48. Felnőtt Karate Európa-bajnokság
2013. May 08. 19:15

48. Felnőtt Karate Európa-bajnokság
Részvételi rekordlétszám mellett rendezik meg csütörtöktől vasárnapig a káposztásmegyeri Jégpalotában a 48. Felnőtt Karate Európa-bajnokságot. A kontinensviadalra 45 országból több mint 700 nevezés érkezett. Magyarországot 22-en képviselik, közülük a szakvezetés reményei szerint két-három versenyző éremért küzdhet majd. A karatés társadalom reméli, hogy a sportág évtizedes várakozás után az idén végre bekerül az olimpiai programba - ehhez az MKSZ szerdán, a Hősök terén egy "flashmobbal" kíván hozzájárulni.
Profight: Karate ruhák széles választéka!

REKORDLÉTSZÁM A KARATE EB-N

Még el sem kezdődött, máris rekordot döntött a budapesti felnőtt karate Európa-bajnokság. A káposztásmegyeri Jégpalotában sorra kerülő négynapos versenyre 45 országból több mint 700 nevezés érkezett. Az elmúlt esztendők átlagához képest a részvételi arány így mintegy 15 százalékkal magasabb lesz Budapesten. A magyar válogatott 22 fővel képviselteti magát. A szakvezetés reményei szerint 2-3 versenyzőnk éremért küzdhet majd szombaton és vasárnap. (Az Eb-n csütörtökön az egyéni, pénteken a csapatversenyek selejtezőit rendezik, míg a szombat-vasárnapi szakaszban a bronzmérkőzésekre és a döntőkre kerül sor.)

JÖHET A KÖVETKEZŐ!

Még el sem kezdődött az Európa-bajnokság, máris egy következőben gondolkodik a Magyar Karate Szakszövetség. Az MKSZ tavaly megpályázta a 2017-es kadet, junior és U21-es Eb megrendezését, amelyről az európai szövetség, az EKF kongresszusa szerdai ülésén dönthet. A jelentkezés alapjául - a mostani Eb kapcsán szerzett tapasztalaton kívül - az szolgált, hogy a magyar karatés utánpótlás fantasztikus fejlődésen ment át az elmúlt években. Ennek legutóbbi bizonyságaként az idén februári törökországi Eb-n minden idők legjobb szereplését produkálták fiataljaink. Konyában két arany- és három bronzéremmel Magyarország az összesített éremtáblázaton a negyedik helyen végzett.

48. Karate Európa-bajnokság
Arcképcsarnok - A magyar résztvevők

FLASHMOB AZ ÖTKARIKA JEGYÉBEN

Utánpótlás sikereinknek is köszönhetően az MKSZ vezetői úgy látják, hogy egy esetleges 2020-as olimpiai részvétel esetén Magyarország rögtön képes lehet az éremszerzésre. Ám ezekről az esélyekről csak akkor érdemes beszélni, ha a karate sikerrel túljut egy másik versengésen. A NOB végrehajtó bizottsága május végén, Szentpéterváron nyolc sportág - a vusu, a sportmászás, a görkorcsolya, a fallabda, a karate, a wakeboard, a közösen pályázó baseball és softball, valamint a birkózás - közül választ ki kettőt, amelyek felvételét javasolja a 2020-as programba. A végső döntést a NOB szeptemberi közgyűlése hozza meg Buenos Airesben. A karate már évtizedek óta ott kopogtat az olimpia ajtaján, és a sportág egész társadalma bízik abban, hogy idén végre sikerül bekerülni. A cél eléréséért a világszövetség, a WKF nagyszabású kampányt folytat "The K is on the way" címmel - ehhez csatlakozik most a magyar szövetség egy "flashmob" megszervezésével. Szerdán délután 3 és 4 óra között a Hősök terén jelentős karatés csődület várható: a külföldi válogatottak és magyar Eb-indulók mellett több száz hazai kisebb és nagyobb karatés jelezte már részvételét. A megjelentek egy hatalmas K betűt és az ötkarikát formázzák majd meg.


Fullcontactmédia