Kész a csapat a belgrádi Világbajnokságra
2015. October 20. 20:51

Kész a csapat a belgrádi Világbajnokságra
     A magyar felnőtt kick-box válogatott a hét végén az év legfontosabb megmérettetése előtt áll. Szerbia fővárosában, Belgrádban Október 24 és november 1 közt rendezik meg a WAKO huszadik világbajnokságát, ahol a ringesek közül a K-1 és a Low-kick, a tatamisok között pedig a kick-light versenyzők mérhetik meg magukat. (A point-fighting,full-contact és light-contact világbajnokság november végén Dublinban lesz.)

             Belgrád és a szerb szövetség nem először ad otthont ilyen rendezvénynek, hiszen felnőtt és utánpótlás világbajnokságot már rendeztek korábban. A rendezők biztosan megtesznek mindent a magas színvonalú rendezésért, hiszen a szerb kick-box szövetség elnöke, Borislav Pelevic egyben az európai szövetséget is vezeti, vagyis várhatóan apai-anyait beleadnak a világbajnokság lebonyolításában. Ráadásul a nézők sem fognak hiányozni, hiszen Szerbiában rendkívül népszerű főképpen a low-kick szabályrendszer, amit számos sikeres és nagy nézőszámot vonzó profi gála is bizonyít. Mivel szerencsére szomszédos ország vagyunk, ezért remélhetőleg a magyar szurkolók is segítik buzdításukkal válogatottunkat. A verseny helyszíne a selejtezők alatt a „Pionir” csarnok lesz, a címe: Charlie Chaplin u, 7 sz, ill. Beogradska 71. A szombati Gálát és döntőket Európa legnagyobb sportcsarnokába, a 20 000 nézőt befogadó Kombank Arénába (Bulevar Arsenija Čarnojevića 58) tartják majd.
  A Magyar Kick-box Szövetség válogatottja érdekes egyvelege a nagy neveknek és a tehetséges újoncoknak. Habash Antoine, Görbics Gábor, Boros Kata, Busa Gabriella, Brunner Boglárka, Bayer Péter dobogóra is esélyesként szállnak majd harcba, de a kevésbé rutinosak elszántsága és tehetsége is  okozhat meglepetést. A felkészülést hátráltatta, hogy nem edzőtáborban, hanem munka mellett, a kluboknál igyekeztek elvégezni a szakmai munkát.
 Zrínyi Miklós mesteredző, a kick-light válogatott kapitánya, alelnök szokása szerint óvatosan latolgat. A fiataloktól helytállást vár. Központi edzőtábor hiányában a versenyzők nagy része a klubjában edzett. A csapat létszáma jóval kisebb, mint a korábbi éveken, , így az éremesélyek is gyengébbek lesznek. Többen nem vállalták a válogatottságot a magyar bajnokok közül. Busa Gabriella és Bayer Péter , mint rutinos VB-EB érmesek, húzhatják a gárdát magukkal.
    A ringesek szakmai vezetője, Katona Attila alelnök jelezte, hogy minden idők egyik legkeményebb világbajnoksága elé néz a ringes csapat, már csak a helyszín, Belgrád miatt is. Az esélyeket nézve az egyik legrutinosabb Habash Antoine, aki  K-1-ben profi világbajnoki címet ért el.Brunner Boglárka Európa-bajnok, Boros Kata kétszer is EB bronzot szerzett, Görbics Gábor Európa-bajnok és Világjátékok győztes. Géczei Róbert és Petrina Pál nemzetközi mezőnyben, Világkupákon is helyt álltak, az újonc Balogh Dávid is többször sikeresen küzdött. Itt is hiányzott az edzőtábor, a klubokban folyt a felkészülés, mindeni a lehetőségeihez képest mindent megtett a felkészülés során. A világbajnokság nehézségi fokát jelzi, hogy az oroszok és az ukránok például két-három heti edzőtáborozás után jönnek a VB-re,a mieink pedig munka mellett edzenek. A világbajnokságon Hricsovinyi Károly és Katona Attila segíti edzőként a versenyzők munkáját. Az alelnök azt várja, hogy mindenki önmagához képest teljesítsen.


Az esemény plakátja

A magyar kick-box válogatott összeállítása:

K-1 szabályrendszer:

63,5 kg. Habash Antoine (Re-Gym)

Low-kick szabályrendszer:

57 kg. Petrina Pál (Békéscsabai Lakótelepi SE-Energy Gym)

63,5 kg. Géczei Róbert (Békéscsabai Lakótelepi SE-Energy Gym)

67 kg. Görbics Gábor (Titán SE)

75 kg. Balogh Dávid (Fontana KBSE, Debrecen)

56 kg. Bordás Annamária (Black&Gold Angels, Veresegyház)

65 kg. Boros Kata (Top Fighter Klub, Budapest)

+70 kg. Brunner Boglárka (Titán SE)

KICK-LIGHT szabályrendszer:

69 kg. Tóth Patrik (Esztergomi Kick-boksz SE)

79 kg. Bárdosi Sándor (METEX05-Controll SE, Szombathely)

+94 kg. Bayer Péter (Esztergomi Kick-box SE)

50 kg. Makó Evelyn (Makó BUDO SE)

55 kg. Busa Gabriella (Combat”D” Szeged)

A világbajnokság amúgy a WAKO-ban már megszokott menetrend szerint zajlik majd.

A magyar válogatott vasárnap, november 25-én indul Belgrádba. Vasárnap kerül sor a mérlegelésre, válogatottunk 15.órára tervezte a remélhetőleg sikeres mérlegelést, regisztrációt. Hétfőn tartják a versenybírók szemináriumát és délután a sorsolást, ami sok mindent meghatároz majd. Kedden már 10.00-tól elkezdődnek a selejtezők. Este 18.00-19.00 közt tartják a minden bizonnyal látványos megnyitó ünnepséget, majd egy órán át folytatódnak a küzdelmek. Szerdán és csütörtökön egész nap a selejtezők zajlanak majd. Péntekre, október 30-ra is jut a selejtezőkből, délelőtt 10 órától, de este 20-és 23 közt döntőket is rendeznek, egy olyan gála keretében, amit a szerb nemzeti televíziós társaság is közvetíteni fog! Szombaton 10.órától folytatódnak a döntők egész nap, majd este a Világbajnokság a „Sayonara Party-val”zárul majd.




 Gregor László