Útra kész a MKKSZ csapata a koppenhágai Eb-re.
2005. March 31. 11:15
Junior és felnőtt Eb, Koppenhága 2005 április 8-9. A februári nyíregyházi OB és a válogatott táborokban mutatott forma alapján kijelölték a magyar csapatot, az idei kontinens viadalra, amelyre 30 ország több mint 300 versenyzője nevezett.
A válogatott szakvezetője sensei Bencze Antal, míg a magyar delegáció vezetője shihan Furkó Kálmán 6. danos mester, aki tagja a világszövetség techinikai és övvizsgabizottságának is.
A közel 50 fős magyar delegációt junior és felnőtt versenyzők, edzők, bírók és a médiastáb alkotja, a versenyről összefoglalót is láthatunk az Eb-t követően a sport1 tv csatornán.
A csapat április 6-án reggel, a Wizzard légitársaság gépén utazik Malmön keresztül Koppenhágába, ahol az eddigi hagyományoknak megfelelően szeretne helytállni a magyar válogatott.
A juniorok versenye 8-án, pénteken lesz, míg a felnőttek 9- én, szombaton küzdenek meg a bajnoki címekért.
A válogatott bajnoki címre legesélyesebb 2 felnőtt versenyzője, Szövetes Vera és Török Dániel, akik a júniusi, Osakában megrendezésre kerülő Világkupán is képviselik hazánkat.
Természetesen a válogatott szakvezetői minden kategóriában várnak érmes helyezéseket, különösen a formagyakorlatban, ahol a magyarok több mint tíz éves hegemóniát tartanak Európában.
Az Eb küzdelmeinek részleteiről és az eredményekről folyamatos beszámolókat küldünk.
A felnőtt válogatott keret tagjai:
Férfiak:
70kg:
Nemes József (Kemecse)
Rózsa Gábor (Kemecse)
80 kg:
Kádár Roland (Abasár)
Magna Gerő (Szolnok)
90 kg:
Fülöp Roland (Jászberény)
+ 90 kg:
Török Dániel (Budapest)
Kata:
Tóth Attila (Abasár)
Tóth András (Székesfehérvár)
Nők:
55 kg:
Mezősi Marina (Nyíregyháza)
Bartók Júlia (Nyíregyháza)
65 kg:
Ábrahám Edit (Nagykőrös)
Tóth Ivett (Martfű)
+65 kg:
Szövetes Veronika (Nagykőrös)
KATA:
Tóth Renáta (Abasár)
Vernóth Csilla (Kalocsa