Korábbi kiváló versenyző a karate válogatott kapitánya
2012. September 02. 13:39

Korábbi kiváló versenyző a karate válogatott kapitánya
A Magyar Karate Szakszövetség elnöksége olyan döntést hozott, hogy a felnőtt WKF válogatott két szövetségi edzője közül az egyik Ruzsinszki György lesz. A szarvasi karate mester, aki versenyzőként megkapta a megyei Príma díjat is, ezzel nagy szakmai elismerést, egyben kihívást szerzett. A WKF karate már egyszer nagyon közel került ahhoz, hogy az olimpiai játékok programjába kerüljön, így fokozottan esik rá az érdeklődés.
- Ki lesz a társa a felnőtt válogatottnál?
- Rebicek Gerd mester lesz, aki - egy korábbi időszakban - már dolgozott a felnőtteknél.
- A szövetség állásfoglalása szerint két önálló szakmai utat jelent.
- Az elnökség vetette fel ezt a kérdést, s ketten pályáztunk. Az elnökség szerint mind ketten alkalmasak vagyunk erre a feladatra, s ezért egymással megállapodva kell dolgoznunk. Az egymással történő egyeztetés alapján kiderült, hogy nem ugyanazokat a módszereket alkalmazzuk, s ezért két műhelyben alkalmazzuk a saját módszerünket. A két műhely egymástól függetlenül dolgozik majd, leszámítva néhány közös eseményt. Mi öt éve kezdtünk el egy új módszert, és két éve Klíma Zsuzsa, Fischer Mihály és Simon János kollégáimmal az utánpótlással is ezt követtük, ennek eredményeként két év alatt összesen hét érem született a világversenyekről. Mi a klubmunkára, és erre segítünk rá, akár külsős szakemberek segítségével is.
A műhelyek külön határozzák meg a munkatervüket. Közösen kiírunk viszont egy kvalifikációs rendszert, ami a válogatottságot dönti majd el és tisztán kell majd működjön., nincs mellébeszélés. Öt versenyt írunk ki, s ebből a három legjobb eredmény számít, pontszámítással. S akinek több a pontja, az lesz az utazás.

- Tehát egy matematikai, objektív rendszer...
- Ilyen helyzetben nem történhet másképpen. Persze, itt is előfordulhat, hogy egy ponttal marad le az esélyesebb, ilyet az olimpia sportágaknál is láttunk már. De ez így egyértelmű, lehet rá számolni, „ha megszerzem a pontokat, utazom, ha nem, akkor nem utazom".

Ruzsinszki György
Az új kapitány: Ruzsinszki György

- Mikor kezdődik el a döntés után a gyakorlati munka?
- Az elnökségi döntés után a konkrét munkatervet elkészítettük és a válogatottaknak bemutattuk, mind a két műhely. Megtörtént az első közös edzés is. A novemberi világbajnokságig kész a programjuk. Szeptember elején találkozunk legközelebb, s utána pedig minden szerdán.
- A válogatott versenyzők döntenek arról, melyik csoportban dolgozzanak?
- Szeptember 15-ig van lehetőségük arra, hogy csoportot válasszanak, s ezt írásban is jelezzék a szövetség felé. Eljöhetnek mind a két műhely edzésére, és személyesen is felmérhetik azt, milyen elképzelésünk van.

 

Gregor László