Kyokushin EB a jövő héten!
2006. May 18. 21:52
Az elmúlt idők legjobban várt európai kyokushin rendezvénye!
Akik kilátogatnak a Körcsarnokba pénteken és szombaton azokra egy profin megrendezett kiváló harcosokkal teli két nap vár. Az elmúlt évben a rengeteg befektetett munka, a sok kiváló rendezvény mind olyan szintű munka volt, ami a kontinens viadalon mind meg fog mutatkozni. A ritka kivétel, hogy a hazai és az európai televíziókon kívül japán stábok is forgatni fognak, akik segítségével közel 50 országban látható lesz az EB összefoglalója, de mind ezek felett élő internetes közvetítés az egész világon nyomon követhetővé teszi majd az eseményeket. Itt lesznek az európai és a világ szervezet legmagasabb szintű vezetői, akik mellett több neves hazai sportvezető is védnökséget vállaltak a rendezvény felett. Így elmondhatjuk, hogy a teltházas világkupa után ismét egy világszínvonalú rendezvényt láthatunk, ahol több kiváló bemutató is színesíti a programot. Ezek mellett már csak a több mint 50 fős nemzeti válogatott helytállása szükséges, hogy igazi családi matinét szurkoljunk végig. Ez pedig már rendszeres, hisz a legutóbbi Eb-n is a legeredményesebb válogatott lett a magyar nemzeti csapat. A tavalyi érmesek közül címvédőként indul Szövetes Vera, többszörös EB és VK-győztes, Tóth Attila többszörös Kata EB-érmes versenyző, illetve a nehézsúlyú Európa bajnok Török Dániel, akik szintén gőzerővel készülnek a többiekkel együtt.