Kemény csaták a Kyokushin Karate Diákolimpia döntőjében
2012. April 19. 10:40

Kemény csaták a Kyokushin Karate Diákolimpia döntőjében
A szeghalmi Városi Sportcsarnokban 55 klub 425 versenyzője indult, hogy eldönthesse a diákolimpiai bajnoki címeket. A Sensei Kovács Lajos mester vezette Senshi Sportegyesület negyedik alkalommal rendezte meg Szeghalmon a Kyokushin Karate Diákolimpia döntőjét, és ennek megfelelően már rutinosan, a megszokott magas színvonalon bonyolította le a rendezvényt.
Macsári József, Szeghalom Város polgármestere mondott megnyitó beszédet. Megjelent továbbá Kardos Károly, Körösladány polgármestere és Shihan Furkó Kálmán VII.Danos mester a Kyokushin Karate megalapítója is. Idén újdonságot jelentett a diákolimpián a kata versenyszám, ahol színvonalas formagyakorlatokat láthatott a közönség a budokáktól. A küzdelmeket a Kyokushin karatéra jellemző harci szellem, keménység és a jó hangulat jellemezte. A négy küzdőtéren folyamatosan zajlottak a full-contact(teljes erejű)küzdelmek, ahol az ifjú karatékák újfent bizonyították harcos mivoltukat. A bírói kar és az orvosi személyzet nem sokat pihent a nap folyamán.

Kyokushin Karate Diákolimpia, Szeghalom
A verseny plakátja

Eredmények:


Gy.I.ffi 30kg:
I. Szajka Bendegúz Jászberény
II. Szűcs Bence Kalocsai SE
III. Szalai Sámuel Castrum SC Kapuvár
III. Gál Barnabás Jászberény

Gy.I.ffi 37kg:
I. Bendiák Soma Bendiák KKK SC
II. Molnár Milán Griff SE, Pápa
III. Szarvas Szilárd Jászberény
III. Csehkis Bence Enying VSE

Gy.I.ffi+37kg:
I. Bakonyi Ádám Shogun SE
II. Nagy Olivér Griff SE, Pápa
III. Lajka Bence Bendiák KKK SC
III. Dósa Zsigmond Full-Contact Szolnok

Gy.I.női 28kg:
I. Molnár Brigitta Castrum SC Kapuvár
II. Urbán Lili Banzai KKK
III. Oláh Nóra Shinzó Dojo Földes
III. Treba Kira Jászberény

Gy.I.női 35kg:
I. Stilman Anna Éva Fight Team HSE
II. Kupsza Klaudia Kalocsai SE
III. Váradi Henriett Tekeres SK
III. Varga Boglárka Soproni MAFC

Gy.I.női+35kg:
I. Szabó Lídia Jászberény
II. Vida Vivien Stabilitás
III. Oláh Virág Kalocsai SE

 

Gy.II.ffi 36kg:
I. Berei Béla Orosházi K K Sz K
II. Bodnár Norbert SBKSE Kaba
III. Burai Adrián Almásfüzitői SC
III. Fris Norbert Budai Harcművész SE

Gy.II.ffi 44kg:
I. Karczub Donát Nyírbátor
II. Dénes Ákos Soproni MAFC
III. Márkus Dominik Victory Martfű
III. Kovácsi Benjámin Damashi KSE

Gy.II.ffi 52kg:
I. Palásti Kristóf Jászberény
II. Molnár Tibor Budai Harcművész SE
III. Fekete Gergely Vértesi TSE
III. Móczó Milán Jászberény

Gy.II.ffi 60kg:
I. Farkas Csaba Harcosok Klubja Nagykőrös
II. Muhari Márk Jászberény
III. Csillag Péter Victory Martfű
III. Bugyi Tibor Senshi SE

Gy.II.ffi+60kg:
I. Berencsi Csaba Kisvárda
II. Sebők Attila Nyírbátor
III. Filus Norbert Kalocsai SE

 

Gy.II.női 35kg:
I. Farkas Liza Albatrosz SE
II. Straubinger Kitti Renmei SE
III. Gál Réka Almásfüzitői SC
III. Szűcs Luca Kalocsai SE

Gy.II.női 45kg:
I. Mező Lili Jászberény
II. Papp Dóra Senshi SE
III. Pfeiffer Laura Soproni MAFC
III. Czibor Kinga Almásfüzitői SC

Gy.II.női+45kg:
I. Pataki Viktória Pataki Team
II. Varga Panni Budai Harcművész SE
III. Korsós Blanka Albatrosz SE

 

Srd.ffi 44kg:
I. Szegedi Gergő Renmei SE
II. Véber Erik Castrum SC Kapuvár
III. Papp Dániel Senshi SE
III. Németh Gergő Répcelaki Rakurai KE

Srd.ffi 54kg:
I. Hegedűs Bendegúz Siófok és Környéke SE
II. Bodnár József SBKSE Kaba
III. Dudics Gábor Fight Team HSE
III. Büki Alex Márk Nagyatádi KKSE

Srd.ffi 64kg:
I. Sánta István Power SE (Abony)
II. Harangi Krisztián Hajdúszoboszló
III. Barta Gábor Fight Team HSE
III. Nagy Benedek Griff SE, Pápa

Srd.ffi 74kg:
I. Sebestyén Miklós Banzai KKK
II. Kovács Ádám Csornai SE
III. Kömüves Marcell Csornai SE
III. Dávid Ádám Berettyó Budo SE

Srd.ffi+74kg:
I. Dávid Máté Berettyó Budo SE
II. Krainhoffer Tamás Vértesi TSE
III. Csintalan Dániel Bendiák KKK SC

Srd.női 48kg:
I. Berencsi Tímea Kisvárda
II. Szilágyi Fanni Victory Martfű
III. Vas Tekla Renmei SE
III. Kronekker Roberta Kapuvári SE

Srd.női 58kg:
I. Végerbauer Roberta Castrum SC Kapuvár
II. Tóth Marina Siófok és Környéke SE
III. Nagy Dorina Csornai SE
III. Antal Sára Bernadett Berettyó Budo SE

Srd.női+58kg:
I. Wiszler Réka Victory Martfű
II. Nagy Nikolett Vértesi TSE
III. Tajti Bianka Harcosok Klubja Nagykőrös
III. Agárdi Terézia Amanda Senshi SE

 

Kyo küzdelem
Küzdelem

Ifj.ffi 55kg:
I. Vastag Adrián Renmei SE
II. Fekete Farkas Mór Victory Martfű
III. Tóth Dániel Siófok és Környéke SE
III. Juhász Attila Jászberény

Ifj.ffi 65kg:
I. Karczub Zalán Nyírbátor
II. Bordás Sándor Jászberény
III. Zsila Krisztián Biharnagybajom
III.Pájer Bence Siófok és Környéke SE

Ifj.ffi 75kg:
I. Rétfalvi Tamás Kisvárda
II. Markos Attila Nyírbátor
III. Kovács Manó Benedek Siófok és Környéke SE
III. Turgyán József Nyírbátor

Ifj.ffi+75kg:
I. Katona Bence Sokoró KSE
II. Kazsamér Richárd Nyírbátor
III. Pásztor Zoltán Jászberény
III. Dávid András Berettyó Budo SE

Ifj.női 54kg:
I. Szekeres Liliána Jászberény
II. Németh Veronika Castrum SC Kapuvár
III. Vass Laura Enying VSE
III. Karczub Miriam Nyírbátor

Ifj.női 60kg:
I. Kreitl Viktória Vértesi TSE
II. Kiss Vivien Harcosok Klubja Nagykőrös
III. Szalóki Laura Jászberény

Ifj.női+60kg:
I. Horváth Ramóna Kiai Dojo SE
II. Kapus Brigitta Yamato SE
III. Kéri Luca Bendiák KKK SC
III. Kovács Eszter Csornai SE

 

Jun.ffi 65kg:
I. Fábián Márk Castrum SC Kapuvár
II. Mármarosi Dániel Siófok és Környéke SE
III. Fehér Imre Hajdúszoboszló
III. Molnár Bence Siófok és Környéke SE

Jun.ffi 75kg:
I. Köveskuti Ádám Soproni MAFC
II. Ujvári Bálint Nagyatádi KKSE
III. Kovács Mihály Kyo Hungária SE
III. Markó Szabolcs Victory Martfű

Jun.ffi 85kg:
I. Baliga Attila Senshi SE
II. Kovács Ádám Kyo Hungária SE
III. Szöllősi bence Bendiák KKK SC

Jun.ffi+85kg:
I. Szudi Ferenc Full-Contact Szolnok
II. Lizák Richárd Siófok és Környéke SE
III. Szilágyi Bálint Biharnagybajom


Jun.női 55kg:
I. Kovács Vivien Full-Contact Szolnok
II. Zrínyi Rebeka Soproni MAFC
III. Antal Zsófia Berettyó Budo SE

Jun.női 60kg:
I. Tóth Bettina Fight Team HSE
II. Csikós Nikolett Jászberény
III. Kuzela Kristína Almásfüzitő

Jun.női 65kg:
I. Barzsó Rebeka Castrum SC Kapuvár
II. Kanizsa Gabriella Albatrosz SE
III. Lisztes Lilla Berettyó Budo SE

Jun.női+65kg:
I. Tóth Alexandra Siófok és Környéke SE
II. Papp Zsanett Senshi SE
III. Deszpot Tímea Harcosok Klubja Nagykőrös


Gy.I.ffi kata:
I. Szilágyi Áron Shogun SE
II. Gerencsér Marcell Griff SE, Pápa
III. Bendiák Soma Bendiák KKK SC
III. Bakonyi Ádám Shogun SE

Gy.I.női kata:
I. Pataki Zsófia Pataki Team
II. Nemes Natália Budai Harcművész SE
III. Cseperkáló Csenge Budai Harcművész SE

Gy.II.ffi kata:
I. Kránitz Mátyás Sopron Kamikaze
II. Bodnár Norbert SBKSE Kaba
III. Ferenczy Áron Griff SE, Pápa
III. Csillag Bence Victory Martfű

Gy.II.női kata:
I. Farkas Liza Albatrosz SE
II. Pataki Viktória Pataki Team
III. Straubinger Kitti Renmei SE
III. Litvák Lili Kyo Hungária SE

Srd.ffi kata:
I. Hegedűs Bendegúz Siófok és Környéke SE
II. Nagy Norbert Kagami SE
III. Pantelics Bence Castrum SC Kapuvár
III. Iglódi Gergő Victory Martfű

Srd.női kata:
I. Major Martina Siófok és Környéke SE
II. Berencsi Tímea Kisvárda
III. Farkas Angéla Tekeres SK
III. Ecseki Luca Banzai KKK

Ifj. kata:
I. Magyar János Kemecse SE
II. Horváth Csaba Kemecse SE
III. Balló Tamás Budai Harcművész SE
III. Horváth Kitti Renmei SE

Jun. kata:
I. Tóth Alexandra Siófok és Környéke SE
II. Rétfalvi Attila Kisvárda
III. László Róbert Alba Regia SC