CÉLEGYENESBEN A MÁJUSI KYOKUSHIN KARATE EB
2006. February 15. 17:00

CÉLEGYENESBEN A MÁJUSI KYOKUSHIN KARATE EB
Minden készen áll,hogy minden idők legsikeresebb Kyokushin Karate Eb-jének házigazdái lehessünk május végén az újonnan felépülő, közel 5000 fős Syma sportcsarnokban.
A Magyar Kyokushin Karate Szervezet égisze alatt megrendezésre kerülő EB-t a budapesti Stabilitás szervezi, akik otthont adtak már számtalan kiemelkedő nemzetközi rendezvénynek, így pl remek sportdiplomáciai sikerként megszervezett 2. Kyokushin Karate Világkupának is.

Az MKKSZ válogatott kerete, versenyzői is kiemelten készülnek a bajnokságra, hiszen nemcsak azért mert rendező országként minden kategóriában 1 fővel többen indulhatnak, hanem hazai pályán, hazai közönség előtt sikert elérni, még nagyobb dicsőségnek számít a versenyzők között is.

Az elmúlt évek statiszkikáinak megfelelően, közel 400 junior és felnőtt versenyzőt várnak a szervezők, több mint 30 európai országból.

A verseny nemzetközi védnökei:shihan Kenji Midori a WKO szervezet elnöke
shihan Mészáros Attila a WKO alelnöke,
A versenybíróság elnöke: shihan Furkó Kálmán 6 dan, az MKKSZ elnöke A verseny főbírája: sensei Karmazin György, az MKKSZ ügyv.elnöke,
míg az esemény védnöki tisztjeit a hazai sport, állami és a közélet prominens személyei látják majd el.

A hazai éremesélyekről: az elmúlt évek összesített éremtáblázatán a magyar versenyzők rendre az élen végeztek, így most is várható hogy jól szerepel a válogatott, közülük kiemelhető: Szövetes Vera, többszörös EB és VK győztes, Tóth Attila Többszörös Kata EB-érmes versenyző teljesítménye, akik szintén gőzerővel készülnek a többiekkel együtt, akik szintén az érmes helyezésekért eddzenek.

Az EB felkészülés állomásairől, információiról, érdekességeiről részletesen beszámolunk.

Tisztelettel:Kalmár Árpád
Fullcontactmedia team vezetője



KYOKUSHIN KARATE EB - 2006 ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK:

A VERSENYIDEJE ÉS HELYE: 2006. MÁJUS 26-27.
BUDAPEST OLIMPIAI KÖZPONT H- 1143 BUDAPEST DÓZSA GYÖRGY STR 1-3.

KATEGÓRIÁK ÉS SÚLYCSOPORTOK:
A rendezvényen az EKO (European Kyokushin Organization) versenyszabálykönyvében szereplő Kyokushin KUMITE és Kyokushin KATA hivatalos versenyszámok szerepelnek.

FELNŐTT KUMITE:
A. női súlycsoportos kategóriák:
Könnyű 55 kg 2 VERSENYZŐ / ORSZÁG
Közép 65 kg 2 VERSENYZŐ / ORSZÁG
Nehéz +65kg 2 VERSENYZŐ / ORSZÁG

B. Férfi súlycsoportos kategóriák:
Könnyű 70 kg 2 VERSENYZŐ / ORSZÁG
Közép 80 kg 2 VERSENYZŐ / ORSZÁG
Nehéz 90 kg 2 VERSENYZŐ / ORSZÁG
Szupernehéz +90kg 2 VERSENYZŐ / ORSZÁG
FORMAGYAKORLAT – KATA:

C. Kata: Női, Férfi kata 2 VERSENYZŐ / ORSZÁG

A résztvevők életkora: - A versenyen az 1987-ban, vagy előbb
születettek
indulhatnak.

JUNIOR KUMITE:
D. női súlycsoportos kategóriák:
55 kg 2 VERSENYZŐ / ORSZÁG
60 kg 2 VERSENYZŐ / ORSZÁG
65 kg 2 VERSENYZŐ / ORSZÁG
+65kg 2 VERSENYZŐ / ORSZÁG
E. Férfi súlycsoportos kategóriák:
55 kg 2 VERSENYZŐ /
ORSZÁG 60 kg 2 VERSENYZŐ
/ ORSZÁG 65 kg 2
VERSENYZŐ / ORSZÁG 70kg
2 VERSENYZŐ / ORSZÁG 75kg
2 VERSENYZŐ / ORSZÁG +75 kg
2 VERSENYZŐ / ORSZÁG
FORMAGYAKORLAT - KATA:

F. Kata: Női, Férfi kata 2 VERSENYZŐ / ORSZÁG

A szervező ország minden kategóriában 1 plusz VERSENYZŐT indíthat.

A résztvevők életkora: - A versenyen az 1988-89-ban született versenyzők
indulhatnak.

A KÖTELEZŐ VÉDŐFELSZERELÉSEK:
Felnőtt: Kumite nők: mellvédő sípcsontvédő ágyékvédő Kumite férfi:
lágyékvédő

Junior: Kumite nők: mellvédő-sípcsontvédő-ágyékvédő Kumite férfi:
sípcsontvédő- lágyékvédő
A VERSENYEN A RENDEZŐ SZERV DOPPINGTESZTEKET FOG VÉGEZNI!
Mindenki számára kötelező bemutatni az érvényes orvosi igazolást. A
nőknél a terhesség kizáró ok, melyet szintén igazolniuk kell! A
résztvevőknek kötelező a nemzeti válogatott viselet.
SZÁLLÁSFOGLALÁS: Az EurópaBajnokság hivatalos szállodái a
résztvevők számára:

- HOTEL STADION - Budapest, XIV. Ifjúság u. 1-3.
- Thermal Hotel Margitsziget- Budapest, Margitsziget

Az Európabajnokság programtervezete:

Május 24. Szerda: Résztvevők érkezése a Hotel Stadionba, regisztráció

Május 25.Csütörtök: 10.00-18.00 Mérlegelés, Orvosi vizsgálat -Hotel Stadion
10.00-14.00 Nemzetközi övvizsga - Olimpiai központ
14.00-16.00 EKO Board Meeting - Hotel Stadion
14.00-18.00 Bírói értekezlet - Hotel Stadion
16.00-18.00 EKO General Meeting- Hotel Stadion
19.00-20.00 SORSOLÁS - Hotel Stadion
20.00-22.00 Welcome Party

Május 26. Péntek: Junior Európa Bajnokság:
09.00-10.30 KATA selejtezők – 2 tatamin
10.30-13.30 Kumite selejtezők 3 tatamin
13.30-14.00 Ebédszünet
14.00-14.20 Megnyitó ünnepség, csapatok bevonulása
14.30- KATA döntők
15.30- Kumite középdöntők
17.30- Kumite elődöntők
18.30- BEMUTATÓ
19.00- DÖNTŐK
20.00- EREDMÉNYHIRDETÉS

Május 27. Szombat: Felnőtt Európa Bajnokság:
09.00-10.30 KATA selejtezők - 2 tatamin
10.30-13.30-Kumite selejtezők - 3 tatamin
13.30-14.00 Ebédszünet
14.00-14.20 Megnyitó ünnepség, csapatok bevonulása
14.30- BEMUTATó
15.00- KATA döntők
15.30- TÖRÉS versenyszám
16.00- Kumite középdöntők
17.30- BEMUTATÓ
18.00- KUMITE elődöntők
19.00- DÖNTŐK
20.00- EREDMÉNYHIRDETÉS
21.00- Sayonara Party

Május 28. Vasárnap ELUTAZÁS a Hotel Stadionból


Dijazás: 1-2-3-3 helyezettek: Serleg - érem - oklevél - különdij A
legtechnikásabb és a legharcosabb férfi és női versenyző, illetve a
legjobb törő különdijban részesül.

Nevezés: 2006. ápr 15. A mellékelt jelentkezési lap kitöltésével és
elküldésével
H-1054 Bp, Havas str. 4. Fax: 00-36-1486-1366, email: kyoet@mconet.hu

OSU! Sensei Kalmár Árpád 3. dan
Az Európa bajnokság szervező bizottságának elnőke

Info: Mobil: 00-(36)-20-447-3438, Tel/fax: 36)-1486-1365/66
email: kyoeb@fight.hu, kyoet@mconet.hu, stabilitas@mconet.hu