Károly István az esélyekről
2002. July 01. 14:01

Károly István az esélyekről
Takács Rita legközelebb augusztus 19-én este egy ötmenetes low-kick mérkőzés keretében lép szorítóba.
A K.1. Magyar Nagydíjnak a debreceni Városi Sportcsarnok ad otthont, ahol Rita ellenfele a kick-boksz hercegnőjeként emlegetett Dr. Csábi Bettina lesz.

Rita mestere, Károly István a felkészülési munkáról, illetve annak eredményességéről szólt.

Károly István: "Rita májusi autóbalesete miatt hosszú ideig nem tudtunk teljes értékű edzőmunkát végezni. Tulajdonképpen csak most mondható el, hogy Rita a karambol utáni sérüléséből felépült. Tehát csupán néhány hete tudtuk elkezdeni az általános felkészülési programot.

Az augusztus 19-i mérkőzésre való felkérés is csupán a múlt héten érkezett meg, ezért már nem volt időnk speciálisan készülni a Bettina elleni küzdelemre. Ennek ellenére úgy határoztunk, hogy elfogadjuk a meghívást és Rita küzdeni fog Bettina ellen. Úgy vélem, hogy egy profi világbajnok számára különösen fontos, hogy igenis képviselje lakóhelyét - Nyíregyházát - egy olyan rangos versenyre, mint a K.1. Magyar Nagydíj.

Rita ez idáig számos kemény küzdelmet vívott szerte a világban, azonban ez a mérkőzés a legnehezebb és a legnagyobb megpróbáltatás lesz számára. Ám Rita elszántságát ismerve, biztos vagyok abban, hogy a korábbi mérkőzésekhez hasonlóan ezúttal is minden erejével küzdeni fog a győzelemért."