WKO Shinkyokusninkai 24.Súlycsoportos Japán Bajnok
2007. June 10. 20:04

WKO Shinkyokusninkai 24.Súlycsoportos Japán Bajnok
Kyokushin: Május 19-20-án, a hagyományoknak megfelelően Oszakában rendezte a Japán Shinkyokushin Szervezet ez évi összjapán súlycsoportos bajnokságát.
A verseny tétje rendkívül nagy volt, hiszen a dobogós helyek egyben belépőjegyet jelentettek az októberi világbajnokságra készülő nemzeti keretbe. Az indulók létszáma csak a hölgyeknél maradt várakozáson alul, viszont a férfi mezőny igen nagy létszámú volt.

Könnyűsúlyba elképesztő számú, mintegy 124 versenyző adta le nevezését, középsúlyba 78, míg nehézsúlyba 51 karateka nevezett.

70kg-ban az indulók között volt a múlt évi bajnok, Yoshiaki Kikuhara, a tavalyi negyedik Tetsuya Abe, a sokszoros könnyűsúlyú helyezett Shuichiro Tada, illetve a veterán bajnok, a súlycsoport legnagyobb neve, Tanigawa Kou. Érdekesség, hogy a vidalon elindult a Kyokushin-kan szervezet 2005-ös könnyűsúlyú világbajnoka, Matsuda Kazuya (Uomotoryu Karate Kempo) is.

A középsúlyúak közül szinte mindenki tiszteletét tette a 2006-os bajnoki csapatból. Külön izgalmassá tette a súlycsoport küzdelemeit, hogy a kétszeres japán bajnok Yoshitaka Sato is leadta nevezését a versenyre (Sato neve ismerős lehet számunkra, hiszen Stafanovics József, a 2003-as világbajnokságon, egy brutális kilenc perces csata után, bírói döntéssel verte a japán bajnokot és így jutott be a legjobb 32 versenyző közé). Satón kívül ott volt még a kétszeres bajnok és oszakai local hero, Kazuhito Yamada, a Midori tanítvány Tomikazu Yoshida, illetve a szintén sokszoros bajnok, Tsuyoshi Takezawa is.

A nehézsúlyúak mezőnyéből idén hiányzott a regnáló japán bajnok Norichika Tsukamoto, a világbajnok Suzuki, illetve Takayuki Tsukagoshi is. A három harcos már korábban kvalifikálta magát a vb keretbe, így most átadták helyüket a fiatalabb generációnak. A 2006-os bajnok, Kyohide Kuno ismét a résztvevők között volt, csakúgy, mint a negyven éves veterán Satoshi Niho, aki már 1994-ben bajnoka volt ennek a kategóriának. Középsúlyból felrándult a múlt évi ezüstérmes Ryutaro Hirayama és egy másik középsúlyú bajnok, Kenta Mori is tiszteletét tette. Az örök ígéret, Shinji Sakamoto is vállalta az újabb megmérettetést, és az IKO1 szervezetből frissen átigazolt, 90kg-os japán bajnok, Kenshin Morimura szintén a nevezők között volt.

A 70 kilós mezőnyben a kétszeres világkupa-győztes Kou Tanigawa, a negyeddöntők során 5-0-s bírói döntéssel verte a Kyokushin-kan világbajnokát, Mtsuda Kazuyát, majd az elődöntöben a tavalyi negyedik, Abe Tetsuyát búcsúztatta. A döntőben a regnáló bajnok Kikuhara várt rá, akit többségi bírói döntéssel vert, és lett immár negyedszerre a súlycsoport bajnoka.

A 80 kilósok között, Yoshitaka Sato nagy meglepetésre vereséget szenvedett az ismeretlen nevű Shimamoto Hifumitól, így csak a legjobb nyolcban végzett. A bajnoki címet végül a múlt évi győztes, oszakai, Kazuhito Yamada szerezte meg úgy, hogy az elődöntőben 5-0-ra verte a korábbi bajnok Tsuyoshi Takezawát, majd a döntőben a múlt évi bronzérmes, Tomikazu Yoshidát is meggyőző fölénnyel utasította maga mögé.

+80 kg-ban sem születte igazi meglepetés. Kyohide Kuno a 2006-os évi teljesítményéhez hasonlóan, ebben az esztendőben sem hagyott kérdőjelet a győzelmével kapcsolatban. Az ezüstérmes itt ismét egy Midori tanítvány, a korábbi középsúlyú japán bajnok, Kenta Mori lett, míg a harmadik helyet az ugyancsak Shihan Midori klubjában tréningező, Taishi Watanabe szerezte meg.

Eredmények:
70kg: 1. Kou Tanigawa, 2. Kikuhara Yoshiaki, 3. Iwahara Hirokazu, Abe Tetsuya
80kg: 1. Kazuhito Yamada, 2. Tomikazu Yoshida, 3. Shimamoto Hifumi, Tsuyoshi Takezawa
+80kg: 1. Kyohide Kuno, 2. Kenta Mori, 3. Taishi Watanabe, Shinji Sakamoto

női 55kg: 1. Kanemitsu Nozomi, 2. Sunagawa Kumiko,
65kg: 1. Okada Madoka, 2. Masuyama Airi
+65kg: 1. Shoguchi Megumi, 2. Masuyama Mari

Schmidt Péter

A hír támogatója: www.fight.hu - A FIGHT MEDIA: K-1, MMA, Pride, UFC, Shooto, Thai-box, Kick-box, Vale Tudo, Karate... Minden, ami Küzdősport...