem csoda, hogy a mérkőzésen mind a három pontozó bíró Őt látta jobbnak, s 3:0 arányú pontozásos győzelemmel jutott a legjobb 16 közé.


  A szoros pontozást jól mutatta az, hogy a veszteseink, Boros Kata, Busa Gabriella és Bayer Péter szoros pontozással, egy ponttal maradtak alul és búcsúztak el a világbajnokságtól. Annyira minimális tud lenni egy pont – egy ütés- és mégis mindent eldönthet!
   Az újonc Bárdosi Sándort „még az ág is húzta”. A hosszas betegség után nagy akaraterővel újból edzésbe állt, fiatal junior Európa-bajnok Bárdosi Sándor a belgrádi világbajnokság első napján egy téves és elhamarkodott orvosi döntés miatt kénytelen volt búcsúzni a versenytől. Az első két menet után egyértelműen vezetett kirgíz ellenfele ellen, amikor lábfeje megsérült. A vezetőbíró rögtön orvost hivatott, aki  nem engedte tovább a mérkőzést, pedig a magyar fiú folytatta volna. Így veszett kárba a hosszú felkészülés…
          Mindenesetre szerdán többen küzdenek majd, reméljük, állva maradnak a csütörtöki versenynapra is. Makó Evelyn már éremért, a négybe jutásért csap össze osztrák ellenfelével.
A keddi eredmények: (dőltbetűvel,*kiemelve a győztesek)

K-1.
63,5 kg.* Habash Antoine – Zakaria Dzalilov (Ukrajna) a 16 közé jutásért 

Low-kick
63,5 kg.* Géczei Róbert – Rejepguj Atyajev (Türkmenisztán) a 16 közé jutásért 

65 kg. Boros Kata – *Katarzyna Jaworska (Lengyelország) a 8 közé jutásért

Kick-light
79 kg. Bárdosi Sándor – *Askat Amirzajev (Kirgizisztán) a 16 közé jutásért

+94 kg. Bayer Péter – *Ehram Majidov (Azerbajdzsán) a 8 közé jutásért 

55 kg. Busa Gabriella – *Kristina Stojcevska (Macedonia) a 8 közé jutásért.



Szerdai mérkőzések:

K-1:

63,5 kg. Habash Antoine – Yosiba Abramov (Izrael) a 8 közé jutásért

low-kick

57 kg. Petrina Pál – Franjo Opacak (Horvátország) a 8-ba jutásért.

63,5 kg. Géczei Róbert – Eljur Darjagir (Azerbajdzsán) a 8-ba jutásért.

67 kg. Görbics Gábor – Merdan Mamedov (Türkmenisztán) a 8-ba jutásért

75 kg. Balogh Dávid – Roman Jaris (Ukrajna) a 8 közé jutásért

Kick-light

69 kg. Tóth Patrik – Iskender Cselebi (Törökország) a 8-ba jutásért

50 kg. Makó Evelyn – Patrizia Pulling (Ausztria) a 4 közé jutásért



Gregor László