Kyokushin: Február 16-18 között rendezte, ez évi első, közös edzőtáborát a japán shinkyokushin válogatott.
A tréningek helyszíne nem más volt, mint a Chiba prefektúra gyönyörű hegyeinek és erdőségeinek közepén található, ultramodern épületkomplesszum, a Japán Központi Aerobic Centrum. (A 2003-as Vb. után, ugyanezen a helyen rendezte a WKO, nemzetközi szemináriumát és danvizsgáit, ahová a világkupa-győztes Szövetes Veronika, illetve a Sport1 televízió, "Full-contact magazin" c. műsorának stábja is meghívást kapott.)
A táborban a japán bővített keret (mintegy 40 karateka) vett részt, olyan nevekkel, mint a regnáló összjapán bajnok és ex-világbajnok Norichika Tsukamoto, a kétszeres könnyűsúlyú világkupa-győztes Kou Tanigawa, a veterán, de még mindig aktív japán bajnok Satoshi Niho, a szintén japán bajnok Takayuki Tsukakoshi, Naohiro Nomoto, illetve Kazuhito Yamada.
A válogatottnak szüksége is van az "összetartásra", hiszen a japán szervezet májusban rendezi utolsó kvalifikációs tornáját (súlycsoportos japán bajnokság) az idei világbajnokságra, ahonnan a súlycsoportonkénti legjobb három helyezett kaphat majd startengedélyt.
A tréningeket, a japán válogatott nemrégiben kinevezett szövetségi kapitánya, sensei Naoki Kawahara irányította. Kawahara a '90-es évek egyik legkeményebb küzdője volt. Az 1994-es összjapán bajnokságon - ez volt talán mindenidők legerősebb japán kyokushin viadala, az utolsó, a világszervezet szétszakadása előtt - a legjobb nyolcban végzett és tagja volt 1996-os japán vb. keretnek is.
A tábor másik vezetője, shihan Kazuo Miyoshi (összjapán bajnoki negyedik 1982/83-ban, ill. a WKO elnökségi tagja) volt.
Ízelítő a tábor programjából:
1.nap
- Shihan Myoshi a bemelegítést, majd a válogatott edzője, sensei Kawahara, a kihon-geikot vezényelt. Az átmozgatás után, felkészülés a sparringokra.
- Sparring, 20x1 perc
- Erősítés
2. nap
Hajnali tréning
- Iramváltásos futás, 5X 500 m
- 70 méteres sprintek
- 5X120 m hegyi sprint, csoportokban
Reggeli tréning
- Bázistechnikák shihan Miyoshival
- Támadó és védekező gyakorlatok, küzdőkombinációk, sensei Kawahara irányításával
- Sparring, 15x1 perc
- Erősítés
- Felületkeményítés: fókuszban a gyomor
Délutáni tréning
- Bázistechnikák, ismételten shihan Miyoshi vezényletével
- Technikai edzés, yakusoku kumite, sensei Kawaharával
- Sparring: nehézsúlyúak vs. középsúlyúak, könnyűsúlyúak vs. női küzdők, 5x1.5 perc
- Sparring: súlycsoportokban, 3x2 percek
- Az elmúlt két napon tanultak szabad gyakorlása, csoportokban
- Erősítés
3. nap
- Speciális tréning
- Edzés, a Japán Központi Aerobic Centrum vezető instruktorának irányításával
-Schmidt Péter-
www.kyokarate.hu
A hír támogatója:
www.fight.hu - A FIGHT MEDIA: K-1, MMA, Pride, UFC, Shooto, Thai-box, Kick-box, Vale Tudo, Karate... Minden, ami Küzdősport...