IX. Budapest Open - világsztár a döntőben
2006. September 20. 10:12

IX. Budapest Open - világsztár a döntőben
Karate: A hétvégén zajlott le az immáron kilencedik alkalommal megrendezett Budapest Open karate verseny, amely a torna történetének eddigi legjobban szervezett állomása volt.
(Kalmár Árpád) A küzdelmek négy páston zajlottak párhuzamosan az ELMű csarnokában, a megszokott környező országbeli vendégeken kívül befutottak az irániak, belgák és a vb-re Európában készülő ausztrálok is.
A verseny indulói közül azonban a legnagyobb kaliberű híresség mindenképpen az Európa- és világbajnok Costas Papadopulos volt, aki barátja, S. Kovács Ádám meghívására járt Budapesten.
A görög versenyző briliáns megoldásokkal szórakoztatta a közönséget, a -75 kg döntőjében Baranyai Dávid (Kowax) ellen szerezte meg az aranyérmet. Vendéglátója, S. Kovács Ádám (Maccabi Vívó és Atlétikai Club) sajnos nem tudott részt venni a tornán, ugyanis nemrég egy vírusfertőzésen esett át, kissé legyengült fizikailag, és jelenleg erejének mielőbbi visszaszerzésén munkálkodik, hogy Tampereben, a vb-n jó formát hozhasson.
A felnőtt döntők szép számmal hoztak magyar sikereket is, -60 kg-ban Szebeni (BK-Fighter), -65 kg-ban Koburger Soma (Arashi), -80 kg-ban Lekl Zsolt (ESE) végzett az első helyen, míg Hübner András (Arashi), Balogh Szabolcs (Justitia) és Kun Péter (BVSC) második lett.
A hölgyeknél -53 kg-ban Zalántai Éva (Arashi), -60 kg-ban Lassingleitner Fruzsina (Patina) lett ezüstérmes.
A csapatküzdelmeknél az ausztrálok győzedelmeskedtek, a mieink a második helyen végeztek.
Formagyakorlatban Tóth Ferenc (Koribosz) döntőzött Strasser Vilmossal (Karate Klub Sporting Budo), az előbbi sikerével, a nőknél Hámori Alexandra (Senshi) végzett a második helyen.
Teljes versenyeredmény listát a csatolt dokumentumokban olvashatják:


Eredmények kadett-felnőtt

Ffi felnőtt kata adult male
Tóth Ferenc, Koribosz SE Hun
Strasser Vilmos, Sporting Budo
3. Kremser Martin, Austria
3. Hajdú László, Budai XI

Női felnőtt kata adult female
Glück Corinna, Austria
Hámori Alexandra, Senshi KK Hun
3. Thajer Eva, Austria
3. Horváth Éva, Senshi KK


Női kadet 51- female
Dousti Nasrin, Iran
Halajova Alexandra, Slo.
3. Schöffer Dorottya, Vértesszőlős
3. Senitkova Veronika, CMK Slo.

Női kadet 57- female
Krassóvári Kitty, Seinchin SE
Sturman Mónika, Hontono SE
3. Semanikova, Viktoria Slo.
3. Munkácsi Lilla, Patina SE

Női kadet 57+ female
Metzger Szandra, Sporting Budo
Abasali Hamideh, Irán
Langosova Lucia, Slo.
3. Lipovska Radka, Slo.


Ffi kadet 60- male
Granát Marek, Farmex Slo.
Virág András, Sankudo Hun.
3. Zoltán Balázs, Taiyo Slo.
Horváth Ottó, Sporting Budo

Ffi kadet –65 male
Viskup Viktor, Farmex Slo.
Diószegi Bence, Pest-Buda
3. Joch Stanislav, CMK Slo.
Balák Roman, Trstenná Slo.

Ffi kadet 70- male
Grozdanov Philip, Pest-Buda
Hargitay Róbert, Koribosz SE
3. Kubák Tomás, Slo.
Bátori Zoltán

Ffi kadet -75 male
Török Máté, Senshi KK
Tasoni Matej, Slo.
3. Mácsai Dániel, Pest-Buda Hun
Jagnesak David, Trstenna Slo.

Ffi kadet +75 male
Bozgan Matus, Slo.
Laufer Norbert, Pest-Buda
3. Vitko Tamás, IKA SE Hun.
3. Bucek Tibor, Slo.


Női felnőtt 53- adult female
Semanikova Viktoria, Slo.
Zalántai Éva, Arashi SC
3. Aranyosi Szandra, Sankudo SE
3. Khoshghadam Samaneh, Iran

Női felnőtt 60- adult female
Heidary Neda, Iran
Lassingleitner Fruzsina, Patina SE
3. Hegedűs Csilla, Hontono SE
3. Lindakova Radka, CMK Slo.

Felnőtt női 60+ adult male
Hardy Natasha, Champions Belgium
Pecekova Petra, Vision Cseho. CZ
Mah Krisztina, Champions Belgium
3. Pecimonova Alexandra, Rapid Slo.


Ffi felnőtt -60 adult male
Szebeni József, Hontono
Hübner András, Arashi SC Hun
3. Belusko József, Slo.

Ffi felnőtt 65- adult male
Koburger Soma, Arashi SC
Balogh Szabolcs, Justitia Hun
3. Mladenovski Reste, Champions Belgium
3. Somogyi Róbert, Tárnok SE

Ffi felnőtt 70- adult male
Romary Leon, Champions Belgium
Jurik Peter, Rapid Slo.
3. De Wit Michel, Champions Belgium
3. Czimmer Péter, Patina SE hun


Felnőtt ffi 75- adult male
Papadopoulos Costas, Görögo.
Baranyi Dávid, Kowax
3. Vas Hunor, Arashi SC
3. Papp Miklós, Koroibosz Hun.

Ffi felnőtt 80- adult male
Lekl Zsolt, ESE Hun
Bozgán Peter, Slo.
3. Simko Stanislav, Slo.
3. D'Jarnirze Asen, Champions Belgium

Felnőtt ffi 80+ adult male
Lindsey Wayne, Champions Belgium
Kun Péter, BVSC hun
Járó Gábor, Sankudo SE
3. Guba Milán, Arashi SC

Csapat ffi team male
1. Ausztrália (Wayne Lindsey, Riste Mladenovski, Leon Romary)
2. Magyarország(Guba Milán, Papp Miklós, Czimmer Péter)
3. Belgium (Asen D'Jamirez, Michel Denst)

Csapat női team female
Ausztrália
Iran
Ausztria
3. Szlovákia

Tisztelettel: Kalmár Árpád
Magyar Karate Szakszövetség
médiabizottság