Magyar sikerek a lisszaboni BJJ Európa Bajnokságon
2002. July 01. 14:01
MMA:Sikerrel zárta a magyar Gracie Barra csapat az idei Európa Bajnokságot. A tavalyi ezüst és bronzérmek után először állhatott magyar versenyző a dobogó legmagasabb fokára.
Dietz "Cápa" Gusztáv kék öv abszolút kategóriában lett első, súlyában pedig a 3. helyet szerezte meg. Halmi Viktor súlykategóriában, kék övben szintén Európa bajnoki címet nyert. Bánfi Attila súlykategóriában bronzérmes lett. A magyar versenyzők mind nagyon szépen helytálltak, a többi induló közül senkit sem kopogtattak le, csak pontozással vesztetek.
A BJJ EB-ről tudni kell, hogy nyílt verseny, brazil, amerikai és japán versenyzők is megküzdhettek az érmekért. Maximiliano Carvalho a magyar csapat brazil származású edzője magyar színekben (kimonoján magyar zászlóval, hogy kifejezze tiszteletét irántunk) a barna öv abszolút kategóriában harmadik, súlyában viszont első lett! Így a Gracie Barra Magyarország versenyzői három arany és két bronzérmet nyertek. A GB csapatán kívül induló magyar versenyzők eredményeiről még nem tudni.
Az EB legnagyobb és mindenki által várt meccse a fekete öves abszolút kategóriában a Braulio Estima - Xande Ribeiro mérkőzés volt. A két csúcsversenyző nem először csapott össze, bizony kétesélyes volt a bunyó. Braulio azonban tökéletesen kidolgozott és begyakorolt taktikával átgázolt ellenfelén, akivel már az elődöntőben találkozott. Xande nem tudott átmenni Braulio guardján, aki számtalan előnyponttal és egy gyönyörű söpréssel verte Xande Ribeirot, majd vitte a bajnoki címet. Braulionak egyébként szép hete volt, mert néhány nappal korábban őt választották az év legjobb sportolójának Pernambuco-ban, mesterünk Zé Radiola pedig az év edzője lett államában.
A magyar sportbjj történetében ez volt az eddigi legnagyobb siker, most már a tavaszi submission verseny (ápr. 14) után a nyári világbajnokságra kell készülni, hogy megmutathassuk, igenis nekünk magyaroknak is ott a helyünk a világ legjobb földharcosai között!
A FIGHT MEDIA ezúton is gratulál a magyar csapat sikeres szerepléséhez!
-Supras-