Barao még idén visszatérne
2015. September 25. 20:30

Barao még idén visszatérne
Az elmúlt nyáron láthattuk, ahogy az egykoron szebbnapokat is megélő harmatsúlyú világbajnok , Renan Barao csúnyán kapitulált a T.J Dillashaw elleni visszavágóján is.

Barao hl:



Bad Boy: A jó harcosok felszerelése

A tehetséges brazil harcos számára ezt követően a UFC elnöke Dana White azt javasolta, hogy a soron következő összecsapását már pehelysúlyba vívja. Az ügy kapcsán az érintett frissen adott egy nyilatkozatot, amelyben hivatalossá tette ,hogy mindenféleképpen pehelysúlyban fogja fojtatni a profi karrierjét. Barao azt is elmondta, hogy tervei szerint még idén elvállalna még egy mérkőzést, ha a UFC lehetőséget tudna biztosítani arra, hogy valamelyik rendezvényén a ppv programban küzdhessen.