Hét arany a Pénteki napon!
2014. September 17. 17:07

Hét arany a Pénteki napon!
Riminiben, a Junior és KADETT Kick-box Világbajnokság utolsó előtti napján három páston és két ringben folytak a küzdelmek. A ringeseknél délelőtt még vívtak mérkőzéseket a szombati döntőkbe jutásért, de délutánra már itt is a döntőkön szurkolhatott a közönség. Az a közönség, amely lelkesen szurkolt, és közülük a leghangosabbak között előkelő helyet foglaltak el  – milyen jó ezt lenni – a magyarok . Mindenki drukkolt, még dobot és elektromos dudákat is hoztak. Ha magyar versenyző küzdött, megkapta azt a támogatást, ami egy világbajnoki döntőhöz dukál.
Profight: Harcművészeti felszerelések széles váalsztéka!


Rögtön jól indult a döntők sora, hiszen a legkisebb súlycsoportban, a Kadett1  28kg.-ban Stumpf Márk megszerezte point-fightingban a világbajnoki címet. A csendes kisfiú, akiről azt hinné az az ember, hogy kettőig nem tud számolni, feltette a koronát eddigi teljesítményére és itt is nyert  a mexikói Carlos Francisco Gomez Santillan  ellen, nagy örömet szerezve edzőjének, Debreczeni Dezsőnek. A második döntőt, egy súlycsoporttal feljebb  nagyon kiélezett küzdelemben, egy ponttal  vesztette el Laurincz Péter , pedig szinte végig benne volt a mérkőzésben akár a nyerés is. Nem csoda, hogy a kislegény nagyon elkeseredett a végére, pedig az az ezüst is nagyon szépen csillog.A következő döntőn ismét magyar sikernek örülhetünk,hiszen a 37 kilós Bálint Martin egy fordulatokban bővelkedő összecsapáson nyert az angol JaimeBerrow ellen. Király István tanítványa nagy lendülettel vetette magát a küzdelembe és ez meghozta az eredményt.Csodálatos, hogy ezek a gyermek versenyzők már a nagyokat jellemző taktikai érettségel tudnak küzdeni. 47 kg.-ban Lakatos István mindent megtett a horvát Luka Tomljanovics ellenében, e most egy ezüstérem jutott. István ettől függetlenül a világbajnokságon megbízhatóan teljesített, és minden dicséretet megérdemelt. A kadett2  63 kg-ban Korpádi Tamás feltette az i-re a pontot. Egész évi jó teljesítményét koronázta meg az a világbajnoki cím, amit az osztrák Philip Pollheimer ellen szerzett. Győzelme megérdemeltségéhez nem fért kétség, amit az osztrákok meglehetősen lehangoltan vettek tudomásul.A Kadet 2 korosztállyal amúgy sem könnyű bánni, ez a győzelem még további energiát ad Tominak a folytatáshoz.A  69kg.-os döntőben minimális volt a különbség.Sajnos , ez a kis különbség nem Bálint Zoltán felé esett, hanem olasz ellenfele, Nicola Albanese felé.6 : 6 után egy utolsó támadást az olasz fiú megkontrázott, és nekünk maradt az ezüstérem, pedig ha valaki, Zoli megérdemelte az aranyat. Hiába, ezt sajnos nem érdemekre adják.

A dobogós srácok                                                                                                             A dobogós srácok

A lányoknál Lencsés Dorina esélyesként érkezett a fináléra, de ezt most nem tudta aranyéremre váltani. Nem érezte a küzdelmet, inkább futott az eredmény után az orosz Daria Nefedova ellen.Az orosz lány nyerte a döntőt.
   Ha valaki a világbajnokság előtt fogadott volna arra, hogy ki lehet világbajnok, akkor Laurincz Boglárka neve biztosan felmerült volna. Bogi az esélyeket be is váltotta. Nagy utat tett meg idáig, hiszen neki még a 16 közé is be kellett mérkőznie. Négy győztes mérkőzés után jött az ötödik az olasz   ellen, és ezt is hozta. Pedig az első menet még 3:3 arányú döntetlenre állt, de utána már nem volt mese. Két fejrúgás, vagyis négy szerzett pont elővetítette a sikert. Úgy lett világbajnok Bogi, hogy a nagy rivális olaszok mindkét válogatott versenyzőjét legyőzte. Ez önmagáért beszél.

Laurincz Boglárka                                                                                                     Laurincz Boglárka

Light-contactban a junior light-contact döntőket bonyolították le. 63 kg.-ban Hammer Martin a light-contact mérkőzésekre egyáltalán nem jellemző stílusban és nagy taktikussággal győzött. Sok mozgáson alapuló beugrásos taktikája ellen nem tudott mit kezdeni az ír Niall Caroll és így újabb versenyzőnknek hangzott fel a magyar Himnusz.
   A harmadik küzdőtéren ez idő alatt a kick-ligh, a combrúgásos félerejű küzdelem mérkőzései zajlottak. Jellemző rájuk, hogy nem ki fejtörést okozott a bíróknak a mérkőzések megfogása, mert a versenyzők óriási harci kedvvel vetetették bele magukat a küzdelembe. Szász Krisztofer a Kadett2   42 kg-ban nem egyszerű ellenfelet kapott a kirgízIkramBaratov személyében. Dancsó Zoltán tanítványa egy fordulatos mérkőzésen végig vezetett, és a végén jobb technikájának köszönhetően világbajnoki címet szerzett. A másik magyar döntő talán a nap legjobb kick-lightos döntőjét hozta. Vigmond Richárd és a lengyel Mateusz Dymek „csípőből” tüzelt, így nagy aprítás kezdődött, amit a bíró többször is intésekkel és  mínusz pontokkal honorált. De ha valaki azt hiszi, hogy ez egy durva mérkőzés volt, az téved. Egyszerűen arról van szó, hogy a két fiú ugyanazt a kemény és pattogós, technikás küzdelmet vívta. S ebből a látványos és változatos küzdelemből most Gnyálin István tanítványa jött ki jobban, győzött, csakúgy mint a magyarok a magyar –lengyel szurkoló tábor hangpárbajából. Itt az újabb világbajnoki cím.

Vigmond Richárd                                                                                                          Vigmond Richárd

 A ringben a junior 1  K-1  60 kg-ban Szendrei Rebeka  jól kezdett a portugál InassZambujo ellen, de aztán a portugál lány megfordította a mérkőzést rakkolós, pattogós stílusában. Utólag könnyű okosnak lenni, talán, Rebeka ha többet alkalmazza a bírók által is jobban látható és értékelhető combrúgásokat, akkor aranyérmet ét volna. Így a dobogó második foka jutott a magyar lánynak.A ringben amúgy két mérkőzést vívtak a magyarok a szombati döntőbe jutásért, de sem Mármarosi Patrik, sem Sallai Bence nem boldogult ellenfelével így bronzérmet szereztek.
    Az utolsó napon,szombaton még sok döntőn szurkolhatunk a magyar versenyzőknek. A világbajnokságot apoint-fighting csapatversenycsapatverseny zárja, ahol a point-fightinges magyar válogatottak akár  dobogó legmagasabb fokára is esélyesek. Úgy legyen!


Gregor László