Shihan Furkó Kálmán 60 éves
2007. January 12. 23:15

Shihan Furkó Kálmán 60 éves
Karate: Shihan Furkó Kálmán, a magyar Kyokushin egyik alapítója, a Magyar Kyokushin Karate Szervezet elnöke 60. születésnapját ünnepli. Sok boldogságot és jó egészséget kívánunk!
Shihan Furkó Kálmán, 1947. január 2-án született, Nyírbátorban. Már a középiskolás (Vasútgépészeti technikumot végzet) évei alatt aktívan sportolt. Atlétikával foglalkozott, elsősorban súlylökéssel, kalapácsvetéssel. A testnevelési Egyetemre első alkalommal nem vették fel, így a MÁV-nál helyezkedet el. Előfelvételivel, egy év múlva felvették a testnevelési egyetemre, és közben bevonultatták katonának, az Egri felderítőkhöz. Honvédségi ösztöndíjasként végzett itt, és igen sokat gyakorolta a cselgáncsot. A diploma megszerzése után, Vácra vezényelték, ahonnan rendszeresen visszajárt az edzésekre. Itt vet részt, 1972-ben, Shihan Mészáros Attila első magyarországi Kyokushin edzésén. Azonnal beleszeretett ebbe a stílusba, melynek gyakorlása nyomán, az elsők egyike volt, akik 30 esztendeje, első ízben szerepeltek nemzetközi versenyen- Pozsonyban, 1976 novemberében. 1977-ben megnyitotta saját Dojoját Szolnokon, ami a mai napig működik, Szolnoki Banzai néven. Tanítványait hosszasan lehet sorolni. Az Ő kezei alatt edzett, többek között: Shihan Borza József, Sensei Bódi István, Sensei Karmazin György, Sempai Leskó Anna, Sempai Szabó Noémi, Sempai Pékó Gábor, Sempai Tóth Csaba, Sempai Lendvai László, Sempai Boros Nagy János, Sempai Telek Gyula. 1978-ban mesterfokozatot szerzett. 1979-ben, tatamira lépett a 2. Világbajnokságon. 1980-ban, 2. danra vizsgázott sikerrel. 1983-ban, Sosai Oyama előtt, a 3. dan követelményeinek tett eleget, és ez alkalommal tanítványai- Borza József és Bódi István- is megszerezték az 1. dant. 1984-ben, Sosai Oyama meghívására, Tokióba, a Honbu Dojoba utazott, ahol 72 napot tréningezett, és Masutatsu Oyama Sosaitól, megkapta a 4. dant. 1989-ben, a Budapesti Európa Bajnokságon, addigi munkája elismeréseként, megkapta az 5. dant, majd 1998-ban a 6. aranycsík birtokosa lett. Rendkívül sok edzőtábort és versenyt szervezett, ezek közül talán a legismertebb, a Szolnok Kupa versenysorozat. Hosszú évek óta, a Magyar Kyokushin Karate Szervezet elnöke. A világszervezet technikai és övvizsgabizottságának tagja. Nagyon sok klubnál és országban segítette a Kyokushin népszerűsödését. Óriási számú ejtőernyős ugrást hajtott végre, és a Magyar Honvédség, nyugalmazott ezredese. Két gyermeke van, Szolnokon él. A Megszállottak klub tagja. Számos városi, országos és nemzetközi kitüntetés birtokosa. Minden nap tréningezik.

Stefanovics József - www.szaku.hu, www.kyokarate.hu